Jánkmajtis–Kölcse: a végek kisvasútja

Vasárnaponként ezen túl időről időre fellapozunk egy-egy régi Indóházat, bízva abban, hogy önök is olyan örömmel csodálkoznak rá archív írásainkra, mint mi magunk. Az eredeti írás az Indóház 2008. augusztusi számában jelent meg. A magazint digitális formátumban megvásárolhatják a dimag újságosstandján.

* * *

Az ország legkeletibb szeglete a Szatmári-síkság, ahol egykoron, a mátészalka–zajtai vasútvonal Jánkmajtis állomásáról észak felé kiágazva kisvasút vezetett Kölcséig. A vidék központjában fekvő Fehérgyarmat vasútállomásán egy kiállított C50-es dízelmozdony sejteti a múltat az arra járó utazóknak.

Fehérgyarmaton, az állomás oldalában szerényen bújik meg az 1968-ban induló gazdasági reformmal szoros összefüggésben megszületett közlekedéspolitikai koncepció egyik „áldozata”. A kis C50-es valaha az irodalmi és egyházi emlékekben gazdag, rendkívül magas gyümölcskultúrájú Erdőhát keskeny nyomközű vaspályáján poroszkált.

A szalkai plénum

Mégpedig azon, amelynek előzménye 1947. július 14-éig nyúlik vissza. Ezen a napon Mátészalka adott otthont a hároméves terven dolgozó megyei bizottság ülésének. A plénumon a gazdasági és újjáépítési terv részeként döntöttek a fehérgyarmati és a vásárosnaményi járás területén a keskeny nyomtávú motoros vontatású vasút létrehozásáról. A tervet a vármegyei közgyűlés is megtárgyalta, és július 31-én elfogadta.

A vasút szükségességét indokolta a Szamos–Tisza országhatár, valamint a Mátészalka–Matolcs–Fehérgyarmat–Zajta vasútvonal által határolt, 91 ezer kataszteri hold nagyságú terület normál nyomtávú vasúthálózati kapcsolatának hiánya. A közlekedés csak néhány rossz állapotú makadámúton zajlott, és a javarészt exportra termő alma nagyvasútra történő rászállításának határt szabott a fejletlen közúti közlekedési infrastruktúra. S mivel fehéren-feketén kimutatták, hogy a vasúti szállítás költsége negyede a közútinak, vagyis népgazdasági szinten is komoly megtakarítást hozhatna a vasút megépítése, a statisztikák elkészültét a tettek követték.

A Gazdasági Vasutak Igazgatóságának (GVI) előterjesztése alapján a minisztertanács 1955. május 23-án jóváhagyta az ütemesen megvalósítandó körvasúti beruházási programot, amelyben az Erdőhát és a Tiszahát gazdag vasútterve bontakozott ki. Az első ütemben a Jánkmajtis–Csaholc–Vámosoroszi–Fülesd–Kölcse–Szatmárcseke vonal megépítését határozták el, a másodikban pedig Fehérgyarmat, Nagyar, Szatmárcseke, Tiszakóród, Tiszacsécse, Milota és Tiszabecs bekapcsolását a már megépült vonalba. A távlati fejlesztésekben a körvasút a Fehérgyarmat–Nábrád–Kérsemjén–Panyola–Olcsvaapáti, a Fehérgyarmat–Nagyar–Kisar–Tivadar–Tarpa–Barabás–Vásárosnamény, valamint a Tiszabecs–Kishodos–Rozsály–Zajta vonal megépítésével vált volna teljessé.

Az 57 kilométer hosszú vasútvonal építési költségét 31,6 millió forintban állapították meg – a 14 kilogramm/folyóméteres sínből, vasbeton aljra, 760 milliméteres nyomtávval, korlátozott közforgalomra, helyi közlekedési igényekre megépülő kisvasút kivitelezési idejét öt évben határozták meg. Kiépülése után évente 78 ezer tonna áru és 243 ezer utas elszállításával számoltak. A tervek elkészítését az Út és Vasúttervező Vállalatra, az első szakasz kivitelezését a Vízmű Építő Vállalatra bízták. Közreműködött a Kotró és Vasútépítő Vállalat is, amelynek építésvezetősége működött Jánkmajtison.

Kölcse, végállomás

Az első, mindössze nyolc kilométeres vonalszakasz Jánkmajtistól Kisnamény érintésével Csaholcig készült el; Csanádi György miniszterhelyettes 1957. június 2-án ünnepélyes keretek között adta át a forgalomnak. Az első szerelvény a forró, nyári napon a GV 3729 pályaszámú mozdonnyal indult el Jánkmajtis állomásáról. Az év végére újabb tíz kilométerrel gyarapodott a vonal, bekapcsolva Vámosoroszit és a Csaholci Állami Gazdaság központi majorját. Ekkor úgy tűnt, hogy 1958-ig elér Kölcséig a vasút, a munka azonban lassabban haladt tovább.

Pusztabíró Gábor művezető irányításával 130 építőmunkás 1959 végére Fülesden át Kölcséig építette meg a vonalat. Az építkezés minimális gépesítés mellett zajlott, a földmunkáknál használt jellemző szállítási eszköz a kubikos talicska és a kordély volt. A sikeres vonalpróba után, 1960. január 20-án Pánti Béla, a GVI igazgatója a Kölcsén rendezett ünnepségen felavatta a vasútvonalat. Az egykorú dokumentumokból idézve: „a meghívott vendégek közös ebéden vettek részt, majd a jánkmajtisi vasutas színjátszó csoport szórakoztatta az esemény résztvevőit”.

Időközben a második ütem tervei is készültek: 1957. április 25-én Fehérgyarmaton egy kisvasúti átrakóállomás engedélyezési eljárása zajlott, ám 1958-ban, a program gazdaságossági felülvizsgálatakor megállapították, hogy az egész beruházásra szánt pénz gyakorlatilag már az első ütem megvalósításával elfogyott. Mivel a folytatáshoz és a második ütem megépítéséhez szükséges 31 millió forint nem állt rendelkezésre, a körvasút kialakításának sorsa gyakorlatilag megpecsételődött.

A hivatását betöltő, Jánkmajtis–Kölcse közötti kisvasút mindössze tizennégy évig működhetett. Felszereltsége minimális és egyszerű volt. A mozdonyvezetők, jegyvizsgálók, átrakómunkások révén lebonyolított forgalmat a Jánkmajtisi Gazdasági Vasút Üzemfőnöksége szervezte, amelynek vezetője egy évtizeden át a megszüntetésig (a ma is Jánkmajtison élő) Nagy Zsigmond volt. Az 1968-ban elfogadott új szemléletű közlekedéspolitikai koncepció szinte az elsők között érintette. A gazdaságtalanul üzemelő vasútvonalak közé sorolva, személy- és áruforgalmát 1972. január 1-jén 0 órától beszüntették.

Ma már csak emlékek

A forgalom közútra tereléséhez négy kilométernyi új kövesutat építettek Kisnamény és Csaholc között, a meglévőket pedig szélesítették, és öt új autóbuszvárót létesítettek. A pálya elbontásával megbízott szervezet 1972 tavaszán megkezdte a bontási munkálatokat. A salakkavics-ágyazattal a földutakat javították, a síneket és betonaljakat a környék falvaiban temetők, sportpályák, kerítéséhez és egyéb építkezéshez használták. A járműveket Jánkmajtis állomásán nagyvasúti kocsikra rakták, és a kisújszállási kisvasútra szállították. A személyzet zömét áthelyezték a nagyvasúthoz, néhány jegyvizsgálót pedig a további személyforgalmat lebonyolító autóbuszokra osztottak be.

Vonalbejárás alkalmával néhol még ma is fellelhető a nyomvonal helye, töltések, átereszek, sínek maradványaira bukkanhatunk. A jánkmajtisi mozdonyszín és üzemi épület romos állapotában most is emlékeztet a kisvasút fénykorára.

A kisvasút emlékét a Mátészalkán működő vasúti helytörténeti gyűjtemény keretében ápolják, Fehérgyarmaton 1982 őszén állítottak ki egy dízelmozdonyt, az 1995-ös vasutasnapon pedig Jánkmajtis állomásán helyeztek el emléktáblát.

Az első szakasz átadásának ötvenedik évfordulója alkalmából – 2007 augusztusa óta mintegy az egykori végállomás nosztalgikus hangulatát felidézve – Kölcsén a művelődési ház parkos udvara ad otthont egy újabb kisvasúti emlékhelynek. Az emlékállomást vágányszakasz, állomási névtábla, vonaltérkép, történeti leírás, szelvénykaró, lóca és lámpa „alkotja”, amelyet önkormányzati támogatással Hetényi Sándor szakmai irányítása alapján korábbi és mai vasutasok mint a gyűjtemény rendszeres segítői hoztak létre.

Papp György, Szabó Menyhért

Sorozatunk korábbi írásai

• A tengerparti vasút
• Nem lehetett megmenteni: volt egyszer egy fűtőház Kisterenyén
• Jekatyerinburg, Szverdlovszk állomás
• Végleg vége Cicciolina pályafutásának! Eddig még nem publikált fotókkal!
• Múltidéző: magyar motorvonatok Brazíliában
• Múltidéző: Aradról Lippáig és Pankotáig
• Múltidéző: történet a Sargani nyolcasról
• Múltidéző: a gőzöskorszak hat pillanata, 1. rész: az „építmények”
• Múltidéző: amikor először jártak Desirók a Balatonnál

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!