Publikus a 2024/2025-ös menetrend: így vonatozunk, buszozunk december 15-étől
A MÁV-csoport új vasúti menetrendjében kevés változással kell számolni – egyes mellékvonalakat leszámítva. A HÉV-vonalak menetrendje nem változik, a Volán-járatoknál viszont több módosítást is bevezetnek.
Az új tarifarendszernek, valamint a kedvező árú vármegye- és országbérleteknek köszönhetően lényegesen többen veszik igénybe a MÁV-csoport járatait utazásaikhoz. Kiszolgálásuk érdekében az új menetrend alapját jövőre is az idei évre kialakított kínálat adja, azaz a december 15-én kezdődő 2024/2025-ös mentrendi időszakban is a korábban megszokott vasúti-, HÉV- és buszjáratokkal utazhatunk.
Ezért jövőre a menetrend kapcsán a korábbi évekhez képest kevesebb változáshoz kell alkalmazkodnia az utasoknak, ám néhány fontosabb, a kiszámítható eljutást célzó módosítást így is életbe léptetnek. A nagy forgalmú vasúti fővonalakon a menetrend lényegében nem változik, az utasok túlnyomó többségének nem kell új indulási és érkezési időket megtanulnia, pár perces módosulások azonban ezeken a vonalakon is előfordulnak, ezért a társaság azt javasolja, hogy az utasok tájékozódjanak a jegy- és bérletvásárlás, illetve az utazások előtt.
A megszokott menetrendi kínálat megőrzéséhez folyamatos fejlesztésekre és karbantartásra, több esetben pedig rendkívüli beavatkozásokra is szükség van. Ezeket a lépéseket meg fogja tenni a MÁV-csoport, illetve már el is kezdte őket. Ilyen például az ötpontos akcióterv elindítása, amelynek része a körülbelül száz jelenleg leállított intercity-kocsi jelentős karbantartást követő újbóli forgalomba állítása, a mozdonybérlések, vagy épp a pályaudvar üzembiztonságának növelését célzó komplex beavatkozás, az úgynevezett Keleti-program felgyorsítása.
A Budapest–Hatvan–Miskolc (80-as) és a Miskolc–Hidasnémeti (90-es) vasútvonalon néhány perccel módosul számos vonat menetrendje a jobb csatlakozások, valamint a Budapest és Kassa között közlekedő Hernád Intercityk pontosságának javítása céljából. Ez kihatással van a Füzesabony–Eger (87a) és a Vámosgyörk–Gyöngyös (86-os), valamint néhány további elágazó vonal indulási időire is.
A Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony (100-as) vonalon ugyancsak pár perccel előbbre vagy későbbre kerül több vonat indulási ideje a megfelelőbb csatlakozások érdekében. Ezenkívül Nyíregyháza és Záhony között újabb intercity-vonatpár is közlekedik napközben, kibővítve ezzel a beregi térség közvetlen budapesti kapcsolatát.
Három Bicske és Budapest-Kelenföld viszonylatú, G10-es gyorsított vonat megáll Herceghalomban is a reggeli időszakban.
Az Ajkáról Veszprémen át a fővárosba fél 7-kor érkező sebesvonat munkanap helyett már naponta fog közlekedni.
Az utasok visszajelzése alapján több menetrendi módosítást vezetnek be december 15-étől a Volán-buszjáratokon, hogy az ország több pontján javuljanak a munkába és iskolába járás lehetőségei, illetve még hatékonyabban kiaknázzák a MÁV-csoport – egyebek mellett a vasúti és autóbuszos kiszolgálás jobb összehangolását jelentő – integrációját.
Bővülnek a budapesti utazási lehetőségek Pest vármegyében
A kedvezőbb budapesti eljutási lehetőségek érdekében Budapest, Kelenföld és Páty, illetve Zsámbék, valamint Szigetszentmiklós és Szigethalom viszonylatokban új járatok közlekednek.
Új menetrend Komárom-Esztergom vármegyében, illetve egyes Győr és Székesfehérvár felé vezető autóbusz-vonalakon
2024. december 15-től Esztergom, Komárom, Tata, Tatabánya, Oroszlány, Mór és Székesfehérvár térségében számos autóbuszvonalon új menetrend lép életbe. A fejlesztéseknek köszönhetően az autóbuszok könnyebben megjegyezhető, ütemes menetrend szerint közlekednek és rendszeresen csatlakoznak a vonatokhoz, illetve egyéb autóbuszjáratokhoz, továbbá számos településről kedvezőbbé válik a járásközpontok, megyeszékhelyek közvetlen elérhetősége.
Új buszmenetrend a Miskolc–Bükkaranyos–Harsány–Kisgyőr vonalon
Miskolc, Bükkaranyos, Harsány és Kisgyőr települések között új menetrend szerint járnak majd a buszok, melynek részeként több közvetlen kapcsolat jön létre a vonalon elhelyezkedő három település között, a vonatokhoz hangolt autóbusz-menetrendekkel rendszeres vasúti csatlakozásokat alakítanak ki Miskolcon.
Bővül az eljutási lehetőségek száma Miskolc és Bánkút között
A Bükk-fennsík megközelítésének javítása érdekében bővül a Miskolc és Bánkút között közlekedő autóbuszjáratok száma. Valamennyi autóbusz esetében garantált lesz az átszállás a Miskolc-Tiszai pályaudvaron az intercity-vonatokra/ról.
