Pontosság, hitelesség, szakszerűség – Cziegler Albert emlékére

Ezerkilencszázhetvennégy szeptember 2-án léptünk Vígh Tibor barátunkkal a MÁV szolgálatába. A Budapesti Építési Főnökségen jelentkeztünk szolgálatra, és a munkaügyi vezető egy vezetői szobába vitt bennünket. Egy kissé hosszú, ősz hajú, szépen mosolygó, sovány ember fogadott bennünket. Ő volt a Műszaki Főcsoport vezetője, Cziegler Albert, azaz Berci bácsi.

Mi voltunk az első mérnök generáció, akivel számoltak, mint későbbi vezetőkkel. Berci bácsi eligazított bennünket. Éreztük, hogy nagy tudású, bölcs gondolkodású és a fiatalokat szerető emberrel állunk szemben.

Ahogyan kikerültünk építésvezetőségekre, megtapasztaltuk Berci bácsi vigyázó szemeit, figyelemmel kísérte munkánkat és bíztatást adott. Ugyanakkor azt is láttuk, hogy bizony a követelmények magasak. Pontosság, hitelesség, szakszerűség, megbízhatóság – ezek voltak a jelszavai. Rendszeresen behívatott bennünket elbeszélgetésre, ahol elismerte tevékenységünket, feladatot és elvárásokat fogalmazott meg. Ő volt a cégnél a harmadik ember, így befolyása nagy volt.

Berci bácsi nagy szeretettel foglalkozott velünk. Akkoriban többféle verseny is létezett, Alkotó Ifjúság pályázat, a Szakma Kiváló Mestere díj, Kiváló Ifjú Mérnök díj, és még hosszasan sorolhatnám. Ezekre mindig neveztünk, mert Berci bácsi elvárta tőlünk az alkotó szellemiséget. Segített is a témaválasztásban és mentorált bennünket. Szép sikereket arattunk akkoriban.

Négy–öt év gyakorlat után már nagyon bedolgoztuk magunkat, és Berci bácsi úgy gondolta, hogy komolyabb feladatokkal is meg lehet bízni bennünket. Akkoriban, 1978-ban indult el egy generáció váltás a vezetésben. Az építésvezetőségek élére fiatal szakembereket neveztek ki, így Tibor barátommal jómagamat is. Ő Tatabányán, én pedig Cegléden lettem építésvezető, 28 évesen. Ötszáz fő volt a létszámunk, és évente 35–40 kilométernyi pályát korszerűsítettünk.

Berci bácsi, mint műszaki vezető felelős volt a tervekért, a naturális és pénzügyi teljesítményért. A negyedévente tartott tervtanácsokon szigorú követelményeket fogalmazott meg, de ugyanakkor kompromisszumkész vezető volt. Mindig megegyeztünk. A nyolcvanas évek eleje azonban beszippantotta őt a vezérigazgatóság 6. szakosztályára, mint hálózati vágányzári és munkagép koordinátort. Persze, nem egyedül végezte ezt a munkát, hanem munkatársakkal. Nagyhatalmú ember lett. A tőle megszokott precizitást, pontosságot várta el mindenkitől, ugyanakkor érzékelte a rendszer feszültségeit és mindig a megegyezésre törekedett. Nagy tekintélyre tett szert, a szakma szerette és becsülte őt, végtelenül empatikus, kedves, udvarias ember volt, így könnyen megnyerte a munkatársakat. Irányítása alatt gördülékenyen végezte a szakszolgálat a munkáját, ugyanakkor sokat tanultunk tőle mind szakmailag, mind pedig emberileg. Nagyszerű kolléga és kiváló ember volt. Berci bácsi a 6. Szakosztályról ment nyugdíjba 1989 körül. 

Rákospalotán nem messze laktunk egymástól. Többször is találkoztunk, de szívesen vett részt a KTE rendezvényein is. Nyugdíjas kora ellenére teljes szellemi frissesség, és a tőle megszokott udvarias kedvesség jellemezte. Szeretni való ember volt.

Emlékét, amíg élek, megőrzöm. Nyugodjék békében!

A fönti képen: Berci bácsival egy termelési értekezleten a múlt század hetvenes évtizedének végén.