Vasárnaptól nyári menetrend Szlovákiában
Új vonatok Ukrajnába és Lengyelországba is, egy vicinális újraélesztése és egyéb járatsűrítések – nyári menetrendi módosítás a szlovákoknál.
Új vonatok Ukrajnába és Lengyelországba is, egy vicinális újraélesztése és egyéb járatsűrítések – nyári menetrendi módosítás a szlovákoknál.
A 240.105-ös Laminátka, színben, jócskán a többitől. Igazi nyári csemege a téglaszínű vasparipa.
A szlovák közlekedési tárca vezetője, Érsek Árpád miniszter, valamint Palkovics László Magyarország innovációs és technológiai minisztere látogatást tettek az épülő komáromi Duna-hídnál. A látottak alapján jól halad a munka, 2020 tavaszán átadhatják a Révkomáromot Komárommal összekötő hidat.
A Nógrád megyei Drégelypalánk és a szlovákiai Ipolyhídvég között létesül a műtárgy.
Tíz kétszintes vasúti kocsikból álló szerelvényt vet be a Regiojet Pozsony és Révkomárom között szeptembertől.
Vissza nem térítendő állami támogatással Érsekújváron, Zólyomban és Homonnán épül meg a korszerű vasúti járműkarbantartó központ.
A zsűri öt pályamű közül választotta ki a győztes tervezetet, a ZSSK piros uniformisszínét hegycsúcsokkal tarkítják.
A terveket a magyar résztvevőkből álló NSV Varsó Konzorcium készítheti el két év alatt.
Június 9-től új járatpárral bővül a Prága–Pozsony kapcsolat: railjetet vetnek be a csehek.
Június 9-től újraindítják a személyvonatokat a Bánóc–Nagykapos vasútvonalon, s elindulnak a munkácsi járatok is Kassáról.
Huszonegy dízelmozdony motorját újítják fel a ŽOS Zvolen műhelyeiben 812 millió forintért.