Több mint százharminc új dízelbusszal frissülhet idén a MÁV-csoport flottája

iho/közút   ·   2025.01.07. 08:30
credobus_inovellek_aads_gyor

Egy hidrogénüzemű autóbuszt is beszereznek.

Folytatja járműfiatalítási programját a MÁV-csoport: a 2018 óta forgalomba állított 2500 új autóbusz után 2025-ben 131 korszerű, kéttengelyes, alacsony belépésű, helyközi kialakítású, dízelüzemű szóló jármű és egy hidrogénmeghajtású autóbusz beszerzésére indított a beruházási hitel rendelkezésre állásától függő, feltételes közbeszerzési eljárásokat a nemzet közlekedési vállalata, összesen csaknem 10,5 milliárd forint értékben.

A járművek Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegye közlekedésében emelhetik a szolgáltatás színvonalát. A kocsiknak legalább az Euro 6-os környezetvédelmi előírásoknak megfelelő dízelmotorral, két utasajtóval, fűtő- és hűtőberendezéssel, utastájékoztató, kamera- és utasszámláló rendszerrel kell rendelkezniük, illetve a gépkocsivezetővel együtt legalább 82 fő, valamint kerekesszékes utas szállítására is alkalmasnak kell lenniük.

A közlekedési vállalat február 6-áig várja az ajánlatokat a felhívásra.

A MÁV-csoport még tavaly júniusban a Zöld Busz Program keretében nyert el száz százalékos, 267,2 millió forint értékű támogatást egy hidrogén-üzemanyagcellás autóbusz beszerzésére  is.

Ennek köszönhetően a december végén megjelent közbeszerzési eljárás eredményes lefolytatása után 2026 közepétől egy károsanyagkibocsátás-mentes, hidrogén-üzemanyagcellával működő, elektromos meghajtású, alacsonypadlós, háromajtós, kerekesszékes utas szállítására is alkalmas, legalább 350 kilométer hatótávolságú, szóló felépítésű városi autóbusz kezdheti meg szolgálatát Budapest elővárosi közlekedésében. A kiírásnak megfelelően utastájékoztató, utasszámláló és kamerarendszerrel, valamint telemetriával is felszerelt, légkondicionált jármű Csepel és Szigetszentmiklós térségében emeli majd az elővárosi közlekedés színvonalát, egy fosszilis üzemanyaggal hajtott busz kiváltásával évente mintegy 69,5 tonnával csökkentve Budapest elővárosának szén-dioxid-terhelését. Az eljárás ajánlattételi határideje január 31-e.

A stratégiai célok elérése és az utasok egyre színvonalasabb kiszolgálása érdekében elengedhetetlen a szolgáltatások és az autóbusz-állomány folyamatos fejlesztése. A MÁV-csoport járműfiatalítási programjának keretében 2018 és 2023 között két és félezer új vagy újszerű autóbusz érkezett a Volánbuszhoz, így az elmúlt hat évben a mintegy 5800 példányos járműállomány több mint negyven százalékát lecserélte a közlekedési társaság, ennek köszönhetően az autóbuszflotta átlagéletkora körülbelül tíz évre fiatalodott.

(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: Volánbusz Zrt.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek