Frontálisan ütközött két busz Debrecenben, tizenkilencen megsérültek
Egy helyi járatú autóbusz ütközött össze a Volánbusz egyik helyközi járatával.
Egy helyi járatú autóbusz ütközött össze a Volánbusz egyik helyközi járatával.
Január elsejével további előnyökkel bővül a tavasszal életbe lépett tarifarendszer: a fővároson belül ingyenessé válik a kerékpár- és kutyaszállítás a MÁV-csoport minden olyan járatán, ahol az korábban csak külön díjfizetés ellenében volt lehetséges.
A BKV hatvanöt új, alacsonypadlós Mercedes-Benz Citaro K kocsit vesz tartós bérletbe.
Az Ikarus 120e típusú, környezetbarát kocsikkal Balatonfüreden, Hajdúszoboszlón, Keszthelyen, Komáromban, Komlón és Tatán zöldül a helyi autóbusz-állomány.
Október 19-én, szombaton négy vonatpár is jár majd a Somogyszob–Balatonszentgyörgy vasútvonalon. Az utasokat színes programok is várják.
Tartalék járművekkel együtt nyolcvankét tisztán elektromos busszal fejlesztik a fővárosi közösségi közlekedést 2026 elejétől, új korszakot nyitva ezzel.
Oldtimer és ritkaságnak számító járművek, élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges repülőmotor-indítás egyaránt szerepel az október 5-én és 6-án az Aeroparkban zajló hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg.
A berlini szakkiállítás és -vásár az autóbuszos szektort is megszólítja: idén nyolc gyártó tizenegy járművet vonultatott fel a Berlin Messe nyárikertjében, a Bus Display részlegen. Előtérben az emissziómentes hajtás és az önvezetés; BYD, Ebusco, Karsan – és az Ikarus is jelen volt!
„1884 óta az utasok szolgálatában” – száznegyven éves a DKV, ennek alkalmából szeptember 29-én, vasárnap rengeteg programmal várják az érdeklődőket az ingyenes DKV Napon.
Az augusztus 5-ei bevezetés óta számos észrevétel érkezett a közlekedési társasághoz, mely most a leggyakrabban felmerült kérdéseket és az azokra adott válaszokat foglalta össze.
Az Ikarus 80e típusú elektromos autóbuszt két napon keresztül tesztelik a város utcáin a Belgrádi Egyetem munkatársai.
Egy huszonkét éves férfi Dombegyházra tartott volna, a többórás várakozás helyett viszont inkább meglovasított egy járművet a békéscsabai telephelyről. Jogsija sem volt.
Egyszerre lesznek láthatóak a legendás márka sorozatgyártású autóbuszai a Közlekedési Múzeum szervezésében augusztus 23-a és 25-e között. A belépő mindössze 125 forint!
Az alföldi város közgyűlésének döntése értelmében szeptember 1-jétől a veszprémi székhelyű vállalkozás üzemelteti a helyi autóbuszjáratokat.
Július 20-án, szombaton rendezték meg a III. Ikarus Pikniket és az azzal egybekötött veteránautós találkozót.