Köszöni, jól van azóta is

Vasárnaponként időről időre fellapozunk egy-egy régi Indóházat, bízva abban, önök is olyan örömmel csodálkoznak rá archív írásainkra, mint mi magunk. Mostani írásunk az Indóház 2008. augusztusi számában jelent meg. A magazint digitális formátumban megvásárolhatják a dimag újságosstandján.

* * *

Kis híján két éven át tartó folyamatos munkával a szentesi motorgarázs szélárnyékában Valkai Csaba nyugdíjas gépészeti reszortos kis túlzással teljesen szétszedett, majd összerakott egy Ganz-motorkocsit. A BCmot 422-es rendelésre készült: a szentendrei skanzenben állomásozva szállítja az utasokat jövő év áprilisától. Munkatársunk véletlenül csöppent a felújításba, s ha már beavattatott, akkor végigkísérte a háromtengelyes újjászületését, amely július közepén megtette utolsó nagyvasúti útját is: Szentesről Baján át Pécsre robogott. Ott vár még rá egy kisebb felújítás – megkapja azt a motort, amellyel a skanzenben fog szaladgálni.

Több mint tíz éve, hogy Szentesre hozták a járművet a motorgarázs munkatársai. – A-164-es pályaszámmal Békéscsabán a pályafenntartás motorkocsija volt. Évek óta nem használták. Egy másik hasonló motorkocsival együtt hoztuk el a csabaiaktól, ami aztán elkerült a vasúttörténeti parkba, s ott már 2000 óta folyamatosan üzemel. Amióta az A-164-es idekerült Szentesre, folyamatosan őrizgettem, vigyáztam rá a lehetőségekhez képest, mert felújítható állapotban volt a jármű – emlékezett vissza Valkai Csaba nyugdíjas gépészeti reszortos arra, hogyan került hozzájuk a Ganz-gyár mellékvonali motorja.

Az őrizgetés végül 2006 nyarán intenzív munkába váltott: Szendrei András, a MÁV Nosztalgia Kft. igazgatója akkor kereste meg a Vasúttörténeti Alapítvány munkatársát. Valkainak két év alatt fel kellett újítani a motorkocsit, amit a szentendrei skanzen ékességének szántak. – A múzeumfaluban egy vasútvonalat építenek ki, amelyen ez a motorkocsi közlekedik majd. Különböző tájegységek között viszi az utasokat, sőt felépítik Mezőhegyes vasútállomását is; az lesz a vonal végállomása. Mindig onnan indul, és oda is tér vissza a gép – tette hozzá Valkai Csaba.

A legnehezebb, és legtovább tartó munkafázis a kocsiszekrény lecsupaszítása volt. A belső berendezéseket, falakat, mennyezet- és padlóburkolást kiszedni borzasztóan fárasztó és hosszan tartó munka. Egyetlenegy csavart nem lehetett normálisan kicsavarni, mindegyik belerozsdásodott a menetébe. – A csavarhúzó helyett a kalapácsot és a harapófogót használtam legtöbbször – idézte fel a kezdeti nehézségeket Valkai. Több mint egy évig tartott a „takarítás”. Mint mondta, csak az alvázról kéttalicskányi szennyeződést vert le. – Nagyon sok, ma már nem szabványos méretű csavart, szegecset használtak a motorkocsin. Nincs például 28-as villáskulcs, ezért azt is le kellett gyártanom valahogy, mert a belső csöveket például ilyen átmérőjű csavarokkal rögzítették.

Közben a szentendreiek is többször megnézték, hogyan újul meg a motorkocsijuk. A korhű felújításra Soltész József, a Közlekedési Múzeum főmuzeológusa ügyelt felkért szakértőként. A másodosztályú ülések kárpitozása éppúgy, mint a harmadosztályú fapadok, de a csomagtartók, a bádogból készült feliratok is mind-mind megegyeznek a harmincas években használtakkal. A villanyszerelési munka minősége is értő kezekre vall. A festésre, a feliratok színére is nagyon odafigyelt a nyugalmazott reszortos: a „felségjelzések” a harmincas éveknek megfelelően húsz súlyrész fehér, és nyolcvan súlyrész krómsárga festék összekeverése után ékesítik az alvázat.

