Baja–Budapest: közvetlen vonatok helyett expressz buszjáratokat indít a MÁV-csoport
Január elsejétől naponta három közvetlen autóbuszjárattal lehet majd a fővárosba és vissza utazni, két és fél órás menetidővel.
Január elsejétől naponta három közvetlen autóbuszjárattal lehet majd a fővárosba és vissza utazni, két és fél órás menetidővel.
Az új funkcióval még könnyebbé teszi a digitálisbérlet-használatot a Budapesti Közlekedési Központ.
A Volánbusz és a BKK fejlesztésének köszönhetően Solymár vasútállomáson rövidülnek az átszállási idők és több kék busz tér is be oda, így az utasok könnyebben eljuthatnak Budapest belvárosába közösségi közlekedéssel.
A jegyellenőröket, utaskoordinátorokat és a biztonsági szolgálat dolgozóit szereli fel az eszközökkel a BKK.
A karácsonyi hangulatúra feldíszített, különleges jármű december 6-ától 23-áig közlekedik a 11-es, a 99-es, a 105-ös, a 130-as, a 198-as és a 210-es autóbusz-vonalakon.
A MÁV-csoport új vasúti menetrendjében kevés változással kell számolni – egyes mellékvonalakat leszámítva. A HÉV-vonalak menetrendje nem változik, a Volán-járatoknál viszont több módosítást is bevezetnek.
Január elsejével további előnyökkel bővül a tavasszal életbe lépett tarifarendszer: a fővároson belül ingyenessé válik a kerékpár- és kutyaszállítás a MÁV-csoport minden olyan járatán, ahol az korábban csak külön díjfizetés ellenében volt lehetséges.
Szerdán az ünnepnapi menetrend érvényes a vasúton és a Volánbusz járatain, figyeljenek oda!
A közlekedési társaság érvényes pályázatot nyújtott be határidőre az autóbuszos közszolgáltatás folytatására.
Az augusztus 5-ei bevezetés óta számos észrevétel érkezett a közlekedési társasághoz, mely most a leggyakrabban felmerült kérdéseket és az azokra adott válaszokat foglalta össze.
Az alábbiakban részletesen leírjuk!
Ezekre figyeljen, ha a MÁV–Volán-csoport járatain utazik!
Megváltozik a közösségi közlekedés Megyer és Káposztásmegyer térségében. Mutatjuk, hogy!
Az emelt szintű szolgáltatást nyújtó Volánbusz-járatokon augusztus 5-ével megszűnik a távolsági kiegészítő jegy, ezzel egyidejűleg új, fakultatív helyfoglalási rendszert vezetnek be.
Bár az expresszjárat betesz az alsó és a középső vonalszakasz vonatforgalmának, de az utas legalább időben elér oda, ahová elindult.