Már idén 200 MÁV-Start-kocsi kap új belsőt

iho   ·   2013.03.08. 12:30
cim

A MÁV-Start rendelkezésére álló járműparkjának átlagéletkora 37-38 év, így évről évre egyre nagyobb és több feladatot jelent a vasúttársaságnak a komfortos utazási körülmények biztosítása, hangzik a cég közleménye.

(fotó: MÁV-Start)

A vasúti személykocsik üzemképességét és megbízható működését rendszeresen karbantartási és javítási munkálatok révén biztosítják a szakemberek. Mindez azonban a napi 2700 vonat kiállításából adódó fokozott járműkihasználtság és a személykocsik magas életkora miatt az utasok számára a komfortos utazáshoz már nem elegendő.

Ezért az utasigényeknek megfelelve egy járműfelújítási programot indított el a vasúttársaság, hogy a szolgáltatásfejlesztéseken túl ezáltal is kellemesebb körülményeket biztosítson az utazók számára. Az átalakítások az elavultabb, de várhatóan még évekig használható kocsikat érintik mind az elővárosi, mind a távolsági, mind pedig a regionális forgalomban.

(fotók: Horváth Zoltán)

A személykocsik átalakítása már elkezdődött, és várhatóan 2013-ban akár kétszáz járművet is érint.

Megújul a belső tér a padlóburkolatok és az üléshuzatok cseréjével, az ablakkereteket és az ablakok szigetelését is javítják, valamint hővédő fóliával vonják be, a falakat pedig antigraffiti réteggel látják el a műhelyekben.

A felújításoknak köszönhetően évente 15 millióan utazhatnak majd komfortosabb körülmények között.

Kapcsolódó hírek

Kisvasút Nagyvasút Vasútmodell Városi vasút Vasút Kiemelt ajánlatok

Zárójelentés a Kálmán Imre EN vonaton kitört pánikról

T. H. F.   ·   2024.10.03. 12:00

Megjelent a legújabb Indóház, hasábjain többek között a címben is jelzett témával, a GYSEV Púposának különvonatával, az államvasúti motoros vontatás indulásával, a MÁV Igazgatóság a múlt század negyvenes évek elején jellemző napi négy-, illetve hatórás munkarendjével, vagy a ČKD Tatra KT4 rövid-csuklós villamos motorkocsi fél évszázadával.