Nagykőrösön bővül a vasútállomásig közlekedő autóbuszok száma
Lényegesen könnyebbé válik Nagykőrösön a vasút elérhetősége, mivel a jelenleginél több autóbuszjárat közlekedik a vasútállomásig, ahol csatlakozást nyújtanak a Budapest és Szeged felé és felől közlekedő vonatokhoz.
Új menetrend a Mohács–Palotabozsok–Pécsvárad viszonylaton
Baranya vármegyében új menetrendet alakítanak ki a Mohács–Palotabozsok–Pécsvárad viszonylaton, ahol bővül a két város közötti közvetlen eljutási lehetőségek száma.
Távolsági járatok
Számos viszonylaton úgynevezett mentesítő autóbuszjáratok is közlekednek, vagyis egy időpontban egyszerre legalább két autóbusz is indul. Ennek köszönhetően, elsősorban pénteki és vasárnapi napokon több, menetrendben meghirdetett járat közlekedik például Budapestről Ózd, Szentes, Kalocsa, Szekszárd felé és Zala vármegyébe, valamint a Veszprém és Tapolca felé vezető autóbuszvonalakon, továbbá Szeged és Pécs között, illetve a Pécsről induló távolsági buszvonalakon is.
Több járat közlekedik majd Budapestről Salgótarján, Csongrád, Szentes irányába, valamint Pécsről Baja és Kecskemét felé. A módosításoknak köszönhetően Pécs és Baja között már egész nap jellemzően óránként indulnak a gyorsjárati autóbuszok.
Egyes mellékvonalakon a pontosság, ezáltal a megbízhatóság javítása érdekében az indulási és érkezési időket hozzáigazítják a tényleges menetidőkhöz. Az utasoknak így a jelenleginél kiszámíthatóbbá válik az utazás, illetve az átszállások tervezése, elérése.
Az érintett vonalak:
- Mátészalka–Fehérgyarmat–Zajta (110-es és 113-as),
- Békéscsaba–Mezőhegyes (121-es),
- Püspökladány–Szeghalom (128b),
- Lakitelek–Kecskemét (145-ös),
- Kiskunfélegyháza–Szentes (147-es).
Ezeken a vonalakon jellemzően néhány perccel megnövekszik a vonatok menetideje.
A Debrecen–Sáránd–Nagykereki (106-os) vonalon azonban mintegy húsz perccel nő az eljutási idő, emellett több vonat esetében pótlóbusz szállítja az utasokat nemcsak hétköznap, hanem hétvégén is. A Debrecen–Mátészalka–Fehérgyarmat vonalon néhány jelenlegi közvetlen vonat, köztük a Kraszna Intercity esetében át kell majd szállni Mátészalkán.
A menetrendváltástól Magyarbóly helyett Pélmonostorig (Beli Manastir) közlekedik két-két, eddig csak belföldi személyvonat, ezentúl nemzetközi járatként erősítik a Magyarország és Horvátország közötti vasúti kapcsolatot.
Kárpátalja kiszolgálása kedvezőbb lesz néhány vonat menetrendjének módosításával. Ukrajna és Magyarország között megnövekedett utasforgalom jobb kiszolgálás érdekében Transcarpathia néven új, közvetlen gyorsvonat közlekedik Budapest és Kijev között az éjszakai órákban, ukrán hálókocsikkal.
A külföldre vagy a külföldről hazánkba utazók már megválthatják nemzetközi jegyeiket a karácsonyi időszakra. Ezt a szomszédos országok fő- és nagyvárosaiban megrendezett, a magyarok körében is egyre népszerűbb adventi vásárok miatt sokan kérték. A fejlesztés a MÁV-csoport számára is segítség, hiszen a foglalások alapján jobban fel tudják mérni az igényeket és szükség esetén plusz kocsikkal, erősítésekkel közlekedtethetik az érintett vonatokat. A nemzetközi jegyeket – a belföldihez hasonlóan – hatvan nappal előre lehet majd megvásárolni. A vásárlások során érdemes a MÁV appot vagy a jegy.mav.hu weboldalt használni, ahol a kedvezményes Start Europa jegyek is elérhetők – minél korábban vásárolva, annál kedvezőbb jegyárakkal.
A vonatok, buszok, HÉV-ek menetrendjét folyamatosan töltik fel az utazástervezési felületekre (a vasúti menetrend ide kattintva tölthető le pdf-ben), azaz az EMMA-ra, az Elvirába, a menetrendek.hu oldalra és a MÁV applikációba. A már elérhető járatokra elővételben is meg tudják váltani a menetjegyeket és a helyjegyeket az utasok.
A HÉV-vonalak menetrendje nem változik: 2025-ben is ugyanannyi járat, ugyanolyan gyakran és ugyanakkora kapacitással fog közlekedni. A részletes menetrendek elérhetők a bkk.hu/menetrendek oldalon is.
A közlekedési társaság azt javasolja az utasoknak, hogy a december 15-étől érvényes menetrendről, illetve az átszállási lehetőségekről a jegy- és bérletváltás, illetve az utazás előtt a megszokott felületeken tájékozódjanak!
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!