Szépet és jót egyszerre tervezni, építeni? – 2. rész

Kiszolgáló-komisszár mérnökök. Ezt a kifejezést azért tartom találónak, mert tudom, hol oktatnak közlekedésépítés-tervezést hazánkban. Márpedig az alábbiakban taglalt debreceni „művekért” azokban az intézményekben nem járt volna diploma.

Sokszor hallom, az üzemeltető így kérte, úgy kérte. Jó is az, ha az üzemeltetőnél van hozzáértő személy! Nem a bántás szándékával írom, de akad olyan nagy üzemeltető Debrecenben, ahol egy nyavalyás kamarai igazolást nem tudtam aláíratni senkivel, mert nincs egyetlen közlekedésépítő mérnöke sem. Pedig ennek az üzemeltetőnek a szava szent sok kérdésben.

De lássuk az elrettentő példákat, elsőként a Széchenyi utca–Piac utca átszállóhelyet. Az itteni kereszteződés átszállási kapcsolatát két lépésben, néhány év leforgása alatt, mérnöki segédlettel tették tönkre. Először uniós pénzből megépült a Halköz megálló. Térkővel, uniós táblával megjelölve, amit csak akkor vettek le hónapokkal az új, már átszállási kapcsolatnak nem nevezhető megálló átadása után, amikor az illetékeseknek megírtam, hogy talán megsértődik az uniós bankár, ha meglátja, hogy ugyanarra a jellegű beruházásra rövid időn belül kétszer is támogatást folyósított.

A lényeg az, hogy a megállót mérnök követte el. Megélhetési mérnök lenne? Mert egy tisztességesen felkészült és a lelkiismeretére hallgató szakember ilyen munkát nem végezhet, ha komolyan veszi saját magát és a mérnöki hivatást. Mert most aztán se átszállási lehetőség, se 32-es busz. Debreceni, kurucos virtus. Az önkormányzat orvos képviselője szerint a reumatológiai és kardiológiai betegeknek kifejezetten jót tesz ez a több száz méteres gyaloglás! Csakhogy a közlekedés, a közlekedésszervezés nem kardiológiai és reumatológiai kérdés. Én sem kezelem az orvosok betegeit…

Hiába mutogatta idestova két éve a városi televízióban az egyik első számú helyi közlekedési szakember, hogy majd megoldják a megálló kérdését, mondván, egy praktikus ötlettel a villamosmegálló közelébe viszik az autóbuszmegállót, már akkor sejteni lehetett, hogy az ígéretekből semmi sem valósul meg.

Nem volt még ismert a nagyképű intermodalitás (többféle közlekedési eszközt, módot kombináló metódus), vagy interoperabilitás (együttműködési képesség) kifejezés az 1960-as években, de bizony a korabeli felvételen látható módon szálltunk át Debrecenben az 1-es, 5-ös és a 6-os villamosról a másikra, vagy a 10-es buszra. Átszálltunk, nem reumatológiai vagy kardiológiai edzést tartottunk munkába menet.

Jöjjön a világ legirracionálisabb buszsávja, amivel be lehet kerülni a Guinness Rekordok Könyvébe. Az Egyetem sugárúton festették fel, körülbelül ötszáz méter hosszú... De minek?

Valószínűnek tartom, hogy a körforgalomépítés valamelyik pályázati pénze így áramlott Debrecenbe, és az autóbusz-közlekedés fejlesztése címén folyósította az EU a támogatási összeget. Javaslom, tartsuk meg ezt az ellenséget! Az olyan ellenség, aki ennyi átvágást kibír, és még mindig tejel, még nem volt sokat szenvedett hazánknak. Csak bízni tudok benne, hogy ennél az átvágásnál mérnöknek már nem volt sok szerepe. A kihasználatlan üres sávban sem megállni, sem közlekedni nem lehet. Pedig ezen a szakaszon óránként mindössze négy–hat járat közlekedik! Illetve munkanapokon a két csúcsórában nyolc! És ezen a szakaszon Debrecen szinte egyetlen buszsávja, a nap 24 órájában csak buszsáv!

További elrettentő példának álljon itt a Széchenyi utca–István út torkolatában, az István király téri autóbuszmegállóból a lakótelephez és a templomhoz vezető, soha meg nem épült gyalogút. Az elmúlt három évtizedben négyszer épült át a megálló. Gyalogjárda azonban soha nem készült – legalábbis olyan nem, ahol az utasok is járnak.

Bónuszként pedig gyönyörködjünk a Faraktár utcán felszámolt autóbuszmegálló hűlt helyén a vasúti járműjavítónál. Végre valami multiféle a keleti városrész ellátásába is bekapcsolódik. De a következményként létrejött közlekedési szörny létrehozása során sem a jóváhagyó, de még az időnként üzemeltetői szempontok képviseletében oly nagyhangú DKV sem hiányolja a járműjavítói, város felé a le- és a felszállást lehetővé tévő megállót. Ezen kívül a VEMK (Vasutas Egyetértés Művelődési Központ és Színház) kiszolgálása sem jutott eszébe senkinek. Bevásárlás, eljutás a művelődési központba csak gépkocsival! Holott néhány ember szűkös anyagi lehetőségei mellett is igyekszik a kultúrára költeni, még ha nincs is autója… Vajon gondolt erre valaki?

(Folytatjuk)

(A szerző vasútépítő mérnök, a Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara közlekedési szakcsoportjának az elnöke.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!