A fővárosi közösségi közlekedésben is megjelennek a testkamerák
A jegyellenőröket, utaskoordinátorokat és a biztonsági szolgálat dolgozóit szereli fel az eszközökkel a BKK.
A jegyellenőröket, utaskoordinátorokat és a biztonsági szolgálat dolgozóit szereli fel az eszközökkel a BKK.
Kistestvére már bizonyított a településen tavasszal, most pedig egy Sprinter, nagyobb befogadóképességű, Mercedes-Benz Reform-S City Max minibusz állhat forgalomba a a Volánbusz járműtesztelési projektjében.
Egy akkupakkal ellátott dízel-villamos intercity-motorvonattal végeztek teszteket az Egyesült Királyságban. Az eredmények bíztatóak: 35–50 százalékkal kevesebb üzemanyag fogyott.
A száznyolc kocsiból álló, csaknem 1300 méteres próbaszerelvény Huanghua és Tungcsing városok között közlekedett le a napokban. A technológia által gyorsabbá és gazdaságosabbá válhat a szénszállítás Kínában.
A statikus és dinamikus terhelési próbát a Jelzőőr Kft. Bobójával végezték el, mindent rendben találtak. A forgalom azonban október hatodika helyett csak tizedikén indul a 11-es vonalon.
A napokban elkezdődtek a próbamenetek a felújított pályán, egyelőre még csak az állomás és a Belgrád felőli bejárat között.
A hollandiai Delfti Egyetem tanulóinak egy csoportja a világon elsőként hozott létre egy prototípus kitérőt, nagy lépést téve a technológia fejlődéséhez.
A népszerű olasz sportautómárka, a Ferrari, tesztelési lehetőséget hirdetett a Balatonfőkajár határában a közelmúltban felépített versenypályán, a Balaton Park Circuit-en. A háromnapos eseményen három, korábbi F-1-es Ferrari körözött az aszfalton.
Az SNCF Voyageurs bemutatta a CAF-tól rendelt, Oxygène elnevezésű, Z26700 sorozatú intercity-motorvonatok első példányát.
Az afrikai ország vasúttársasága, a TRC tizenhetet vásárol az E6800 sorozatú villanygépekből.
Szaúd-Arábia nemzeti vasúttársasága (SAR) az Alstommal közösen vizsgálja meg a hidrogén-üzemanyagcellás Coradia iLint motorvonatban rejlő lehetőségeket a főváros Rijád környékén.
Sikeres teszteket hajtott végre a lengyelországi Nevomo, melynek megoldása forradalmasíthatja a vasúti ágazatot, egyesítve a hagyományos vasúti rendszereket az olyan ultramagas sebességű technológiákkal, mint a hyperloop.
Elkészült a felsővezeték-hálózat Püspökladány és Biharkeresztes között, a szerdai szilis próbákat követően ma két Gigantot eresztettek rá a rendszerre.
A 368-as Szilivel el is kezdték tesztelni az elmúlt hónapok során Püspökladány és a biharkeresztesi országhatár között kiépített felsővezeték-rendszert.
A Deutsche Bahn (DB) legújabb nagysebességű motorvonattípusa várhatóan 2024-től közlekedhet Frankfurt és Amszterdam között.