A pályafenntartási szakma fénykora – Pál József vezérigazgató-helyettes emlékére

Pál József nem csupán a MÁV kiemelkedő vezetője volt, hanem nagyszerű ember, kolléga, jó barát is egyben. A munkatársak, a vasútépítési és pályafenntartási szakma, a pályavasút dolgozói, a barátok nevében erre az oldalára szeretnék emlékezni és emlékeztetni, hiszen ezek az értékek tették lehetővé azt, hogy sikeres és népszerű, de meg nem alkuvó vezetője legyen a MÁV-nak.

Annak idején, 1960–65 között az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Mérnöki Karának út-, vasút-, alagútépítő szakán tanult, a Vasút tanszéken készítette és védte meg diplomamunkáját. A tanszéken folyó tudományos munkába már korán bekapcsolódott. Negyed-, ötödéves korában, fehér köpenyben – ez már a tanári lift használatára jogosított – ment a harmadik emeleti gyakorlati foglalkozásra, amikor Cholnoky egyetemi tanár úr a mechanika tudományok professzora megjegyezte: „örülök, hogy kollégák lettünk”. Erre mindenki büszke lett volna.

Az egyetemi időszak alatt három nyáron át vasútépítő tábort vezetett, így már ebben az időszakban részt vehetett a Balaton északi partján folyó vasút-rekonstrukciós munkák műszaki irányításában. 

Pál József későbbi életét meghatározta a vasúttal történő első találkozás. Úttörővasutasként megszerette a szakmát, és azóta nem tudott és nem is akart elszakadni tőle. Az úttörővasutas tanfolyam elvégzése a forgalmi, kereskedelmi és biztosítóberendezési vizsgák letétele után minden szolgálatot teljesített: pénztáros, forgalmista, váltókezelő, sorompókezelő, de lehetősége volt előtanulmányokat is folytatni a pálya vizsgálatából, mint vonalbejáró mellé beosztott pajtás. A MÁV Krisztinavárosi Pályafenntartási Főnökségen kezdetben gyakorlómérnök, kitűzőmérnök, majd szakaszmérnökként dolgozott. Eskütétele napja: 1965. szeptember 16. 

Szerette az éjszakai mozdonymeneteket. Történt egyszer, hogy a kelenföldi szakasz mindenese csengetett be hozzá: nagy baj van Főnök, itt az írásos kirendelés éjszakai mozdonybeutazásra. Az csak utóbb derült ki, hogy a kirendelésen az aláírást egy kedves kollégája és barátja hamisította. 

Ezerkilencszázhatvannyolc decemberében a MÁV Bp. Igazgatóság II. osztályára helyezték, ahol a Hatvan–Salgótarjáni és a Bp. Józsefvárosi Pályafenntartási Főnökség vonalbiztosa lett. Vonalbiztosi feladatait nagy elánnal teljesítette. Szigorúan ellenőrzött, ám minden indokolt kezdeményezést támogatott. Vonalbiztosi tevékenységének nagy sikere volt, hogy irányítása alatt a hatvani főnökség évről-évre elnyerte a kiváló főnökség elismerést. A dolgozók társuknak tekintettek, amiben bizonyára szerepe volt az „eresztvényi” összejöveteleknek is.  Az aszódi főpályamesteri szakaszon ismerkedett meg feleségével, Máriával, aki hűséges társként kísérte végig életén. Persze az ellenőrzések száma az aszódi szakaszon rohamosan megszaporodott.  Vonalbiztosi tevékenysége során jeleskedett a balesetvizsgálatoknál is. Sokszor sikerült megmentenie a pályások számára lehetetlennek tűnő helyzeteket. Ilyen volt például 1970-ben a bátaszéki személyvonat 424-es mozdonyának siklása, amelynél sikerült bizonyítania, hogy a mozdony futókereke volt a hibás. 

A II. osztály életében tevékenysége külön színfoltot jelentett. Többször szervezett családos összejöveteleket a terézvárosi pft. főnökség kultúrtermében. Ott is kitűnt közvetlen kapcsolatteremtő képességével. A gyerekek nagy örömére egyszer boszorkánynak öltözve, lába között a seprővel indult a „megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára”.

Később, 1977–78-ban a MÁV Budapesti Igazgatóság Tervgazdasági Osztályának vezetője volt. Németországban szerzett tapasztalatok alapján megszervezte Ferencváros rendező pályaudvaron a térvilágítási oszlopok helikopteres beszállítását és felállítását. A helikopter pilóták félelme ellenére a bonyolult feladatot sikerült megoldani.

Ezt követően 1983. április 30-ig a KPM Államtitkári Hivatal, a miniszter titkárságának vezetője volt, majd május 1-jén tért vissza a MÁV-hoz, mint az Építési és Pályafenntartási Szakosztály vezetője. Régi családját ettől kezdve már többé nem hagyta el.

Első meglepetés a munkába álláskor érte: dolgozószobája csendjét éles csengőhang szakította félbe. Helyettese csengőszóval vezényelte az adminisztrációt: egy csengetés titkárnőnek, két csengetés az iratkezelőnek szólt. Első, azonnali és hathatós intézkedése a csengő azonnali eltávolítása volt. 

Pál József az első pillanattól kezdve új vezetési módszereket vezetett be. Kitűnően képzett, tapasztalt vezetőket nevezett ki, és felkarolta a fiatalokat. A végrehajtás szintjén nagy fiatalítást hajtott végre a vezetők körében. A vezérigazgatóság legképzettebb vezetését állította fel, sokak irigységére. Nagy kohéziós ereje révén erős, jól húzó kollektívát kovácsolt a szakosztályból, a későbbi főosztályból. Híres mondásai közé tartozott – a három testőrből idézve: „egy mindenkiért, mindenki egyért”. És ez nem szlogen, hanem követelmény volt minden munkatárssal szemben, hiszen Ő maga is e szerint cselekedett. Előszeretettel mondogatta, „lehetetlenség nincs, csak tehetetlenség”, és a kritikus helyzetekben a tőle megszokott „türelem, türelem kisfiam” megjegyzéssel intette nyugalomra aggódó munkatársait.

A kitűnő munkahelyi légkör, az összekovácsolt csapat, az építési és pályafenntartási szakma egy emberként történő kiállása első számú vezetője mellett hihetetlen sikereket eredményezett, amelyekből csak néhányat emelek ki ízelítőül: 

• A MÁV–Plasser kooperáció magyarországi gépgyártással. Pál úr elévülhetetlen érdemeit az SPAL jelű sorozat is megörökítette.
• A széles nyomtávú kitérő szabályozógép, amelynek átadásánál a gép vezetőállásán az avatatlan szemek egy könnycseppet láttak kigördülni a szeméből. Igazán tudott örülni a szakma sikereinek.
• A gyöngyösi kitérőgyártó üzem osztrák–magyar vegyesvállalatba szervezése 1991-ben, amelynek hosszú időn keresztül a taggyűlés alelnöke volt.
• Lelkes és elkötelezett híve volt a Magyar Vasúttörténeti Park létrehozásának, jelentős szervezőmunkával kiemelkedő érdemeket szerzett a Park infrastruktúrájának felújításában.
• Szívügyének tekintette az utaskiszolgálás fejlesztését, ezért programot indított el a felvételi épületek korszerűsítésére. Nevéhez kötődik számos nagy felvételi épület felújítása, mint például Szerencs, Miskolc, Székesfehérvár, Nyíregyháza. 

Az Építési és Pályafenntartási főosztályvezetői poszt megtartása mellett 1990. szeptember 15-én a MÁV műszaki vezérigazgató-helyettesévé nevezték ki. Bár nagyon kedvelte az V. emeletet, és szeretett a munkatársak közelségében dolgozni, kinevezésével le kellett volna költöznie az I. emeletre, aminek hosszú ideig ellenállt, ám végül mégsem tudta elkerülni azt. 

