Kísértet járja be...
Kezdetnek egy kis történelmi, ipartörténeti áttekintés. Ha a térképre nézünk, rájöhetünk: nem véletlenül sorakoznak a nehézipari központok (Salgótarján, Ózd, Diósgyőr) az északi határ mentén. A felvidéki bányák kincseire épülő nehéziparnak a trianoni béke vetett véget: a bányák (kevés kivétellel) amoda, az üzemek pedig az új határokon belülre kerültek. A második világháború után, amikor meghirdették a „vas és acél országa” szlogent, egy új, nyersanyaggal könnyen ellátható nehézipari központot kellett létrehozni. Dunapentele kapóra jött: a baranyai (komlói) jól kokszolható szén és a Dunán szállított szovjet vasérc tették alkalmassá a helyet egy új iparváros építésére. Hozzátartozik, hogy eredetileg Mohácsra tervezték a komplexumot, a titói Jugoszláviával megromlott kapcsolat miatt került Dunapentele a képbe.
Az 1896-ban megépült Pusztaszabolcs–Paks vasútvonal dunapentelei állomása az új építésével együtt tűnt el: a kor szellemének megfelelően Sztálinról elnevezett város tipikus szocreál állomásépületét 1951-ben adták át. Az épület mindenben tükrözi a közhangulatot, az ötvenes évek építési stílusát, bár a hatvanihoz hasonló mozaikok, domborművek nincsenek – „érthetetlen módon” itt kevésbé voltak „lelkesek...” Épp az állomás viszonylag fiatal kora miatt ne is keressünk itt a vasút fénykorából származó relikviákat, művészi gonddal megépített szabványőrházat, váltóállító tornyot. A forgalom viszont a vasmű kiszolgálása miatt a mai napig – a bezárásról néha-néha érkező hírek ellenére – igencsak pezsgő, egyedül a személyvonatok száma csappant meg a paksi vonal bezárása óta.
* * *
Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
