Impex

Pál József nem csupán a MÁV kiemelkedő vezetője volt, hanem nagyszerű ember, kolléga, jó barát is egyben. A munkatársak, a vasútépítési és pályafenntartási szakma, a pályavasút dolgozói, a barátok nevében erre az oldalára szeretnék emlékezni és emlékeztetni, hiszen ezek az értékek tették lehetővé azt, hogy sikeres és népszerű, de meg nem alkuvó vezetője legyen a MÁV-nak.

Ezerkilencszázhetvennégy szeptember 2-án léptünk Vígh Tibor barátunkkal a MÁV szolgálatába. A Budapesti Építési Főnökségen jelentkeztünk szolgálatra, és a munkaügyi vezető egy vezetői szobába vitt bennünket. Egy kissé hosszú, ősz hajú, szépen mosolygó, sovány ember fogadott bennünket. Ő volt a Műszaki Főcsoport vezetője, Cziegler Albert, azaz Berci bácsi.

Mottó: „Van olyan mozdonyvezető, aki úgy születik, hogy tud fékezni, van, aki megtanulja, de van olyan is, aki sohasem tanulja meg.”

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Pályafenntartási és Vasútépítési Technikum…

Vietnám, Hanoi, Thang Loi Hotel. Hivatalos kiküldetés egy vakcinaüzem felépítéséből kifolyólag.

Az 50-es, 60-as évek Magyarországa. Szegénység mindenfelé. Akinek van egy kis földje, annak könnyebb, mert legalább az élelmiszert megtermeli a családnak. Iparcikkre nem, vagy nagyon kevés futja. Igaz, iparcikk meg alig kapható. Így tehát a rendszer egyensúlyban van. Persze a konszolidálódó szocializmus 1962 után már érezhető javulást hozott, a háztáji gazdálkodás pedig egyenesen a falu modernizációjának motorjává vált.

Érettségi után kerültem a Tungsram Rt. Gépértékesítési Főosztályára. Mint zöldfülű, gyorsan kitanultam sok mindent, elvégeztem a szükséges iskolákat, így elég hamar a fővállalkozási osztálynál találtam magam. Professzionális tudású, több nyelven beszélő emberek vettek körül, akik kívül, belül ismerték az „Izzó” képességét.

Ezúttal is a tegnap világába, a múlt század nyolcvanas éveibe röpítem kedves olvasóimat. Egy nagyon rövid kis történetet fogok elmesélni meglehetősen hosszú bevezetővel, amely valamikor 1980 forró nyarán játszódott.

Amikor 1990 szeptember elsején elkezdtem dolgozni a Mávtransspednél, az akkori „öregek” azt mondták, hogy a hőskor a „táskás speditőr” időszak volt.

A Szentpétervári Vasútmérnöki Egyetem elvégzése után nem sok időm maradt az öt év gyűrődéseinek kipihenésére. Június végén hazajöttem a család nagy örömére, augusztusban megnősültem, és 1974. szeptember 4.-én megkezdtem vasúti pályafutásomat.

A hó élesen ropogott Ilonka cipője alatt, amint kilépett a tanya kiskapuján. Szerette ezt a hangot, olyan tiszta és üde volt, mint maga a frissen esett hó. A decemberi éjszaka csendjében megnyugtatóan hatott. Lépteit szaporította volna, de a göröngyös gyalogút azt nem engedte, így hát óvatosan, de határozottan szedte lábait. Csak a vasútig jussak el – gondolta, ott már a kocsiút határozott vonalvezetése biztonságot kölcsönöz a további haladáshoz.

Szomorú apropóból törtek elő a raaberspedes emlékek...

A rendszerváltozás után kemény időszak következett a MÁV életében. Az állami vállalatot részvénytársasággá kellett alakítani, a nem alaptevékenységi körbe tartozó tevékenységeket ki kellett szervezni, racionalizálni kellett a cég tevékenységét.

Tessék mondani, ugye itt adnak negyven százalékot?

Küzdelmes tárgyalás a kapitánnyal, aki csak egyetlen szót hajtogatott angolul.