Kijött a tízpontos terv, júniustól húsz perc feletti késés esetén visszajár a jegyár fele!
Többek között erről is beszélt Lázár János közlekedési miniszter az ÉKM szerdai Közlekedésinfóján. Új, bérelt mozdonyok – az Astride-okon kívül újabban Vectronokról is hallani –, új, IC-minőségű kocsik érkezhetnek, jön a „közlekedési Kánaán”.
Az építési és közlekedési miniszter elmondta, 2024-ben 114 milliárd forintnyi bevételt könyvelhetett el a MÁV–Volán-csoport, körülbelül annyit, mint egy évvel korábban, bár több eladott jeggyel és bérlettel. Lázár szerint az irány jó, ha több utas olcsóbban utazhat.
Tavaly 13 és fél millió helyjegyet értékesített a Csoport az IC-járatokra, ez jelentős növekedés a pandémia előtti utolsó, 2019-es év 11,9 milliós eredményéhez képest. Az autóról a vasútra vagy buszokra váltó utasok részaránya tizennyolc százalék körül mozog a Magyar Energiahivatal mérései alapján.
Lázár kiemelte, hároméves bérmegállapodást kötöttek a közlekedési ágazatban, az infláció mértékét meghaladó, 28,4 százalékos béremelésre jogosultak a MÁV–Volán-csoport dolgozói.
A fejlesztéseket tekintve tízpontos listával állt elő a szakminiszter az idei és részben a 2026-os évre vonatkozóan:
- Bevezetik az úgynevezett késési biztosítást, vagyis 2025. június elsejétől húsz percet meghaladó késés esetén bármiféle kérvény nélkül visszajár a jegyár ötven százaléka. Ez az új MÁV plusz applikációban valósul majd meg automatikusan, a papíralapú jegyek esetében pedig a pénztárnál lehet kérni a visszatérítést. A bérletes utasoknak ha a bérlet érvénytartama alatt legalább öt alkalommal késik húsz percnél többet a vonata vagy a busza, akkor a következő bérletet automatikusan tíz százalékos kedvezménnyel vásárolhatja majd meg az illető.
Megjegyzés: a vasúti utasok jogait meghatározó uniós szabályok az Európai Unión belüli vasúti utazásra vonatkoznak, és az általuk leszögezett jogok alapesetben az összes vasútvonalon és vonatjáraton megilletik az utasokat. Felár megfizetésével igénybe vett közvetlen vonat késése esetén az uniós helyzet a következő:
- 30–119 perc késéssel történő érkezés esetén a menetjegy árának 25;
- 120 perc vagy annál nagyobb késéssel történő érkezés esetén a menetjegy árának ötven százaléka jár vissza az utasnak.
A MÁV-Start a késésigazolás, kártérítés kategóriában egészen eddig fentiek szellemében járt el, ezt a gyakorlatot írja most felül a „húsz perc, ötven százalék” minisztériumi ajánlás. Augusztusban egyébként kishíján háromezer vonat késett több, mint félórát a MÁV hálózatán.
- Felújítják a jelenleg meglévő körülbelül ezer vasúti és nagyjából száz autóbusz-állomási mosdót 2026. január 1-jéig, az új WC-k fizetősek lesznek.
- Április 1-jétől minden intercity-vonaton utazó takarítók is jelen lesznek, akik a vonatokat menet közben is rendbe teszik is.
- 2026. április 30-áig ezer új autóbuszt tervez beszerezni a MÁV-csoport: idén cirka félezer jön, a többit 2026-ban hívják le. A Volán jelenleg nagyságrendileg 5700 járművet kezel, a selejtezésekkel együtt jövőre körülbelül hatezer buszból áll majd a flotta, aminek a jelenlegi tízéves átlagéletkora hat–hét évre fog csökkenni.
- Lázár szerint mind mozdonnyal, mind személykocsikkal, mind motorvonatokkal érdemben erősítik majd a vasúti közlekedést a következő két esztendőben. A jövő év nyaráig minden második mozdonyunk korszerű lesz, azon belül az IC-járatok hozzávetőlegesen kilencven százaléka korszerű, nagyteljesítményű mozdonnyal fog közlekedni. Ez az elmúlt harminc év legnagyobb mozdonyflotta-erősítése. Idén 15 nagyteljesítményű dízel- és negyven villamos mozdonnyal, összességében tehát 55 korszerű mozdonnyal bővül a vasúti járműparkunk. 2026 első félévében további 15 korszerű villanymozdony is érkezik.Lázár elmondta, a jelenleg naponta forgalomban lévő körülbelül kétszáz villamosmozdonyból összesen csak ötven tekinthető korszerűnek.
Megjegyzés: a MÁV Szesza-fenntartásba bevont, V43 és V63 sorozatú, személyvonatok továbbítására alkalmas villamosmozdonyainak a száma meghaladja a háromszázat, ami nem mond ellent annak, hogy ezek közül csak kétszázat lehet kiadni a napi forgalomba (értsük ide a Traxx-okat és az Taurusokat is). Az Astride-okon kívül tudni (hallani) még Vectronok bérléséről is: ez esetben az ELL (European Locomotive Leasing) a lízingcég, és kilenc plusz huszonöt gépről folyik a diskurzus. Tudunk (hallunk) használt motorvonatokról is, ezek a cseh vasútról érkeznének, de nem Studenkákról van szó...
- Folyamatban van száz leállított kocsi (IC és más típusú is) fővizsgája, javítása, a járművek június elejére forgalomba fognak állni.
- 2025-ben 285 új, távolsági forgalmú IC-kocsit rendelnek meg összesen 330 milliárd forintért, amihez a kormány nyújtja a szükséges forrásokat.
- 2024 végén a magyar állam újabb tőkeemeléssel négyötödös többséget szerzett a GYSEV-ben, a cél osztrákok „kiszorítása” és hogy a GYSEV magyar vállalat legyen. Elsőként az iho írta meg, hogy Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és részben Veszprém vármegye vasúti pályáinak üzemeltetését és a szolgáltatást is a GYSEV veszi majd át 2025-ben, ennek részeként a Balatontól nyugatra és északra eső vonalak bizonyos MÁV-os dolgozói is átlépnek majd a GYSEV-hez. Lázár arról is beszélt, a Stadlertől 53 milliárd forintért rendelt tizenegy új IC-motorvonat 2026 és 2028 között állhat forgalomba, háromezer új férőhelyet nyújtva. A szerelvények a tervek szerint 2026 januárjától teljes üzembe álló Budapest–Belgrád vasútvonalon is megjelenhetnek, a 150-esen már idén nyáron megkezdődik a próbaüzem.
- Lázár megígérte, az utasok idén nyáron már a jegyváltáskor tudni fogják, hogy klimatizált-e a vonat, amivel utazni terveznek, és ha igen működik-e a berendezés. Lázár Kihangsúlyozta: „ha nem lesz klímás vonat, akkor lesz klímás busz”.
- Megjelenik a „MÁV busz” intézménye: több száz autóbusz áll majd készen, hogy a vasút kapacitáshiányait kezelni lehessen. Például ha a Déli pályaudvaron megtelt egy intercity, akkor az utasok a készenlétben álló buszra is felszállhatnak ugyanazzal a jeggyel, és azzal juthatnak el úticéljukhoz.
A miniszter elmondta azt is, a vasúti pályák felújítása során alapvetően hazai forrásokkal számolnak, mivel az uniós támogatásokat visszatartják. Például a Gubacsi hidat is IKOP-források nélkül újítják majd fel 2025-ben és 2026-ban.
(Nyitóképünk illusztráció)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!