Az én iskolám, a mi iskolánk, a Pft.!
Blogunkban vasutasok, külkereskedők, speditőrök, beruházók, és a ma ellátási láncként ismert hosszú folyamat megannyi további szereplője adja közre évtizedekkel ezelőtti, tanulságos történeteit – ezeket nevezhetjük letűnt korok írásos lenyomatainak is.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Pályafenntartási és Vasútépítési Technikum...
Magam is azok közé tartozom, aki szívesen gondol vissza az egyetemi évekre, ám mégis, az a bizonyos hátbizsergető érzés akkor fog el, ha az íróasztalom fölött függő középiskolai tablóra réved tekintetem, vagy szóba kerül a „Technikum”, ahol ifjúi hévvel próbáltuk a világ dolgait megváltani, és készültünk a vasutas pályára, amelyet akkoriban még társadalmi elismerés övezett.
Az iskola pedig, amely a szárnyait próbálgató „madárfiókáknak” a biztonságot, tudást, emberséget, a közösséghez tartozás élményét és önbecsülést adó fészket jelentette: a Pályafenntartási és Vasútépítési Technikum, vagy ahogyan az ott végzettek és a köznyelv aposztrofálta, a Pft.
Igen, a Pft. márkanév, igaz nincs levédve, mégis az ott végzett ezernél is több szakember szívében örök márkavédelmet jelent. Az országot járva gyakran előfordul, hogy kollégákkal találkozva vagy megismerjük egymást, mint régi iskolatársakat, vagy röviden kiderül: te is odajártál, a Pft.-re! A Pft. nem csupán márkanév, hanem varázsszó is: a közös nyelv, a feltétlen bizalom, az együvé tartozás, a különös tisztelet és megbecsülés varázsszava. Tudjuk, honnan jöttünk, mit hoztunk magunkkal és azt is tudjuk, mit várhatunk egymástól.
Istenem, pedig de régen volt 1969, amikor fáklyás felvonulással búcsúztunk egymástól és szeretett alma materünktől. Mert az volt, igazi alma mater, amely emberré formált bennünket, belénk nevelte a szakmaszeretetet és a hivatástudatot, magabiztosan indított el az Élet rögös útján, és biztos és megbízható tudással vértezte fel gyermekeit. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy a Pft.-t végzettek kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a főiskolán, egyetemen, a munkahelyen. Többnyire közülük kerültek ki neves szakemberek, a vasútépítési és pályafenntartási szakma különböző szintű vezetői, köztük az elsőszámú vezetői is.
Felejthetetlen iskola volt, amelynek értékrendjét, hangulatát semmivel sem lehetett összehasonlítani, ahová nem egyszerűen iskolába jártunk, hanem habzsolva szívtuk magunkba kultúráját, és mindazt, amit nyújtott számunkra. Gondoskodtak minderről az emberközpontú, elkötelezett tanáraink, a nagy egyéniségek: Rusa Gyuri bácsi, Zseboroszlán (Tóth Pista bácsi), Fusi (Balogh Jancsi bácsi), Duka (Dukavits Pista bácsi), Sári Feri bácsi, Issekutz Erzsi néni, Pálfia Béla bácsi, Klári néni (Márta Kelemenné), Tihanyi Feri bácsi és felesége, Ibi néni, Újvári Feri bácsi, Turi Kriszta néni, és sokan mások, akikre hálás szívvel emlékezünk.
Felejthetetlen napokat töltöttünk az iskola műhelygyakorlatain Rákosrendezőn, kóstolgattuk a vasút való világát a termelési gyakorlatokon, és tágra nyílt szemmel csodáltuk a vasúti építményeket a szakmai kirándulásokon. Az életnek és az életre neveltek bennünket, de megtanultuk azt is, hol és mikor van ideje a viccnek, a derűnek és a csintalanságnak.
Az iskolától elválaszthatatlan MÁV Kollégium a József körút 16-ban és a Hársfa utcában az alkalmazkodásra, rendre, fegyelemre, a közösségi életre tanított bennünket kiváló nevelőkkel, mint Körber Zoli bácsi vagy Laki B. Sándor.
Jellemző volt az iskola értékrendjére, hogy a középiskolai és szakmai ismeretek mellett elsajátíttatták velünk a tánc és illemtan szabályait, megszerettették a színház és hangverseny látogatást, a sport, a túrázás, a természetjárás és az országjárás szépségeit, egyszóval megtanítottak bennünket tartalmasan és értelmesen élni.
Még ma is, ősz fejjel is táplálkozunk múltunk e dicső fejezetéből, és ez már így marad életünk végezetéig. Nem csupán nosztalgia ez az érzés. Sokkal több, hiszen gyermekeim tágra nyílt, csillogó szemekkel hallgatják emlékezéseim, vagy baráti beszélgetéseinket. Számukra hihetetlen, hogy ilyen iskola egyáltalán létezett.
Igen, ma is meríthetünk a technikumi évekből. Nem is lehet ez másképpen, mert bár iskolánk falán a névtábla többször változott, mégis eggyé váltunk vele, valami titokzatos erő genetikailag elválaszthatatlanul hozzáköt: mi mindannyian, bárhová is sodort az élet, maradtunk az egykori Pályafenntartási és Vasútépítési Technikum!
Szomorúan nyitom meg volt iskolánk internetes honlapját, ahol a következő szívszorító, száraz, hivatalos sorok üdvözlik a kéretlen látogatót: „Üdvözöljük az Arany János Épületgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola – Rippl Rónai utcai telephelye – honlapján! Volt Kvassay Jenő Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola”
Bár iskolánk nevének címszavait az új iskola semmilyen formában sem őrizte meg, hiszem és remélem, hogy mindaddig lesz és él iskolánk, amíg egyetlen Pft.-s is él ezen a Földön! Itthon, Európában, a tengerentúlon.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Pályafenntartási és Vasútépítési Technikum... Velünk és bennünk!
A Fővárosi Közgyűlés 656/2007.(04. 26.) sz. határozata:
„2007. július 1-jével a Budapest VI. ker., Rippl Rónai u. 26. szám alatti Kvassay Jenő Műszaki Szakközépiskola és Szakiskolát, mint önállóan gazdálkodó költségvetési intézményt a nevelési-oktatási intézmények feladatracionalizálása keretében jogutóddal megszünteti. Jogutódként kijelöli az Arany János Épületgépészeti Szakközépiskola és Szakiskolát (1072 Budapest, Nyár u.”
Az iskola története:
- 1953–1972, Kvassay Jenő Híd- Vízműépítő Technikum
- 1954–1971, Pályafenntartási és Vasútépítési Technikum
- 1971–1975, Út- és Vasútépítési Szakközépiskola
- 1975–2007, Kvassay Jenő Műszaki Szakközépiskola (a két iskola egyesítésével)
- 2007-tól Arany János Épületgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola – Rippl Rónai utcai
telephelye
A fönti képen a legendás hírű pft. technikum és a Kvassay épülete Budapesten.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
