A Kis Piros – a Rhätische Bahn Svájcban

Vasárnaponként időről időre fellapozunk egy-egy régi Indóházat, bízva abban, önök is olyan örömmel csodálkoznak rá archív írásainkra, mint mi magunk. Mostani cikkünk az Indóház 2006. februári számában jelent meg. A magazint digitális formátumban megvásárolhatják a dimag újságosstandján.

* * *

Die Kleine Rote – A Kis Piros, szól a Rhätische Bahn (RhB) egyik reklámmondata. Mindenki hallott róla, látott már képet lélegzetelállító vonalairól: Svájc egyik jelképe. Azt már kevesebben tudják, hogy ez a vasút több, mint turistáknak szóló attrakció: egy korszerű, nagyvasúttal összemérhető vasúttársaság – ez az RhB.

Hazánkban a kisvasút kifejezést hallva egy erdőkben döcögő, romantikus kisvonat jut eszünkbe. Svájcban azonban a kisvasutak teljesen mások: a közlekedésben betöltött szerepük, üzemvitelük sokkal inkább a nagyvasúthoz hasonlít. A Rhätische Bahn a maga 384 kilométeres hálózatával jelentős szerepet játszik Graubünden kanton mindennapi életében, sőt ha az RhB hálózatához Disentisnél csatlakozó Matterhorn-Gotthard Vasút vonalait is tekintjük, akkor egy közel 550 kilométeres keskeny nyomközű hálózat van előttünk Zermattól az olaszországi Tiranóig.

Persze nem vitás, az RhB forgalmának nagy része a turistaforgalomból adódik, emellett azonban Chur környékén jelentős hivatásforgalmat bonyolít le. A kis cég rugalmasságának köszönhetően jelentős a vasút teherforgalma is, nem ritka látvány errefelé a teherkocsit is továbbító személyszállító vonat. Az RhB-nak 775 teherkocsija van, azaz több tehervagon jut a hálózat egy kilométerére, mint itthon a MÁV-nál. A nagy teherforgalomhoz persze kell a vasút rugalmassága is, anélkül a szállítók valahogy megoldanák közúton a szállítási feladatokat. Jó példa erre az egyik svájci élelmiszer-kereskedelmi láncnak végzett élelmiszer-szállítás: a teherkocsikat nem ritkán a gyorsvonatok végére kapcsolják, sőt ha kell, akkor két vonat között villámgyorsan átsorozzák a tehervagonokat, biztosítva ezzel a rendkívül gyors és rugalmas szállítást. Szállítanak ásványvizet a Coca-Colának, vagy például az RhB vonatai viszik Davos városkájának szemetét a landquarti erőműbe. A vasút rugalmassága a személyforgalomban is megmutatkozik: minden vonaton lehet kerékpárt szállítani, és ez a lehetőség nem csak elvi, a kapacitás nagy, és szükség szerint akár második és harmadik bicikliszállító kocsit is kapcsolnak a szerelvényekhez.

Az RhB vonatai gyorsak: a hálózaton a vonatok legnagyobb sebessége 90 kilométer/óra, egyes járművek azonban már 100 kilométer/órás sebességre is alkalmasak. (Persze ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy az itt alkalmazott 1000 milliméteres nyomtáv sokkal nagyobb sebességeket tesz lehetővé, mint a hazánkban elterjedt 760 milliméter). A vonalak biztosítottsága is példás: szinte a teljes vonalhálózaton központi forgalomirányítás van, egyes állomások távvezéreltek.

Az RhB központja Churban található, ide érkeznek az SBB, a svájci államvasút vonatai is Zürich felől. A nagyvasút Churban véget ér, noha van egy háromsínes, normál nyomtávú vonatok által használható szakasz Emsig, ezt azonban csak egy ipari üzembe tartó tehervonatok használják, az RhB szerelvényein kívül. A másik irányban Churtól Landquart felé az SBB és az RhB vonala párhuzamosan fut a Rajna völgyében, utóbbinak azonban jóval fontosabb a regionális szerepe, hiszen kiszolgálja a Chur és Landquart között fekvő kisebb falvakat is. Mind Chur, mind Landquart állomása átszállóhely az RhB és az SBB között, Churban közös peronhoz érkeznek a nagyvasúti és a kisvasúti szerelvények. Landquart fontos átrakóhely a teherforgalomban, és itt található az RhB járműjavító üzeme is.

