Vonal és verseny
Pest-Buda (igen, még az egyesülés előtt) első kötöttpályás városi viszonylata az 1866. július 30-án megnyílt Széna (ma Kálvin) tér–Újpest vonal volt. Az előző évben bejegyzett társaság a PKVT (Pesti Közúti Vaspálya Társaság) nevet választotta magának. Kisvártatva, 1868. május 15-én követte a BKVT Budai Közúti Vaspálya Társaság) Lánchíd–Újlak vonala. Habár a fővárost 1873-ban egyesítették, a két lóvasúti cég fúziója (rövid ideig BpKVT, majd BKVT cégjelzéssel) csak 1878-ban történt meg. Egyre-másra épültek ki a lóvasúti vonalak, természetesen Budapest főbb közlekedési útvonalain.
Werner von Siemens az 1879-es berlini világkiállításon mutatta be villamos vontatású közúti vasútját, amely a magyar Balázs Mórnak olyannyira megtetszett, hogy Budapesten is meg akarta honosítani ezt a forradalmian új közlekedési eszközt. A Magyarországon elsőként megindult vonal is a Siemens&Halske Nagykörúti Próbavasút nevet viselte. Amint bebizonyosodott a villamos létjogosultsága, az újonnan alakult BVV (Budapesti Városi Vasút) egyre-másra nyitotta új vonalait a konkurencia által szabadon hagyott utakon: Nagykörút, Baross utca, Pesti Duna-part, Mester utca, Új köztemető. A BKVT viszonylag későn észbe kapva, a millennium évében, 1896-ban kezdte lóvasúti hálózatát villamosítani, elsőként az újpesti vonallal.
Alig telt bele pár év, Budapest minden főközlekedési útvonalán ott csilingeltek a (társaságtól függően) sárga vagy barna villamoskocsik. 1910-re már a jelölési lehetőségek (különböző színű tárcsák) is elfogytak, a villamosokat számokkal kezdték jelölni, a két társaság testvériesen felosztotta egymás között a páros és páratlan viszonylatjelzéseket. Az igazán komoly verseny viszont épp ekkor indult be: a hálózathossz terén hátrányba szorult BVVV (Budapesti Városi Villamos Vasút) a mellékutcákban kezdett síneket lefektetni. 1911-ben két, viszonylag hosszú életű versenyvonal épült: az belső-terézvárosi vonal (később 2-es számmal) a Nagymező, Akácfa és Klauzál utcákon a Rókus kórházig, a belső-józsefvárosi (a Rákóczi út konkurenseként) az Aggteleki, Bezerédi, Légszesz utcán, majd 1912-től a Mosonyi utcába kanyarodva a Keleti pályaudvarig vezetett.
Az első világháború után egyre inkább szükségessé vált a budapesti közösségi közlekedés egységesítése. Végül 1923-ban alakult meg a BSZKRT (Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt.), amely a hálózat átszervezésének egyik elemeként ezeket a vonalakat fokozatosan felszámolta. Az igazat megvallva a versenyvonalak létét igazán csak az üzleti versengés igazolta: a keskeny utcákon lassan közlekedő, kis befogadóképességű kocsik igazi konkurenciát nem teremthettek a fővonalak sűrűn közlekedő, többségében pótkocsis szerelvényeinek.