A felújítás során felmerült, hogy eltolható oldalfalúra építsék át a motorkocsit, hogy a múzeumfaluban a kerekes székkel közlekedők, a gyerekkocsit toló kismamák könnyebben felszállhassanak. – Erre azért is lett volna lehetőség, mert a harmincas években a Ganz is gyártott ilyen eltolható oldalfalú motorkocsikat. Végül elvetettük az ötletet, és máshogy oldottuk meg a dolgot. A bal hátsó ajtónál, ahol régen a vécé volt, megnagyobbítottam az ajtót: csináltam egy másik, belülről nyitható szárnyat. Ha jön egy kerekes székes utas, akkor ott különösebb erőfeszítés nélkül feltehetik a tolókocsit – magyarázta Valkai Csaba.

A futópróba az utolsó simításokkal párhuzamosan zajlott. A 422-es a Szentes és Szegvár közötti nyolc kilométeres pályaszakaszon mutatta meg először oroszlánkörmeit – gond nélkül tudta le a tizenhat kilométert. Az indulást megelőző napon Valkai Csaba a biztonsági zárakat is felszerelte, végül kipolírozta az összes rézfelületet, kilincset.

Július 15-én aztán Szentesről Pécsre robogott a motorkocsi. A valamivel több, mint háromszáz kilométernyi út jelentette az utolsó nagyvasúti helytállását. Tisztességesre sikerült a menet, hiszen Baranya fővárosában kap új szívet kap a BCmot 422-es. Erre azért van szükség, mert a skanzenben 15 kilométeres sebességgel sosem „száguld” majd gyorsabban, ehhez viszont egy speciális, hidraulikus motorra van szükség. Pécsett ezt még idén beszerelik, hogy aztán téli álmát a vasúttörténeti parkban aludja a zöld motor. Onnan viszik majd új, végső lakhelyére, a szentendrei skanzenbe.

* * *

Visszakaptam a férjem

A Szentes–Pécs útra elkísérte a férjét Valkai Csabáné Erzsébet is, aki láthatóan roppant büszke volt férjére. Az első kitéréskor, Gátér állomáson beszélgettünk.

– Nem fog most a férje unatkozni?

– Egyelőre nem. Erdélybe megyünk kirándulni a következő héten. Egyébként nagyon feszült volt a vége felé, eléggé feszített tempóban dolgozott. Biztos talál majd magának elfoglaltságot, bár tény, más lesz ezután. Két éve mindennap hatkor ment el otthonról, és késő este jött csak haza.

– Akkor most örül, hogy visszakapja a férjét?

– Határozottan! Van is mit csinálni otthon. Meg az is sokat számít, hogy lazulhatnak egy kicsit a hétköznapjai...

– Ne hagyd magad kifaggatni! – vágott közbe beszélgetésünk „tárgya”.

– Csak beszélgettünk!

– Tudom, csak vicceltem.

– Mit fog most csinálni, ha visszajön Pécsről, és hazajön Erdélyből?

– Még nem tudom, a problémák keresnek meg engem. Érdekes módon nagyon sokan megkérdezték ezt tőlem, és nekik se nagyon tudtam mit felelni.

Szakács László

Sorozatunk korábbi írásai

• Jánkmajtis–Kölcse: a végek kisvasútja
• A tengerparti vasút
• Nem lehetett megmenteni: volt egyszer egy fűtőház Kisterenyén
• Jekatyerinburg, Szverdlovszk állomás
• Végleg vége Cicciolina pályafutásának! Eddig még nem publikált fotókkal!
• Múltidéző: magyar motorvonatok Brazíliában
• Múltidéző: Aradról Lippáig és Pankotáig
• Múltidéző: történet a Sargani nyolcasról
• Múltidéző: a gőzöskorszak hat pillanata, 1. rész: az „építmények”
• Múltidéző: amikor először jártak Desirók a Balatonnál

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!