Bezárt az egyes terminál

Egy repülőtérnek mindig jellegzetes hangulata van, nos tegnap éjjel aztán az érzések, érzelmek tényleg erősen gomolyogtak Ferihegy légterében.

A Budapest Airport láthatóan nem akart gyászünnepséget rendezni az 1-es terminál bezárása alkalmából. Ahogy a kommunikációs igazgató, Hardy Mihály jelezte, tulajdonképp nem szánják véglegesnek, csak szüneteltetésnek a döntést. És az airside, legalábbis egy ideig, nem is mutatott nagyon különös képet, jöttek gépek és mentek gépek, persze egyre kevesebb; a kiszolgálás láthatóan a szokásos módon, begyakorlottan zajlott. Gép beeáll, féktuskók, hajtómű le, lépcsők, csomag és utas ki, busz el, aztán busz vissza, utasok és csomag be, féktuskók ki, pushback, hajtóművek indulnak, pushback kikanyarodik, marshaller int: gurulhat a gép.

De: az azért ritka, hogy az elnéptelenedő check-in pultok sötét előterében gyertyából raknak ki egy nagy szívet, egyáltalán, furcsa egy terminálon, ha a check-in pultok néptelenek és a csarnok egy része elsötétedik. A betonon pedig elég ritka, hogy egy gép utasainak kiszállítása után a reptéri busz hangos dudaszóval elhúz az épület elől és elrobog – a másik terminál felé.

És persze az sem mindennapi, hogy mekkora láthatósági mellényes újságíró- és tévés sereg mozog előtéren és tranzitban. Ez egyébként számomra kicsit különösen furcsa volt: sokminden történt az elmúlt években ezen a repülőtéren, de az biztos, hogy ekkora médiacsapat még nem gyűlt össze, mint most, amikor azért tényleg van ok némi drámai szomorúságra. Igaz, ezalkalommal a gyönyörű kéttornyos épület terasza is tele volt látogatóval, búcsúzkodóval.

Láthattuk, méghozzá elég közelről, a Bravo-gurulóról, amint az utolsó Wizz-gép felszáll, amit az egyesen indítottak. Láttuk, amint a boltosok csomagolnak a tranzitban, a takarítónő pedig felsöpri a padlót az utolsó kapunál, amin áthaladtak a beszállók. Láthattuk, amint lezárják a kapukat, láthattuk, miután a Germanwings A319-es gépébe beszállnak az 1-es terminálról induló utolsó járat utasai Stuttgart felé. És miután kigurult az előtérről, talán ennek a szép reptérrésznek a jövőjeként láthattuk, amint utána kitolják állóhelyéről a DHL teherszállítóját és felpörgeti a hajtóműveit az öregecske A310-es, majd bal kéz felől a háttérben átgurul egy nagyon szép business jet, egy Challenger, ha jól láttam a típusát. Szimbólumaként annak, hogy az üzleti és a cargo-forgalom továbbra is itt marad ezen az előtéren. Amikor tele van gépekkel, szűknek tűnik az 1-es apron: most, hogy mind a karcsú üzleti gép, mind a zajos-erős teherszállító is kigurult az Alfára, döbbenetesen nagy volt és üres. Illetve: üresen döbbenetesen nagy volt.

Az 1950-ben átadott terminálépületet Hardy szerint megőrzik, tisztán tartják a terminál-funkciókhoz kötődő berendezéseket, például a csomagkezelő rendszert is. Ha ismét szükség lesz rá, mindössze két hét, és minden újra működik. De hát mikor lesz szükség rá? Vannak-e trendek, folyamatok, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy szükség lesz az 1-es terminál újraaktiválására?

Mélyenszántó légiközlekedési és gazdaságpolitikai elemzésekre persze nem volt sok késztetése az embernek. Viszont annyit az iho/repülés megtudott, hogy a Ferihegy 2-es terminálon a fapadosok honfoglalása nem okoz túl nagy felfordulást. A Ryanairen kívül a többi légitársaság nem óhajt amolyan karámos-gyalogos beszállítást. Rendben elkülönülnek a schengeni- nem schengeni járatok és utasok.  A 2a és a 2b kapacitás elégséges a plusz forgalomhoz.

És noha az újságírók között is volt, aki időnként a low-cost társaságok egyikének-másikának hangos szidalmazásába fogott a médiacsapatban, azt meg kell érteni, hogy még ha valóban lehet is különbség diszkont társaság és hagyományos társaság, fapados és nem fapados utas között, ennek a repülőtérnek a megmenekülése, a nehéz idők átvészelése most azon múlik, mennyire pótolható a Malév bukása miatt kiesett forgalom és utaslétszám. A magyar repülés nagyon nehéz időket kell, hogy átvészeljen, nemkülönben egyetlen közforgalmi repülőterünk: a tét a túlélés, ahhoz pedig, nehéz szívvel, de be kellett zárni az egyest, és meg kellett nyitni a kettest – mindenki és minden légitársaság előtt. Igenis örülni kell minden egyes utasnak, erre emlékeztet az elcsendesülő egyes előtér, az elsötétedő csarnok, és az a gyönyörű nagy és üres beton.