Egy debreceni hétvége, amikor minden a vasútmodellekről szól
Március 29–30-án irány a Józsai Közösségi Ház!
Március 29–30-án irány a Józsai Közösségi Ház!
A nemzeti vasút árufuvarozási részlege, az SŽ Tovorni Promet harminc többáramnemű villamos mozdonyt vásárol az Alstomtól. Magyarországra is bejárnak majd velük.
A Škoda hatvan méter hosszú ForCity Smart 38T járműkígyói a németországi Rajna–Neckar városi térségben, Mannheim, Heidelberg és Ludwigshafen városok között állnak majd forgalomba.
A svéd nemzeti vasúttársaság újabb két évre bízta meg a francia vállalatot a feladattal.
A menetrendi változtatások az S10-es, G10-es vonatok közül jellemzően a Budapestről Győr felé tartókat érintik, így a reggeli csúcsidőben az elővárosból fővárosi munkahelyekre utazóknak nem kell jelentős módosításokra készülnie.
A franciák harmincöt Coradia villamos szerelvényt szállíthatnak, 445 millió euró értékben. A Škoda egy másik üzlettel vigasztalódhat.
Az ezer kilométeres futáspróbák teljesítését és a sikeres hatósági vizsgákat követően március 22-én, szombaton két új típusú CAF, a 2258-as és a 2259-es pályaszámú villamosok állnak forgalomba a budai fonódó villamoshálózaton. Párhuzamosan CAF-ok érkeznek az 51A módosított pályájára, így akadálymentes járművek jelennek meg a Ferencvárosi Rendelőintézetet érintő vonalon.
Új üzemeltetőt keresnek a 406-os sorozatú, nagysebességű villamos motorvonatok. Az emelt sebességű Budapest–Belgrád járatokra még jók is lehetnének…
A kihívások ellenére megközelítőleg ötszáz járművet szállított le a svájci központú vállalat.
A balesetben az autó vezetője meghalt, a vonaton tartózkodó mozdonyvezetőt, jegyvizsgálót és tizenhárom utast a tűzoltók szabadították ki az ex-interpici-motorkocsiból.
Még szorosabbra fűzi egymással fennálló kiváló kapcsolatait a vasúti árufuvarozó vállalat és a szlovén nemzeti vasúttársaság.
Óriási az érdeklődés: két óra alatt betelt az ezerötszáz tesztelői hely. Az alkalmazás áprilistól válik elérhetővé a nagyközönség előtt.
Összesen harminchat hibrid hajtású akkumulátoros motorvonat beszerzésére hirdetett közbeszerzési pályázatot a ZSSK.
Amilyennek már sosem fogjuk látni a 108-ast. Simon Zsolt képriportja következik.
Tizenöt modern ingaszerelvényt szerez be a ZSSK a Kassa–Zsolna–Pozsony–Bécs távolsági járatokra.