Visszatért a Földre a titokzatos űrrepülőgép

Tizenöt hónapnyi keringés után a kaliforniai Vandenberg légibázison földet ért az X-37B Orbital Test Vehicle, OTV-2, az egyébként ígéretes űreszköz, amelyről talán a legkevesebbet tud a világ.

A leszállásról egyelőre nem hoztak nyilvánosságra felvételeket, magáról a szerkezetről is rendkívül kevés információt közöl az X-37-est készítő Boeing, a kísérletsorozatban részes NASA és a repülést levezényelő légierő. A gyártó közleményéből az derül ki, hogy az űrrepülőgépet az amerikai légierő gyors beavatkozásokra szakosodott parancsnoksága (Rapid Capabilities Office) irányította, és ez a második űrben járt példány. Az első (OTV-1) 220 napot repült, ez a második pedig a floridai Cape Canaveralról egy Atlas 5-ös hordozórakéta csúcsán tavaly március 5-én startolt, és már 469 napot töltött teljesen autonóm üzemmódban földkörüli pályán.

A repülés lezárásaként is emberi beavatkozás nélkül, autonóm vezérléssel ért földet a gép. Magának a repülésnek az időtartama is sokkal hosszabb, mint a szokásos, legalábbis eddig használt személy- vagy teherszállítók „garanciális” űrben töltött ideje. Érdekes, hogy a Boeing ismertetője is még csak 270 napos űr-alkalmasságot említ.

A Boeing nyilatkozatból az is kiderül, hogy az új űrsikló valóban újra felhasználható, az első gépet tervezik még az idén ismét indítani, talán egy még hosszabb repülésre. Az X-37 tulajdonképpeni kísérleti céljairól, feladatairól viszont csak olyan általános megfogalmazások szerepelnek a közleményekben és nyilatkozatokban, mint hogy bizonyítsák a gép újrahasznosíthatóságát, megbízhatóságát, azt, hogy ez a konstrukció az eddigi legsikeresebb kombinációja az űrhajónak és a repülőgépnek.

Egy szó sem esik arról például, hogy volt-e valamiféle hasznos teher a fedélzeten, és ha igen, milyen jellegű. A Space.com által idézett szakértők feltételezik, hogy egy új felderítő rendszerről lehet szó, ez magyarázza a hosszú űrben való tartózkodást, sőt, lehet, hogy az X-37 képes vagy képes lesz műholdak megsemmisítésére is. Az ilyen típusú felhasználási lehetőségeket a légierő űrprogramokkal foglalkozó vezetője tagadja, állítása szerint egyszerűen „új technológiák és képességek kipróbálásáról” van szó. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a gép részese lehet az űrállomás ellátásának is, teherűrhajóként, vagy akár valamikor később személyszállítóként.

Az X-37-est úgy képzelhetjük el, mint a tavaly kivont űrrepülőgép egynegyedére csökkentett változatát, amely azonban hajtóműveit az űrsiklóval ellentétben nem használja közvetlenül a start pillanataiban, hanem egy nagyméretű hordozórakéta csúcsára szerelve emelkedik el a kilövőpadról, majd valószínűleg csak a pályára állás utolsó szakaszában, illetve a pálya módosításakor működteti a saját hajtóműveit. A Boeing szerint 110 és 500 mérföld közötti magasságú pályákon mozoghat, tehát nagyonis jól manőverezik az űrben, ami a működésének megintcsak nagyfokú rugalmasságot biztosít.

Végül a Shuttle-hoz hasonlóan fékez majd siklórepülésben száll le a beprogramozott pályán. A földetérésről némi elképzelésünk az egyetlen olyan felvétel alapján lehet, ami még az X-37-es légköri tesztekre használt változatának repülését és (láthatóan meglehetősen nagy sebességgel történő) földetérését mutatja még 2006-ban az Edwards légitámaszponton.

Az X-37 építési elve a Shuttle koncepcióját követi, tehát a gép úgynevezett „lifting body”, a légkörbe visszaérve siklórepüléskor nemcsak a szárnyon, hanem a törzsön is keletkezik felhajtóerő. Az egyetlen hozzáférhető felvétel, ami az első gépről földetérés után készült, mutatja, hogy a súrlódástól felhevülő részeket ugyanúgy hővédő panellek borítják, mint a Space Shuttle-t.

Azonban komoly változás, hogy a gép alumíniumnál könnyebb anyagokból, speciális fémekből és kompozitokból készült, illetve hogy valamennyi kormányfelülete és más mozgó egysége hidraulika helyett elektromos működtetésű, ami jelentős súlymegtakarítást tesz lehetővé.

A méretek tehát a tavaly leállított Space Shuttle-éhoz képest jóval kisebbek: a gép 8,8 méter hosszú, 4,5 méter széles, fesztávolsága kevesebb, mint öt méter, az űrben nyitható rakodótere akkora, mint egy kisteherautó platója. Az energiaellátásra szolgáló napelemtáblák is ebből a rakodótérből nyílnak.

A kis méretek nem jelentenek feltétlenül hátrányt az X-37-es rendszer alkalmazásában: a Space Shuttle egyebek mellett épp a nagysága miatt bizonyult gazdaságtalannak. Az általa az űrbe juttatott nehéz és nagyméretű terhek többségét fel tudták volna bocsátani hagyományos hordozórakétával is, miközben néhány ember feljuttatásához földkörüli pályára illetve az űrállomásra aránytalanul és szükségtelenül nagy lett.