A titokzatos űrrepülőgép: végre video és közeli képek!
Az amerikai légierő, a Boeing és a NASA a sikeres landolás után sem árult el közelebbit a szombaton 469 napos repülés után földet ért miniűrrepülőről, de az eddigi kísérletekkel ellentétben egy videofelvételt és néhány fotót is nyilvánosságra hoztak a leszállásról és a leszállás után a gépről.
A video első része infrakamerával készült, két érdekes mozzanat érzékelhető rajta: egyrészt, hogy a légkörrel való találkozás és a sok ezer fokos felmelegedés után a leszállásra már valóban elviselhető mértékűre csökkent a gép hőmérséklete. Másrészt mintha a földet érés sebessége is alacsonyabb lett volna, mint a korábbi videókon megörökített, légköri ejtőtesztek utáni leszállásoknál.
A leszállás után készült képeken pedig az látszik, hogy a gép nemcsak a leszállást, hanem az űrben töltött extrém hosszú időt is nagyon szépen átvészelte.
Az X–37 repülésének funkciója továbbra sem ismert: a landolás utáni elégedett nyilatkozatok mind a légierő, mind a Boeing részéről továbbra is új technológiák kipróbálásáról szólnak, konkrétumok nélkül. Egy jeles műholdmegfigyelő szakértő a „Spaceflight now” szakportálnak azt nyilatkozta, hogy a gép néhány naponta történt pályamódosításai a kémtevékenységet teszik valószínűvé. Sőt, mivel az X–37 egy napon landolt az új kínai űrhajó startjával, még az a feltevés is előbukkant a világhálón, hogy az amerikai űrrepülőgép a tavaly fellőtt kínai űrlaboratóriumot fürkészte, amivel a kínai űrhármas kapszulája hétfőn össze is kapcsolódott. Persze ha az X–37 valóban megközelítette volna a „Mennyei Palotát”, arról nyilván a kínaiak is tudtak volna, és valószínűleg nagy nemzetközi botrányt kavartak volna a dologból.
Először csodálhattuk meg használható felvételeken az új kis űrsiklót hátulról: ami kiderül, hogy a pillangóvezérsíkokon nem látszik külön kormányfelület, valószínűleg maguk a vezérsíkok mozognak. (Vagy fix beépítésűek, és a szárnyakon van minden kormányfelület?) A gépnek egy nagyobb hajtóműve van, és több, a gép orrán is elhelyezett kormányfúvókája. Vajon mennyire hatékony részegységek voltak ezek, ha 15 hónapra elég volt az üzemanyag a pályamódosításokhoz, majd a leszállás előtti fékezéshez?
Az űrrepülőgép hővédő elemei az orrszekción, a szárnyak belépőélein és a gép hasán úgy tűnik, tökéletesen a helyükön maradtak, az eredeti űrsiklóhoz képest ez is komoly technológiai fejlődésre utal, hiszen azon a kerámiatéglák egy részét minden leszállás után pótolni, illetve cserélni kellett.
Mindenképp nyilvánvaló az elődhöz képest jóval magasabb technikai szint: annyit ráadásul lehetett is tudni a gépről, hogy például az alumíniumnál könnyebb műanyagokkal és fémekkel alakították ki a szerkezetet, hidraulika helyett mindent eletromos aktuátorok mozgatnak. Az avionika hihetetlen pontosságát és az automata rendszerek megbízhatóságát a puszta tény is jelzi, hogy több mint hétezer föld körüli keringés után a gép futói pontosan a középvonalon és a földet érési zónában érintették a betont.
Ígéretes konstrukció, de amíg nem tudni, mit akarnak kezdeni vele, érezhető egyfajta bizalmatlanság a szakmai közvéleményben – nem is a gép, hanem inkább a gép sorsát meghatározó emberek iránt. A NASA nemigen szólalt meg az X–37-esről, pedig részese a kísérletnek. Egyes netes vélemények szerint a konstrukciót akkorra kellett volna emberszállításra is alkalmas formában kifejleszteni, amikorra kivonták a Space Shuttle flottát. A nagy kérdés, amit a világ űrhajózással foglalkozó közvéleménye találgat, hogy ez után a sikeres repülés után marad-e az új űrrepülőgép a katonák kizárólagos eszköze, vagy majd ezzel a géppel (is) lehet olcsón és egyszerűen föld körüli pályára telepíteni vagy onnan befogni és visszahozni műholdakat, az űrállomásra juttatni az amerikai személyzetet?