Landquartból indul az RhB elsőként megnyitott vonala, az 1890-ban megnyitott Landquart–Davos vonal. Davos híres üdülőhely, a vonal mentén fekvő Klosters szintén. A vasút sikerén felbuzdulva készültek tervek Graubünden tartomány vasúthálózatának kiépítésére, ekkor 1895-ben változott a társaság neve Rhätische Bahnra; nevét az egykori római provinciáról, a Boden-tótól az Inn vonaláig húzódó Raetiáról kapta. A következő vonal 1896-ban készült el, Landquartból Churon át Thusisig, majd 1903-ban jött a folytatás az Albula-hágón keresztül St. Moritzig, a híres téli üdülőhelyig.

Az Albula-vasút tette az RhB-t világhírűvé. Filisur állomás előtt található a vonalon a híres Landwasser-viadukt, a vonal legérdekesebb szakasza azonban Bergün és Preda között van. A két állomás távolsága légvonalban mindössze 5 kilométer, a vonal azonban 18 kilométeren keresztül kanyarog, áthaladva jó pár fordulóalagúton, meg persze néhányszor saját maga felett. Predától Bergünig egy turistaút is vezet a vonal mentén, ahonnan megcsodálható ez a szakasz.

Filisurnál csatlakozik az Albula-vonalhoz a Davos–Filisur összekötő vonal, amely talán a legkisebb forgalmú az RhB vonalai közül. Pedig látnivalókban ez is bővelkedik, talán itt, a Landwasser patak völgyében a leginkább vadregényes a táj az RhB vonalai mentén. Ezen a vonalon van az RhB legmagasabb viaduktja, a wieseni völgyhíd. A Bärentritt és Wiesen I alagút között pedig csak egy másodpercre bukkan ki a napfényre a vonat, a két alagút távolsága kisebb, mint a mozdony hossza, viszont a vonat áthalad a két alagút között egy hídon is!

Samedan állomás, röviddel St. Moritz előtt elágazóállomás. Itt indul ki az Alsó-Engadin-vonal – mint az Albula-vasút tehermentesítő útvonala – Scuol-Tarasp felé, melynek fontossága 1999-ben a Vereina-alagút átadásával nőtt meg..

A Churból St. Moritzba vezető Albula-vonalból Reichenaunál ágazik el a Disentis felé vezető vonal a felső Rajna völgyében. Errefelé vezet a Glacier expressz útja is, hiszen a végállomásnál, Disentisnél nem érnek véget a sínek, itt csatlakozik a Matterhorn-Gotthard Vasút (két évvel ezelőttig Furka-Oberalp Vasút) vonala az RhB-hez. Annak ellenére, hogy a két vasút nyomtáva megegyezik, a Glacier expressz kivételével nincs közvetlen vonat a két vasút között. A válasz eltérő üzemvitelükben keresendő. Az RhB, annak ellenére, hogy nagy szintkülönbségeket hidal át, végig adhéziós üzemű, nincs rajta fogaskerekű szakasz. Az MGB vonalain, a Furka-hágón keresztül fogaskerekű üzem van, így Disentisben a Glacier expressznek mozdonyt kell cserélnie.

A St. Moritzba vezető Albula-vonal megnyitása után, 1906-ban kezdték építeni a Bernina-hágón keresztül az olaszországi Tiranóba vezető vasutat, ami 1910-re készült el. Az RhB tulajdonában 1950 óta van, és különbözik is a többi RhB-vonaltól: a hálózat többi részétől eltérően, 1000V egyenárammal van villamosítva, és a kisebb sugarú ívek miatt (a minimális ívsugár nyílt vonalon 20 méter) csak rövidebb járművek közlekedhetnek erre.

A vonal talán a leglenyűgözőbb az RhB vonalai közül, és ez az egyetlen olyan, Alpokat átszelő vasútvonal, amely hosszú hágóalagút nélkül jut át a hegyeken. St. Moritzból indulva 2253 méter tengerszint feletti magasságba emelkedik fel. A szerpentinszerű vonalvezetés miatt csodálatos kilátás tárul elénk. Nyáron, jó idő esetén a vonatok nyitott kilátókocsikkal közlekednek, innen élvezetes igazán az utazás. A nyitott kocsik igénybevétele pótdíjmentes, az utazáshoz egy jó tanács: meleg ruhát mindenképpen vigyünk magunkkal, hiszen fent akár 20 fokkal is alacsonyabb lehet a hőmérséklet, mint a végállomáson, a csupán 429 méter magasan fekvő Tiranóban. Brusiónál érintjük az egyik legkülönlegesebb műtárgyat, a brusiói fordulóviaduktot. Itt a vonal egy viadukton majdnem teljes kört megtéve elmegy saját maga alatt! Két faluban is az utcán megy a vonat, ez ott semmiféle problémát nem okoz, az áthaladás idejére a közút egyik sávját lezárják, illetve az autók besorolnak a vonat mögé.

