Ma reggel már flottaszínekben állt munkába a MÁV tízes Akiem Astride-ja
Sikeres volt a tartampróba, a 490 010-es immár flottaszínekben pendlizik a pécsi intercityken. Tizennégy társa követheti.
Sikeres volt a tartampróba, a 490 010-es immár flottaszínekben pendlizik a pécsi intercityken. Tizennégy társa követheti.
Mivel a társaság nyerte a tárgyban kiírt koncessziós pályázatot, a következő évtizedben is a MÁV-csoport lesz Magyarország kizárólagos autóbuszos helyközi személyszállítási közszolgáltatója.
A menetrendi változtatások az S10-es, G10-es vonatok közül jellemzően a Budapestről Győr felé tartókat érintik, így a reggeli csúcsidőben az elővárosból fővárosi munkahelyekre utazóknak nem kell jelentős módosításokra készülnie.
Hat településen húsz e-buszt állít forgalomba idén a közösségi közlekedési szolgáltató. Az első Ikarus 120e Keszthelyre érkezett.
Óriási az érdeklődés: két óra alatt betelt az ezerötszáz tesztelői hely. Az alkalmazás áprilistól válik elérhetővé a nagyközönség előtt.
Folytatódik a december óta tapasztalható kedvező tendencia: kisebb mértékben ugyan, de már harmadik hónapja javul a vonatok pontossága, februárban újabb 0,88 százalékkal. A legfrissebb MÁV-jelentést szemlézzük.
Az új kiírást követően is 2026-ban kezdődnek az építkezések.
A már elkészült Debrecen és Nagymacs közötti pályafelújítást követően Balmazújvárosig folytatódik a vasúti pálya felújítása és villamosítása. A pályarekonstrukció miatt idén jelentős korlátozásokra kell számítani Debrecen és Balmazújváros között.
Új eljárást eredményezett a vártnál nagyobb érdeklődés.
A nyári menetrendig csaknem húsz, a nyári időszakban pedig félszáz kerékpáros utazhat egyszerre a MÁV-csoport közvetlen járatával a Tisza-tóra.
A MÁV-csoport naponta körülbelül ötvenezer járatot közlekedtet, ezek problémája esetén a központ igyekszik megtalálni a lehető leggyorsabb megoldást a továbbutazáshoz.
Üzemben az ETCS, sikeresek a tesztek, így a vonal Százhalombatta és Pusztaszabolcs közötti szakaszán március elsejétől felemelik az alkalmazható legnagyobb sebességet.
A kisebb pályafelújítások és a mozdonybeszerzések is hatottak a pontosságra. A HÉV-ek, a tramtrainek és a Volán-buszok továbbra is kiemelkedően jól teljesítenek.
Összességében nőtt a plusz, a MÁV-HÉV és a Volánbusz azonban jól teljesített.