Baja–Budapest: közvetlen vonatok helyett expressz buszjáratokat indít a MÁV-csoport
Január elsejétől naponta három közvetlen autóbuszjárattal lehet majd a fővárosba és vissza utazni, két és fél órás menetidővel.
Január elsejétől naponta három közvetlen autóbuszjárattal lehet majd a fővárosba és vissza utazni, két és fél órás menetidővel.
A várost északról és keletről elkerülő, 8,8 kilométer hosszú, kétszer egysávos szakasz bruttó húszmilliárd forintból készült el.
Az árvíz sújtotta területeken tanúsított helytállásukért, illetve a helyszínen végzett munkájukért – az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján – egyszeri, 200 ezer forintos SZÉP kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek.
A munkálatoknak köszönhetően kevesebb lesz a késés, a menetidő pedig akár öt perccel is rövidülhet. A végleges sebességemelésre a tavaszi utómunkálatokat követően kerülhet sor.
A lényeg, hogy az állomások köztulajdonban maradjanak, de fejlesztésükbe külső forrást is bevonjanak, hogy több helyen, gyorsabban és nagyobb eredményt lehessen elérni.
Az ország 189 helyszínén, összesen 280 forgalmi sávot figyelő ellenőrzőkapuk a jövőben a csalókkal szemben is hatékonyan fel tudnak lépni.
A szakminisztérium 600 milliárd forintból két fázisban növelné a Szeged–Kecskemét–Cegléd vasúti pálya kapacitását, csaknem 400 milliárdból pedig a lajosmizsei épülhet át, részben a kecskeméti Mercedes-üzem és a Szegeden megvalósuló BYD elektromosautó-gyár kiszolgálása érdekében.
Három plusz egy nagy szervezeti egységbe tömörülve 2025 elején indul a nemzet közlekedési vállalata.
A november 15-e éjszakától 18-a hajnalig tartó, kilencvenmillió forintos beruházás célja a sebességkorlátozások megszüntetése. A munkálatok idején több vonat menetrendje is módosul.
Legalábbis erre utal az ÉKM. Addig viszont tűzoltásként csaknem száz, alkatrészhiány miatt leállított vasúti kocsit újítanak fel jövő nyárig.
Az európai gyártási kapacitások erősen lekötöttek, a CRRC viszont sokkal rövidebb időn belül tudna szállítani, ráadásul a magyar–kínai diplomáciai kapcsolatok is erősek.
Október 15-étől a HÉV-vonalak teljes hosszán érvényesek a BKK-vonal- és gyűjtőjegyek is.
Elbocsátották a legutóbbi ismert adat szerint a maga napi 180 ezer utasával a hazai kötöttpályás közlekedési módok második legnagyobb szereplője, a MÁV-HÉV vezérigazgatóját. Nagy Gábor 2021 óta töltötte be a pozíciót.
Kiemelt közúti ellenőrzési akció keretében a déli határhoz közel eső helyszíneken egy hétig ellenőrizték a nemzetközi tehergépjármű-forgalmat. A kiszabott bírság összesen csaknem százötven millió forint.
A Budapesti Közlekedési Központ szerint, ha a tervezetet elfogadják, az több szempontból is hátráltatná a fenntartható közlekedési formák elősegítését, és szükségtelenül megdrágítaná az új városi lakások építését.