Nem áll meg az M2-es metró a Batthyány téren a dunai árvíz miatt
A 19-es és a 41-es villamosok közlekedése is módosult a Duna magas vízállása okán.
A 19-es és a 41-es villamosok közlekedése is módosult a Duna magas vízállása okán.
Komp helyett kishajóval szállítják az utasokat Mohács és Újmohács között csütörtöktől. Járművekkel az árhullám elvonultáig nem lehet átkelni.
Az ÖBB szerdán hajnaltól ismét fogad egyes vonatokat a hegyeshalmi határállomáson keresztül, reggeltől elindultak a távolsági vonatok is.
A 2-es villamos csak a Jászai Mari tér és a Széchenyi tér között jár, a 2B és a 23-as pedig a Boráros téren fordul.
A görög vasúthálózatot szeptember elején sújtó áradások lényegesen megnehezítik a görögországi kikötő elérését, a kínai logisztikai vállalatnak ezért alternatívát kellett keresnie.
A Murmanszk közelében, a Kola folyó felett feszülő műtárgyat mindössze százöt nap alatt cserélte ki az RZSD.
Volt. Törökországban az évszázad áradása pusztít, a logisztikai károk is fölbecsülhetetlenek.
Vas megyében több helyen is útzár van a heves esőzések miatt, de a java még hátra van.