Művészeti vaporetto Velencében

MTI   ·   2012.06.07. 08:38

A vörös színű hajójárat a Vaporetto dell'Arte – a művészet vaporettója nevet kapta. A Santa Lucia vasútállomástól indul és a Canal Grandén halad végig egészen San Giorgio szigetéig. A hajó kizárólag a velencei múzeumoknál és más művészeti nevezetességeknél áll meg. Az állomások között a hajó utasai többnyelvű multimediális vezetést kapnak a város művészettörténetéről.

Június 15-ig a művészeti vaporetto reggel kilenc órától este nyolcig félóránként indul, azt követően minden órában. A menetjegy egy teljes napra huszonnégy euróba kerül, hat-tizenkét év közötti gyerekeknek tizenöt euró. Az utasok akármelyik állomáson fel- és leszállhatnak, a vaporetto jegye további kedvezményt ad a múzeumokba és más műemlékekbe való belépéshez, ráadásul sorban állás nélkül.

A Velencei Biennále napjaiban a vaporetto egészen a kiállítási területig, a Giardini-Arsenale állomásig halad.

Az új hajójárat a velencei önkormányzat kezdeményezésére indult az igényesebb turisták számára – írta az olasz sajtó. A Vaporetto dell'Arte azt a célt szolgálja, hogy a városban évente megforduló huszonnégymillió turista minél több napot töltsön itt.

A számítások szerint minden művészeti vaporettóra legalább tizenöt utas kell, hogy fenn tudják tartani az új járat évi egymillió eurós költségét.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút Városi vasút

InnoTrans 2024, első nap

iho/vasút   ·   2024.09.25. 12:00

Tizennegyedik alkalommal is megnyitotta kapuit a Berlin Messén a világ legnagyobb vasúti szakkiállítása és -vására. Hidrogénüzemű villamos, akkumulátoros motorvonat és tolatómozdony – a szeptember 24-ei eseményekből szemlézünk.