A szenvedések vasútja

Vasárnaponként időről időre fellapozunk egy-egy régi Indóházat, bízva abban, önök is olyan örömmel csodálkoznak rá archív írásainkra, mint mi magunk. Mostani cikkünk az Indóház 2006. áprilisi számában jelent meg. A magazint digitális formátumban megvásárolhatják a dimag újságosstandján.

* * *

A Franciaország, Belgium és Németország közé ékelődött Luxemburg mindössze 2586 négyzetkilométernyi felületet hasít ki a vén kontinens testéből. Azt gondolhatnánk, hogy e hazánknál harminchatszor kisebb állam a vasút szerelmeseinek nem sok mindent kínál, ám ez a megállapítás bizony nagy-nagy tévedés! Mert miközben útitervünkből sorra kihagyjuk a nagyhercegség meglátogatását, annak délnyugati csücskében, gyönyörű természeti környezetben egy érdekes múzeumvasút várja, hogy fölfedezzük.

A főváros központi pályaudvarán igen változatos kép fogadja az érkezőt. Földrajzi elhelyezkedéséből adódóan ugyanis itt az állami vasúttársaságon kívül mindhárom szomszédos ország járművei állandó vendégnek számítanak. Úti célunk azonban ezúttal a francia határ mellett elterülő Fond-de-Gras település, melynek állomásán 2005. szeptember 10–11-én gőzösfesztivált rendeztek. Ez alkalomból az érkezőket a pályaudvaron rendezvények, kiállítások várták, és az oda vezető múzeumvasút forgalma is jóval élénkebb volt a szokásosnál. Az ódon hangulatú szerelvények egyébként május 1-jétől szeptember végéig minden hétvégén és ünnepnapokon többször is végigballagnak a vonalon. A muzeális létesítmény gazdája és üzemeltetője az 1973-ban alakult „TRAIN1900” nevű egyesület. Már ugyanazon év nyarán elindulhatott a vonalon az első gőzvontatású különvonat, s a pálya újjáépítése is hamarosan megtörtént. Legtöbb gőzmozdonyuk a környező bányák, kohók iparvasútjairól érkezett, a motor- és a személykocsik a szomszédos vasutaktól származnak. Az egyesület a járműveken kívül egyéb vasúti berendezések (jelzők, állítóművek) gazdag gyűjteményével is rendelkezik.

Luxembourg állomásról a helyi vonat bő húsz perc alatt szállítja az utazót Pétange-ba. Itt van lehetőség átszállni a múzeumvasút szerelvényére, mely az állomásépülettel átellenben, a síntenger alatt átvezető aluljáró végénél kialakított peron mellől startol. A pálya az állomás elhagyása után a Prënzebierg oldalába épített 23 ezrelékes emelkedőn indul, hamarosan erdő sűrűjébe merül, majd két és fél kilométer megtétele után eléri Fuusbësch állomást. Az érdeklődők itt bejárhatják a közeli „Giele Botter” természetvédelmi terület tanösvényét. A sínpár a Lamadelaine magaslatait kerülgetve kígyózik tovább. Legjelentősebb közülük a Tëtelbierg, a magaslat sarkantyújánál egy Krisztus előtti I. századból való település maradványaira bukkantak. A vasútvonal, melyet nagy emelkedője miatt az itt szolgálatot teljesítő vasutasok csak Miseresbrunn (szenvedések vasútja) névvel illetnek, ezután beletorkollik Fond-de-Gras állomásba. A vonaton utazó a fák miatt nem veszi észre, de a szerelvény végig szinte egy helyben forgolódik: Pétange és Fond-de-Gras között légvonalban alig több mint két kilométer a távolság, miközben a magaslatok oldalán az acélkígyó közel háromszor olyan hosszan tekereg.

Luxemburg első acélországútját 1859. október 4-én avatták fel. Névadója, Henrik (Hendrik) herceg – Vilmos holland király, s egyben luxemburgi nagyherceg öccse – helytartóként igen sokat tett az ország ipari fejlődése érdekében, minden ilyen irányú kezdeményezést támogatva. A vasúttársaság központját Pétange-ban rendezték be, vonalainak hossza hamarosan elérte a 170 kilométert.