Aztán néhány évig a MÁV-on kívül kényszerült dolgozni, érdemtelenül.

A MÁV-ot irányító Berényi János miniszteri biztos 1994-ben lehívatott magához a következő kérdéssel: Tibor, mit szólna a szakma Pál József visszatéréséhez? Ismerve a kollégák széles körű véleményét – amely megegyezett a saját határozott álláspontommal –, csak megerősíteni tudtam a széles szakmai közönség óhaját a visszatérésre.

Visszatérése nagy öröm és megkönnyebbülés volt szakmai körökben. Ott folytatta, ahol abbahagyta. Világos látta, hogy a MÁV jövője a megújulásban, és az európai struktúrák létrehozásában van. Élharcosává vált a vasúttársaság átalakításának, ezen belül elsők között a pályavasút önállósításának. Létrehozta a pályavasúti igazgatóságot a MÁV-on belül, amelynek első vezetője volt. A kilencvenes évek második felében a hegyeshalmi vonal rehabilitációjával kialakításra került Magyarország első 160 km/óra sebességre alkalmas vonalszakasza, megépült a hodosi vasútvonal Szlovénia irányába. Ezeknek a projekteknek nem csupán lelkes támogatója, hanem tevőleges irányítója is volt.

Pál József 2002-ben a MÁV akkori új vezetése jóvoltából méltatlan körülmények között vonult nyugdíjba. Talán félelmetes volt számukra szaktudása, eredményessége, erkölcsi tartása, népszerűsége. Ebbéli keserűségét enyhítette, hogy a hatalmasságok MÁV-os élete tiszavirág életű volt, és az azt követő felsővezetők elismerték életművét.

Nyugdíjas éveinek legszebb napjait családjával töltötte. Büszke volt rájuk, kiváltképp unokáira, akik rajongó szeretettel vették körül őt. Szerette az embereket, ja méltatlankodtak barátai, ismerősei vagy kollégái, hogy mikor látogatja meg őket, csak ennyit mondott: „én mindenhova elmegyek, ahová meghívnak”. Tanúsíthatom, hogy ez így is volt. 

Alapító tagja volt a Pályavasúti Szeniorok Baráti Társaságának. A rendszeres rendezvényeknek állandó és aktív résztvevője volt. Immáron tizenkét éve, hogy 2010. augusztus 18-án feleségemmel meglátogattuk őt és kedves feleségét Balatonfüreden. Felköszöntöttük a hetvenedik születésnapja alkalmából, és egy szép és emlékezetes napot töltöttünk együtt. Örültünk mindannyian egymásnak, de különösen annak, hogy a korábbi aggasztó hírek után kicsattanó egészségben találtuk. Ekkor még tervezte, hogy az ősz folyamán baráti körben megünnepeljük a hetedik X-t. 

De a sors közbeszólt. Szeptemberben következett a hanyatlás, műtét, vizsgálatok. Hírláncot szerveztünk, megkímélendő feleségét, Marikát az aggódó telefonálók özönétől. A rossz hír futótűzként terjedt az országban, és Szombathelytől Záhonyig megannyi aggódó szív dobbant Pál József felépüléséért. Aztán jött a döbbenetes hír: nincs esély. 

Ekkor üzent nekem és feleségemnek, hogy ha van erőnk látni őt, meglátogathatjuk. Tudtam, hogy ez a búcsú ideje, rohantunk hozzá. Megtisztelt azzal, hogy rajtunk keresztül vett búcsút barátaitól, kollégáitól. Felejthetetlen, döbbenetes és felemelő utolsó találkozás volt. Gyenge, megfáradt beteg teste látványát megszépítette nagy, kék szemének huncut mosolya, változatlan érdeklődése a barátok, kollégák és a vasút ügye iránt. 

A búcsúzáskor erőtlen keze meleg szorítása hosszú ideig nem engedett. Örökké őrizni fogom azt a pillanatot. Pál József éppen a születésnapomon, december 16-án távozott az élők sorából. Nem tudtam ünnepelni, szememet könnycseppek homályosították el.