Már Máltára és Lipcsébe is repülhet Debrecenből!
A máltai Universal Air március 30-ától, a nyári szezonban heti két járatot indít a szigetországból a német városba, Debrecenen át. Az első járat vasárnap szállt le a cívisváros repterén.
A máltai Universal Air március 30-ától, a nyári szezonban heti két járatot indít a szigetországból a német városba, Debrecenen át. Az első járat vasárnap szállt le a cívisváros repterén.
Lengyelország nemzeti légitársasága a nagy hatótávolságú utasszállító repülőgépeket fejlesztési koncepciójának megfelelően az új interkontinentális desztinációkon kívánja üzemeltetni.
A Helvetic Embraer E195-E2-esénél nagyobb gépet még nem fogadott a repülőtér.
A közvetlen járatok júliustól indulnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.
A Global Airlines alapítója, James Asquith négy Airbus A380-ast vásárolt, és hamarosan olyan szolgáltatásba kezd velük, ami távol áll a fapados légitársaságok nyomorúságától.
Egy elektromos alállomás gyulladt ki, jelentős áramkimaradást okozva.
A napi járatok még idén elindulnak. A következő indiai célpont a főváros, Újdelhi lehet.
Hetvennyolc évvel ezelőtt, 1947 márciusában emelkedett a magasba a kereskedelmi repülés első modernkori hírnöke, a Convair CV-240. A repülőgépet a korosodó Douglas DC-3 lehetséges utódjának szánták, és meg is felelt a kor elvárásainak. A gépcsalád néhány példánya napjainkban is repül.
Komoly pénzügyi sikert ért el tavaly a lengyel nemzeti légitársaság. Március végétől viszont nem repülik a BUD-ról Szöult.
Tanulmány összegzi, általában miért választják hosszú távú utazásaikhoz még a környezettudatos emberek is a repülőt a vonatok helyett.
Az Egyesült Királyság fővárosának hat nemzetközi repülőtere közül hamarosan az STN lehet a második legforgalmasabb. Tervek és felemelkedés Essex-ből.
Senki nem halt meg, de többen kórházba kerültek a torontói repülőtéren, leszállás közben balesetet szenvedett gép utasai közül. Az amerikai utasszállítón, ami a tetején landolt a jeges, havas kifutópályán, hetvenhat utas és négy fős személyzet tartózkodott, közülük tizennyolcan sérültek meg.
Amikor 1994-ben megnyílt a japán Kansai International Airport, csodájára járt a szakma: a légikikötőt az Oszakai-öbölben egy mesterséges szigetre építették, és több mint 20 milliárd dollárba került.
Az amerikai repülőgépgyártó előrejelzésében megállapítja: két évtizeden belül nagyságrendekkel több repülőgépet fognak üzemelteti a légitársaságok, mint manapság.
A forgalom csaknem 84 százalékát az áthaladó gépek tették ki. Az előrejelzések szerint 2025-ben is erős forgalom várható.