Az egyedülálló tolatós

Simon Zsolt   ·   2025.04.14. 12:00
469_4esvonal_nyito

Halk léptű dízel-hidraulikus mozdony szolgálja ki a 4-es számú vasútvonal menti ipari üzemeket.

Napjainkban nagyítóval kell keresni hazánkban a tolatós tehervonatokat, számuk évek óta csökken a teherszállítmányozás közútra terelése következtében. A tevékenység piaci alapon ugyanis nem végezhető jövedelmezően, ezért az egyeskocsi-fuvarozás évről évre állami támogatásban részesül, máskülönben keresztet vethetnénk rá…

A szolgáltatás lényege dióhéjban, hogy az adott vonal állomásain osztják szét a rakodásra váró teherkocsikat, majd később állomásról állomásra haladva, tolatási munkálatokkal szedik össze azokat – innen a név is: tolatós teher.

Sokan nem is gondolnák, hogy Budapesttől csupán 48 kilométerre, az Északnyugat-Dunántúlon a mozdony és a környezet együttes hatása miatt egy igazán egyedülálló, német hangulatot kölcsönző tehervonattal találkozhatunk. A helyszín az Esztergomot Almásfüzitővel, Komárommal összekötő 4-es vonal. Egyvágányú, villamosítatlan, és egy igazi túlélő. Az ottani személyszállítás kétszer is veszélybe került, sőt, a 2009-es bezárási hullámban egy évre szüneteltették is a forgalmát, majd a 2010. decemberi menetrendváltástól újraindították.

A la nature, csupán öt ócskavassal rakott „E" kocsival érkezik a 469 104-es gép Tokodra. Esztergomban a hulladékkezeléssel fogalkozó Alcufer Kft. adta fel. Figyeljenek, a kocsik száma gyarapodni fog (fotók: Simon Zsolt)

Napjainkban a menetrend vállalható, hétköznapokon tíz vonatpár közlekedik, ebből öt lábatlani kirohanós, illetve öt pár, ami a vonal teljes szakaszán végigzötyög.

A vonal páratlan szépségeket rejt magában. A Duna folyását követve, a Gerecse lábánál haladva, többnyire a folyóparton vezet. Errefelé számos ipari létesítménnyel találkozhatunk, ezek vasúti kiszolgálását a DB Cargo végzi az RCH megrendelésére. Különlegessége az egykori nyugat-németországi Maschinenbau Kiel GmbH (MaK) a Deutsche Bahnnak gyártott, itthon 469-es sorozatszámot viselő dízel-hidraulikus mozdony. Tolatós élén csak itt találkozhatunk ezekkel a gépekkel.

Egy gyors tolatás keretében hozzákapcsolták az előzőlegesen Dorogról felhozott három üres acéltekercses kocsit. Immáron kész a végleges szerelvény, a vonat nyolc kocsival halad tovább. Háttérben az egykoron szebb napokat is megélt tokodi üveggyár

Valamennyi példányt eredetileg 1100 lóerő (830 kilowatt), majd 1360 lóerő (ezer kilowatt) teljesítményű, MTU V8 4000 R41 dízelmotorral látták el. A remotorizálás ellenére – sok magyar mozdonnyal szemben – ezek a masinák megőrizték eredeti bájukat, a hangjuk sem egy remotra emlékeztet.

A tehervonatokat a DB Cargo Hungaria győri gépei továbbítják, és számos telephelyre hoznak-visznek kocsikat. Esztergomból az Alcufer Kft. ad fel vashulladékot, a Suzuki-gyárból autósvonatok gördülnek ki, Dorogon a Preymesser Hungária Logisztikai Kft. és a Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyára szállít vonaton. Komárom felé haladva, Tokodon időnként fát rakodnak, Nyergesújfalun a vegyipari Zoltek Zrt., Lábatlanban pedig a vasbetongyár üzemel, ahonnan többek között az épülő 150-es vasútvonalra is szállítottak betonaljakat. Ezek alapján a teherforgalom viszonylag állandó, és bizonyos szempontból kiszámíthatatlan is egyben, mivel változó, mikor hány kocsi gyűlik össze.

Képünk helyszínén, Süttőn és további három állomáson szovjet ECM biztosítóberendezés üzemel. Különleges jelzőlap akár hátulról is felismerhető. A 2-es vasútvonal átépítéséig ott is fellelhető volt valamennyi állomáson

A tehervonatok a vonalon legfeljebb húsz kilométer/órával közlekedhetnek.

(Nyitóképünkön: Simon Zsolt felvételén Nyergesújfalut hagyja maga mögött a tehervonat. Ez az állomás is ECM-mel van felszereve)
Alább tekintsék meg a szerző további fotóiból készült galériát!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Ganz és MÁVAG – ki viselheti a patinás elnevezést?

iho/vasút   ·   2025.04.15. 09:00

A hazai vasúti járműipari vállalatok keresik azt a márkanevet, ami segíthetné a piaci pozíciójukat. A nagymúltú Ganz-MÁVAG névre többen is pályáznának, de a nemzetközi piacok meghódításához inkább jó termék, mint történelmi márka segítene.