Készülnek az Amtrak Airo-vonatai
A szerelvények körülbelül 3500 alkatrészének gyártásához harmincegy amerikai államból cirka száz beszállító járul hozzá.
A szerelvények körülbelül 3500 alkatrészének gyártásához harmincegy amerikai államból cirka száz beszállító járul hozzá.
Sokkal kevesebb a fehér és a piros szín árnyalata is más lett. Ezek nagyon fontos dolgok.
Az olasz főváros közlekedési vállalata, az ATAC akár százhuszonegy kétirányú villamost is vásárolhat a CAF-tól. Első körben negyvenet kérnek.
Az üzbég nemzeti vasút UTY és a cseh gyártó közötti megállapodás értelmében harminc széles nyomtávú villamos szerelvény érkezhet, 320 millió euró értékben.
A Bécs belvárosát a schwechati nemzetközi repülőtérrel összekötő járatok elindulásának huszadik évfordulóját új Stadler-motorvonatok beszerzésével ünnepli a CAT.
A Stadlerrel kötött, összesen akár százhúsz motorvonat beszerzését lehetővé tevő keretszerződésből első körben tizenhat szerelvényt hívott le az ÖBB.
Habár a kínai támogatású beruházás két évet késett, a főváros Dzsakartát a fontos gazdasági központ Bandunggal összekötő, Whoosh elnevezésű szolgáltatással javulhat az ország gazdasági produktivitása.
A „gumiorrúak” beszerzésével kapcsolatban már zajlanak a tárgyalások.
A gyártó Siemens Mobility szerint a villamos üzemű motorvonatok hetven százalékkal fogják csökkenteni az egyiptomi vasút szén-dioxid-kibocsátását.
A bécsiek még tízet kérnek a Siemens Mobility korszerű, automatikus üzemre alkalmas metrószerelvényeiből.
Szeptemberre ígérte a ZSSK az első új Pantert a keleti régióba, de még sehol semmi. Megkérdeztük, eltévedtek-e a párducok.
Belül csendesebbek az új motorvonatok, a baj a külső zajszinttel van.
Folyamatosan nyugdíjazzák az ikonikus InterCity 125-ös (HST) dízelmotorvonatokat az Egyesült Királyságban, melyek közül néhány Közép-Amerikában talált új otthonra.
Az állam nagysebességűvasúti hatósága, a CHSRA hat, 355 kilométer per órás sebességre képes villamos motorvonatra írt ki közbeszerzést.
Összesen akár ötszáznegyven motorvonatot vásárolhatnak a Siemenstől egy több mint ötmilliárd euró értékű keretszerződés értelmében.