Dübörög a vasúti árufuvarozás Kína és Vietnám között
Idén januárban hétszázhatvan százalékkal növekedett a forgalom az egy évvel korábbihoz képest.
Idén januárban hétszázhatvan százalékkal növekedett a forgalom az egy évvel korábbihoz képest.
A Vasparipák Facebook-oldal különvonata március 29-én indul majd Győrből. Ne hagyja ki, ezekhez a célpontokhoz garantáltan nem jutna el „ablakos” vonattal!
A tulajdonos, az amerikai Wabtec azt tervezi, hogy kivonul a brit vasútijármű-karbantartási piacról is. Háromszáz munkahely forog veszélyben.
Ahogy épült a vasút, úgy zabrálták szét: az Újvidéktől a magyar határig vezető pálya rekonstrukciója során több tonnányi, milliókat érő anyagot tulajdonítottak el jól szervezett bűnözői csoportok.
A Zágrábot Gyékényessel összekötő, horvátországi vasútvonal 38,2 kilométeres szakaszát kétvágányúsítják is.
A francia központú lízingcég folytatja terjeszkedését Közép-Európában, ennek részeként harminc példányt vásárol a Newag hattengelyes villamos mozdonyainak második generációjából.
A Balti-tenger partján fekvő városban üzemel az ország negyedik legnagyobb kikötője.
A nyugdíjba vonulók és a fluktuáció miatt csaknem huszonötezer munkavállalóra lesz szüksége a következő öt év során az osztrák szövetségi vasútvállalatnak.
A Ferotrafic-TFI dízelmotorvonatai a tervek szerint május 18-án állnak forgalomba az ország első magán-intercityjein Bukarest és Szucsáva, valamint Jászvásár között.
A Kontúr Csoport csaknem hárommilliárd forintért készítheti el az RFC 11-es korridor Hegyeshalom–Csorna–Porpác–Szombathely–Zalaszentiván szakaszát érintő korszerűsítésének megvalósíthatósági tanulmányát, továbbá a tervezési és a kapcsolódó feladatokat.
A háromszázötvennel száguldó vonatok harminc perc alatt teszik majd meg a két nagyváros közötti utat.
A francia nemzeti vasút infrastruktúra-kezelő ágazata, az SNCF Réseau a hazai Saarstahl Raillel kötött egymilliárd eurós megállapodást.
Öt fordulón keresztül oldhatják meg mától a feladatokat a diákok, akiket havonta új kvízekkel vár a vasúttársaság.
Tíz évvel azután lép szolgálatba a 610 105 pályaszámú Transmontana, hogy az árufuvarozó vasútvállalat átvette a Softronictól az első ilyen villamos mozdonyát.
Jócskán összezsugorodik a V-Híd Zrt. mozdonyparkja a veszteséges működés okán: bérelt villamos- és dízelgépeiket visszaadják, a sajátjaik közül pedig többet is leállítanak. A korszerű Traxxok egyes hangok szerint a MÁV-nál köthetnek ki…