Ma reggel már flottaszínekben állt munkába a MÁV tízes Akiem Astride-ja

Sikeres volt a tartampróba, a 490 010-es immár flottaszínekben pendlizik a pécsi intercityken. Tizennégy társa követheti.
Átmeneti megoldásként jó minőségű, használt vasúti járművek bérlését és üzembe állítását tűzte ki célul a MÁV-csoport, ennek részeként vetettek szemet a magyarországi engedélyes, Akiem-tulajdonú 490-esekre.
A francia eredetű mozdonytípus legelső MÁV-os tesztjére még tavaly október 8-án került sor: a 490 003-assal egy nyolc személykocsiból álló szerelvény továbbítását próbálták ki Budapest-Keleti pályaudvar és Hatvan között, mindkét irányban. A teszt kiértékelését követően a vasúttársaság úgy döntött, tartampróbára fogja a masinát azzal a céllal, hogy a gép problémamentesen dolgozzon 40 ezer kilométert – vagyis az Egyenlítő hosszának megfelelő távot.
Ez a hosszútávú ciklus idén január 27-én kezdődött meg a Budapest és Pécs között közlekedő Mecsek Intercityken. A több hétnyi munka pozitív eredményt hozott, márciusban már a 006-os is beállt a fordába, de a 002-es, 009-es és a 010-es Astride-ok is vontathattak néhány vonatot.
A tartampróba megkezdését követően szinte napra pontosan két hónappal pedig Ferencvárosban el is készült az első MÁV-matricás Astride, a 490 010-es, mely március 27-én meg is kezdte állandó munkáját a Mecsek IC-ken. A következő fóliázott gép a 009-es lesz. Meg nem erősített értesüléseink szerint a vasúttársaság flottájában új típusnak számító járműveket hamarosan a Magyar Vasúttörténeti Parkban fogják bemutatni hivatalosan, bejelentve a lízingszerződés kötését is.

Az Astride elnevezésű, eredetileg BB36000-es sorozatú villamosmozdonyokból a francia GEC Alsthom, majd a jogutód Alstom hatvanat épített még 1996 és 2001 között Franciaországban a hazai nemzeti vasút SNCF-nek, a gépek 36001–36060 pályaszámokon álltak forgalomba. Az első harminc mozdony 2010-ben került át a vasúttársaság által akkor létrehozott vontatójármű-bérbeadó cégéhez, az Akiemhez. A mozdonyokat elsősorban a Franciaország és Belgium közötti teherszállításban vetették be.
A lízingcég a 2010-es évek közepén az élettartamuk felénél járó járművek felújítása mellett döntött és közbeszerzést írt ki hét plusz opcionálisan további 23 mozdony korszerűsítésére, melyen a gyártó Alstomot hirdették ki győztesnek 2016 áprilisában – az opciós mennyiségre 2017 júniusában nyújtották be az igényt.
Az Astride-ok időközben Magyarországon is megjelentek: a lízingcég 2019 tavaszától körülbelül tíz mozdonyt hozott be és szerezte meg hozzájuk a közlekedési engedélyt. A magyar rendszerben 490-es sorozatba sorolt gépeket különböző fuvarozók bérelték ki tehervonatok továbbítására, a MÁV-os mozdonyvezetők számára azonban eleddig típusidegen volt.
A négytengelyes, normál nyomtávú villanygépek három áramnemről (25 kilovolt ötven hertzes váltakozó áram, valamint másfél és három kilovoltos egyenáram) is üzemelhetnek, legnagyobb üzemi sebességük kétszáz kilométer per óra, 5600 kilowatt állandó és hatezer kilowatt maximális teljesítmény leadására képesek, szolgálati tömegük 89 tonna.
(Nyitóképünkön a már flottaszínekben tündöklő 490 010-es Gödöllőn, 2025. március 26-án. Fotó: Katalin Ádám)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!