Szépet és jól egyszerre tervezni, építeni? – 1. rész

Már régóta készülök a blőd mérnöki alkotásoknak a csokorba szedésére, de a végső löketet a Magyar Mérnöki Kamara „3D-s mérnök” továbbképzési projektje adta. Mindeközben a mérnöktársadalom megbecsülés nélkül, jogászok alkotta, sokszor értelmezhetetlen törvények, rendeletek között próbál létezni, alkotni, ráadásul a mérnökből sokszor elvész a magát a mérnöki alkotást használó ember.

Megpróbálok a földre szállni, és kicsit körülnézni közvetlen szakterületemen, azon belül is főleg Debrecenben, illetve a 100-as vasúti fővonalon a közlekedési létesítmények terén. Sokszor döbbenten nézem, szenvedem el a közlekedésépítés borzalmait, az életben a saját művüket soha nem használó mérnökök íróasztalszagú „szellemi alkotásait”. Számos mérnöki alkotás csak CAD/CAM program segítségével megrajzolt tervezői gnómként jön létre, az élettől teljesen elrugaszkodott létesítményként. Sokmilliárdos multimodális szörny képe kezd kibontakozni Debrecenben, miközben az egyébként üdvözlendő szándék az, hogy különböző közlekedési módok és eszközök között az átszállás minél jobbá válhasson.

A durván elszúrt közlekedési létesítmények első csoportjába sorolnám azokat az „alkotásokat”, amelyek használhatósága az élettől elrugaszkodott. Magyarán: rosszul vannak megtervezve. A második csoportba azok a közlekedésépítő mérnöki alkotások kerülnek, amelyek a szakmai szempontok figyelmen kívül hagyása árán felelnek meg a megrendelő ellentmondást nem tűrő igényeinek. A harmadik csoport pedig a 100-ason fellelhető vasúti blődlik tárháza. És a gyűjtemény még csak nem is teljes…

Első csoport, avagy ódivatú kandeláber a járda közepén. Ráadásul autóbuszmegállóban. A helyszín a debreceni Széchenyi utca 84. előtti buszmegálló, ahol a járda vonalában magasodik az oszlop. Az elmebeteg oszlopelhelyezés könnyített formájával találkozunk az utca másik oldalán, az óvoda előtt. Az egészséges ember számára is veszélyes játék, amit űznek velünk, de a babakocsit tolók, a rokkantak, a vakok és gyengén látók ellen kifejezett merénylet ez.

A Szent Anna utca villamosmegálló a nevét viselő utcából csak a 27 centi magas peron megmászásával, vaskerítés kerülésével közelíthető meg. A kijelölt gyalogátkelő néhány méterre van. Csak „össze kellett volna tervezni”. Mostanában zajlott a szomszédos járda és útfelület felújítása. A negyedik átépítést éli meg a környezet! És senkinek nem jutott eszébe, hogy a villamosról/villamoshoz a Szent Anna utcából is el kell jutni. Az sem menti a tervezőket, hogy elődeik az 1960-as évek közepétől 2000-ig nem gondoltak arra, hogy a Hajdúsági/Centrum Áruház (ma: Alexandra Könyvesház)–Arany János utca útvonal sokak által járt út. Egy villamosperonnak két vége van, tisztelt tervező, megrendelő, jóváhagyó! Ezt Budapesten is belátták. Végre még a 4-es, 6-os villamos valamennyi peronjának végéről le lehet jutni kijelölt gyalogátkelőhelyekre, még az aluljárók térségében is.

Hasonló a helyzet a Vásári István utcánál is, csak annak nincs hatvanas évekbeli múltja. A 2-es villamos megállói külön fejezetet érdemelnek. Egy ilyen horderejű beruházásnál ilyen vitatható vonalvezetést „elkövetni” több mint mérnöki bűn. Nem vádolhat senki sem azzal, hogy csak most szólok, hiszen még az építés során többször is jeleztem az illetékeseknek, hogy miért indokolt a tervek megváltoztatása. De hiába érveltem, válasz nem érkezett… Végül egy kis közút–gyalogos–gyalogát(nem)járó kapcsolat a mentőállomásnál, ahol a gyalogosforgalom a kitaposott úton, a jelzőlámpákkal fedezett kereszteződésre fittyet hányva zajlik. Ismerős, hogy helyenként addig nem létesítenek járdát, amíg ki nem derül, merre veszik az irányt az emberek. És ha már megvan a kitaposott út, oda terveznek járdát.

(Folytatjuk)

(A szerző vasútépítő mérnök, a Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara közlekedési szakcsoportjának az elnöke.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!