Városi gőzvicinális Erdélyben
Nem tett másként az erdélyi vasúti közlekedésben akkor már névjegyét letett Brassó–Háromszéki Helyiérdekű Vasút vezetősége sem. A Brassó–Zernest vonalon 1891. június 24-én, a sepsiszentgyörgyin október 11-én, tovább Kézdivásárhelyig november 30-án indult el a vasúti forgalom. A következő évben, 1892. március 7-én nyílt meg a társaság városi-elővárosi vonala. Az új, gőzvontatású vasút Brassó főteréről indult, a Kolostor utca végén kettéválva a hosszabbik vonal Noa üdülőhelyen keresztül Hosszúfaluig, 14,8 kilométer hosszan futott, a másik, bertalani ág az elágazástól alig másfél kilométer hosszú volt. Egy rövid kiágazás vezetett ezenkívül még a vasútállomásra is.
A vasutat 1897-ig a MÁV üzemeltette, ezután Brassó városa vette át. A kocsikat közúti rendszerű, azaz burkolt gépezetű tramway gőzösök vontatták. Az első gőzösöknek a korabeli szokásnak megfelelően neve is volt: a MÁV Gépgyárban készült első három gép a Brassó, Hosszúfalu, Bertalan, a később érkezett két floridsdorfi a Honterus és a Tatrang elnevezést kapta. 1903-ban két Ganz gőzmotorkocsit is vásárolt a cég, a személyszállító kocsik pontos száma nem ismert, de a források szerint legalább nyolc volt állományban, a teherforgalmat nagyvasúti kocsikkal végezték.
A vasút a trianoni békediktátum után is megmaradt városi tulajdonban, a MÁV-nak átadott sepsiszentgyörgy–kézdivásárhely–berecki és a zernesti vonalakat a CFR kezelte. A hosszúfalui vonal végül 1960-ban szűnt meg, a brassói közúti vasút – természetesen villamosokkal – 2006-ig üzemelt.