A XIX. század végére a luxemburgi–belga–francia határvidék találkozásánál nyújtózó Chiers völgye jelentős ipari övezetté fejlődött. A vasércbányászat egyre több üzemet vonzott a körzetbe, a népesség ugrásszerűen megnövekedett, az egyszerű falvacskákat tehetős, modern városok váltották fel. A területre vezető vasútvonalat a Henrik Herceg Vasúttársaság építette ki. A pályát két részletben adták át: Pétange-tól Fond-de-Gras-ig (a vonal megnyitásakor Lamadelaine) 1875. december 20-án, a francia határig továbbvezető szakaszt pedig 1879. április 17-én. A cég kezdetben tekintélyes nyereséget zsebelhetett be, amit nemcsak az Eschtől Rodange-ig sorakozó kohók kiszolgálásából adódó élénk teherforgalomnak, hanem érckitermelési engedélye bérbeadásának is köszönhetett. A társaság tevékenységét körültekintő ügyvezetés és takarékos gazdálkodás jellemezte.

Fond-de-Gras fejállomás, azaz a nyílt vonalak ugyanazon végén csatlakoznak hozzá. Eredeti rendeltetése szerint teherpályaudvarnak épült négy sínpárral, melyekhez a bányatársaságok hat saját tulajdonú vágánya csatlakozott. A fűtőház épülete 1913-ból származik, ma eredeti állapotára helyreállítva látható. A mellette álló másik remízt már a „TRAIN1900” egyesület építtette. Az állomás jellegzetessége volt a keresztül-kasul húzódó keskeny nyombőségű vágányok zavaros, kusza hálózata. Minden bányatársaság saját vasutat létesített tárnájához, különböző (600–700 milliméter közötti) nyombőséget alkalmazva. A vágányok az átrakóhoz vezettek, a lórékban érkező érc itt került a nagyvasúti kocsikba. Mára a pályaudvart a múzeumvasúti üzem sajátosságainak megfelelően peronnal látták el, melynek egy sínpár esett áldozatul. A tárolóvágányokon rozsdás, felújításra váró muzeális járművek sorakoznak. A továbbvezető normál nyomtávolságú pályaszakasz a Pétange-ból beérkező vágány mellett hagyja el az állomást, s a valamikori Dhail vasércbánya mellett elhaladva a másfél kilométerre fekvő Bois-de-Rodange megállóhelynél végződik. Itt csak egy vágány van, körüljárási lehetőség híján a mozdony visszaútban Fond-de-Gras-ig tolni kénytelen a kocsisort. Az egykor Franciaországba továbbvezető folytatást nem használják, a töltés csak gyalogosan járható.

A Luxemburg területén futó, addig önálló vasúttársaságokat a második világháború kitörése után a német haderő a DR (Német Birodalmi Vasút) hálózatához csatolta. Az ország felszabadulása után a sínpályák üzemeltetését az 1946. május 16-án megalakult államvasút (CFL) vette át. A jogilag még létező Henrik Herceg Vasúttársaság két év múlva, a részvényesek kártalanításával szűnt meg végleg. Ezután hamarosan megkezdődött a visszafejlődés, az első szakaszon 1954-ben állították le a közlekedést. Az ok az acélipar válsága: a bánya leállt, a kohókat egymás után zárták be. A Pétange-ból kiinduló pálya forgalmának megszüntetésére – egy földcsuszamlást követően – 1963-ban került sor. Szinte magától adódott a gondolat, hogy Fond-de-Gras jellegzetes épületeivel, még meglévő technikai berendezéseivel élő múzeumként emlékeztethetne Luxemburg történelmének egy dicső korszakára. E hatalmas műemlék része a „TRAIN 1900” múzeumvasút is, mely régi jogait már visszanyert természetbe ágyazódva idézi a vasút hőskorát.

Luxemburg apró állam, de megbecsüli vasútját. Ezt mi sem bizonyítja ékesebben, mint az a tény, hogy az euró bevezetése előtti utolsó nemzeti valutájuk százfrankos bankóján a vasút atyja, Henrik herceg volt látható a főváros szomszédságában található Clausener-viadukt előtt. Ha legközelebb arra visz az útjuk, semmiképp ne hagyják ki útitervükből Luxemburgot!

Tasnádi Tamás

Forrás: www.train1900.lu

Sorozatunk korábbi írásai

• Köszöni, jól van azóta is
• Jánkmajtis–Kölcse: a végek kisvasútja
• A tengerparti vasút
• Nem lehetett megmenteni: volt egyszer egy fűtőház Kisterenyén
• Jekatyerinburg, Szverdlovszk állomás
• Végleg vége Cicciolina pályafutásának! Eddig még nem publikált fotókkal!
• Múltidéző: magyar motorvonatok Brazíliában
• Múltidéző: Aradról Lippáig és Pankotáig
• Múltidéző: történet a Sargani nyolcasról
• Múltidéző: a gőzöskorszak hat pillanata, 1. rész: az „építmények”
• Múltidéző: amikor először jártak Desirók a Balatonnál

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!