Az RhB vonalhálózatának egy másik különleges darabja a Churból Arosába vezető vasútvonal. Ezt a vasutat nem az RhB építette, ez látszik a végállomáson is, hiszen a vonatok a churi pályaudvar előtti térről indulnak, majd végighaladnak Chur utcáin, mint egy villamos. A vonal legszebb műtárgya a Langwieser-viadukt, amely építése idején a világ leghosszabb vasbeton hídja volt.

Az RhB hálózatának legfiatalabb része az 1999-ben átadott Vereina-vonal, rajta a 19 kilométer (!) hosszú Vereina-alagúttal, amely jelenleg a világ leghosszabb méteres nyomtávú vasúti alagútja.

A vonal építésében egyrészt szerepet játszott az Engadin régió elzártsága: vasúton csak nagy kerülővel, télen közúton pedig nehézkesen lehetett megközelíteni. A másik ok az Albula-vasút nagy leterheltsége volt, a Vereina-alagút a Landquart–Klosters–Zernez–St. Moritz útvonalon át tehermentesíti az Albula-vonalat, amire csúcsszezon idején igen nagy szükség van.

Az alagút egyvágányú, a közepén azonban egy hosszabb kétvágányú szakasz található. Ez a kétvágányú vonalrész hosszabb, mint egy állomás (mintegy 2 kilométer), ezáltal a szembejövő vonatok egyikének sem kell megállnia vonattalálkozásnál. Ezzel a megoldással lehetséges a nagy vonatforgalom lebonyolítása.

Az alagút keleti végén van egy elágazás, a St. Moritz felé tartó vonatok Sagliains érintése és irányváltás nélkül folytathatják útjukat. Sagliains az autószállító vonatok másik végállomása, valamint átszállóhely: A Landquart- és a Vereina-alagút felől érkező gyorsvonatról itt lehet átszállni Pontresina felé és viszont.

Az RhB-val utazni az év minden szakában felejthetetlen emlék. Nyáron a hegyek csodálatos látványa, télen a behavazott táj nyújt csodálatos élményt. Persze a téli utazáshoz egy kis szerencse is kell: ha ködös, felhős az idő, akkor nem látni semmit. Előfordulhat, hogy Churból St. Moritzba utazva az Albula-alagútig például ködös az idő, az alagút túloldalán ötperces út után szikrázó napsütés fogad – a hágók néha időjárás-választók is egyben. Télen a hatalmas hó természetes, a vonat néhol magasabb hófalak között halad, mint maga a szerelvény, vagy az utazás során egyszer csak bemondják: „Kedves utasaink, nemsokára egy hóakadálynak haladunk, a szerelvény egy kicsit le fog lassulni”. Ilyenkor az első kocsiban utazva érdekes látvány a szétrepülő hó. Persze itt a vasút is felkészült a télre, nagyon kemény havazásnak kell lennie ahhoz, hogy a forgalomban komolyabb fennakadást okozzon.

Az RhB egy nagyon sokszínű vasút. Vonatain utazva találkozhatunk fapados kocsikkal (az öreg motorkocsik utastere a Bernina-vonalon még fapados) és légkondicionált, bőrüléses panorámavagonokkal, például a Glacier expresszen. Talán a legcsodálatosabbak (legalábbis a szerzőnek) mégis a Bernina-vonalon közlekedő kis nyitott kilátókocsik, ott él át az utas valami igazán különleges, egyedi élményt.

Böde Csaba

Sorozatunk korábbi írásai

• A Szuper Törzsfőnök, a Kapitány és a többiek
• Rég volt, igaz volt?
• Mintha mindig itt lettek volna
• Nem úgy van az, mint volt rég
• Amit az Úttörőparlament mentett meg az enyészettől
• Rokonlátogatóban: szoborgőzös 1:35-ben
• A szenvedések vasútja
• Köszöni, jól van azóta is
• Jánkmajtis–Kölcse: a végek kisvasútja
• A tengerparti vasút
• Nem lehetett megmenteni: volt egyszer egy fűtőház Kisterenyén
• Jekatyerinburg, Szverdlovszk állomás
• Végleg vége Cicciolina pályafutásának! Eddig még nem publikált fotókkal!
• Múltidéző: magyar motorvonatok Brazíliában
• Múltidéző: Aradról Lippáig és Pankotáig
• Múltidéző: történet a Sargani nyolcasról
• Múltidéző: a gőzöskorszak hat pillanata, 1. rész: az „építmények”
• Múltidéző: amikor először jártak Desirók a Balatonnál

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!