Stratégiai szövetség a jövő mérnökeiért: szorosabbra fűzi az együttműködést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a V-Híd Csoport
Cél, hogy az Építőmérnöki Kar hallgatói gyakorlati és versenyképes tudást szerezzenek, a már szakmában dolgozók pedig folyamatos képzést kapjanak. Az oktatási programok és a kooperatív képzések mellett a felek kutatás-fejlesztési területen is aktívan együttműködnek.
A megállapodás keretében a V-Híd vendégoktatókat küld a BME alap- és mesterképzéseire, továbbá az #építő 250 ösztöndíjprogram részeként évente legalább harminc hallgatónak nyújt pénzügyi forrást. A vállalat saját alapítású ösztöndíja, a V-Akadémia pedig további öt tehetséges diáknak ad anyagi támogatást és szakmai fejlődési lehetőséget. A cég a fentiek mellett segíti a BME Építőmérnöki Kar Zielinski Szilárd Szakkollégiumának tevékenységét is, ami hozzájárul ahhoz, hogy középiskolákban pályaorientációs programokat tartsanak.
Az együttműködés kiemelt része az egyetemi tárgyak tematikájának fejlesztése, új tantárgyak és tananyagok kidolgozása, amik a XXI. századi infrastruktúra-építés kihívásaira készítik fel a hallgatókat. A BME szoros együttműködésben segíti a V-Híd belső képzési rendszereinek fejlesztését is.
A szakmai együttműködés nemcsak az oktatásra és képzésre terjed ki, hanem a kutatás-fejlesztésre is. A 2024 őszén Berlinben megrendezett InnoTrans kiállításon a BME Építőmérnöki Kara, az osztrák Plasser & Theurer és a V-Híd már kötött egy háromoldalú megállapodást. Ennek keretében számos közös kutatási projekt indulhat, amik a vasúti pályák állapotának felmérésére, a vasútépítő gépek fejlesztésére és a digitalizált adatfeldolgozás automatizálására fókuszálnak.
A BME és a V-Híd együttműködése nemcsak az oktatás minőségét és a hallgatók szakmai felkészültségét javítja, hanem előmozdítja az innovációt és a kutatás-fejlesztést is, megalapozva ezzel az építőmérnöki szakma és az infrastruktúrafejlesztés hosszú távú sikerét.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!