Pro Architectura-díj a MÁV-nak: örülünk, Vincent?

„Építtetői kategóriában a MÁV Zrt. építészeti fejlesztési tevékenységét értékelte az építészszakma az idei Pro Architectura díjjal. A komoly ranggal bíró elismerést Pál László, a MÁV Zrt. stratégiai vezérigazgató-helyettese vette át. A díj a magyar építészeti kultúra népszerűsítésében, a minőségi épített környezet létrehozásában, az építészeti értékek megóvásában és az építészeti szemléletformálásban kifejtett tevékenységért, valamint a nemzeti építészetpolitika céljai érdekében elért kiemelkedő eredményekért adományozható. Az elismerést – a kilenctagú szakmai bírálóbizottság javaslata alapján – Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át a vasúttársaságnak kedd délután a Parlamentben.

A MÁV sikeres pályázati dokumentációja a cég fejlesztési szervezeténél folyó főépítészi tevékenységet mutatta be, a 2012 és 2017 közötti időszakban megvalósult legjelentősebb épületfelújítási munkákon keresztül. A portfólió része volt a vasúttársaság több saját beruházása (köztük a Budapest–Újszász vasútvonal állomásainak korábban Brunel-díjjal és ICOMOS-díjjal is elismert – rekonstrukciója, vagy a balatonszentgyörgyi, kaposvári, keszthelyi és pécsi vasútállomások felújítása), illetve Békéscsabán és Vácott – a NIF Zrt., mint beruházó lebonyolító és a MÁV, mint szakmai irányító közreműködésével – megvalósult rekonstrukció is. A vasúttársaság az ország legnagyobb ingatlantulajdonosai-vagyonkezelői közé tartozik, a nagyjából 7300 kilométer hosszú vasúti pályahálózathoz több mint 10 ezer épület és közel ugyanannyi építmény tartozik. Az épületek funkciója, mérete, hasznosítása, kora és állapota rendkívül változatos, az állomány – a mai igényekhez képest – jellemzően túlméretezett és alulhasznosított.

Ugyanakkor az épületállomány jelentős része igen értékes (műemléki, helyi vagy vasúttársasági védettséget élvez) és a felvételi épületek – azon túl, hogy megjelenítik egy-egy korszak ipari és építészeti örökségét – a mai napig a települések legfontosabb közintézményei közé tartoznak. A MÁV célja, hogy a kezelésében lévő ingatlanállományt fenntartható módon, a jelenlegi és jövőbeli igényekhez illeszkedve adja át a későbbi generációknak.”

Néhány megjegyzés, amit a hírhez fűzhetünk:

Természetesen nagyra értékelünk minden erőfeszítést, amelyet egy, a közlekedési piacon korábban monopolhelyzetben lévő, már a visszaszorulás különböző fázisait átélő társaság tesz azért, hogy a virágkorában keletkezett épített környezetet megóvja, az utókornak továbbmentse. Ezt az erőfeszítést és ezzel a díj értékét is relativizálja az, hogy az értékmentő tevékenység általában jelentősen túlárazott, a kinyerhető haszonnal szemben aránytalanul sokba kerülő, pénznemszámít-alapon megvalósuló projektekhez kötődik, nagyon kevés kivétellel. A most díjazott állomások között szerencsére jó példák is vannak, amelyek elszakadnak a többszázmilliárdos vonal- és többtízmilliárdos állomásfejlesztésektől: Pécs, Balatonszentgyörgy és Kaposvár. Jó, hogy van ilyen is! Üröm az örömben viszont, hogy Pécs épülete több évtizedes kálvária után sodródott végre révbe, a most megejtett felújításnak húsz éve lett volna itt az ideje.

Nyilván nagyon rossz szájízzel fogunk bármilyen Pro Architectura-díj odaítéléséről olvasni a 150-es vonal kínai hitelből megvalósuló beruházása kapcsán, de ugyanígy bátran fog minket a jó iránti buzgóság elönteni, ha egyre több és több hírt kapunk majd. Például egy kistelepülésről, ahol távol a fővonalakon pezsgő pénzköltéstől, de egy vidéki városunk elővárosi forgalmában jelentős szerepet játszó állomáson a vasúttársaság és az önkormányzat összefogásának eredményeképpen megújult a váróterem, előtetőt kapott az ajtó, térkövet kapott a magasperon és más hasonló apró, de lényeges fejlesztések történnek.

Megkockáztatjuk, hogy egy ilyen álombeli, apró fejlesztés élettartama folyamán több törődést, odafigyelést, netán fenntartást fog kapni, mint egy milliárdos beruházás oldalvizén megvalósult, a feltételként kötelező ötéves fenntartási ciklust éppen csak kinyögő, azután pedig meredek zuhanórepülése kezdő létesítmény, légyen az bármilyen minőségi anyagból, vághattak át bármennyi szalagot az avatáskor.

A Budapest–Újszász-vonal akármennyi díjat is kaphatott, a szétvert megállóépületek szomorú mementói lettek a Holdból pottyant projektek fenntarthatatlanságának. De Érd bármelyik megállójában is elmondhatjuk, hogy ezt így nem lehet, nem szabad! Vác új állomásán a használhatatlan perontetők mintapéldái épültek meg, a szükséges hossz majdnem-kétszeresében. Hogy ezek mellett még sikerült néhány állomásépületet is rendbe hozni, az nem elismerésre méltó erény. Sokkal inkább a mindennapi üzemeltetési kultúra része kellene, hogy legyen.

Logikailag ezek után talán úgy helyes, hogy várjuk a ProBádogos-díj odaítélését a Nyugati pályaudvar esőztető csarnoktetejének javításáért, a ProGondnok-díjat pedig minden bizonnyal meg fogja kapni az, aki ugyanitt kicseréli az évtizedek óta elrohadt csapadékvíz-ejtőcsöveket.

* * *