Lendületes átalakulás Ausztriában

A félreértéseket megelőzendő, most nem a közismert nagy ÖBB-pályaudvarok (Bécs, Salzburg, Graz) átépítéséről van szó, hanem a „második vonalban” csendben, de következetesen végigvitt állomásfelújításokról. Nincsen nemzetközi felhajtás, legfeljebb a helyi újság ad hírt a beruházásról, amelyek viszont Ausztria-szerte szétszórva egységes minőségben és alkotóelemekből állnak össze az új „corporate design”-ná. Ami nem utolsósorban tetszetős is.

Annak ellenére, hogy az elmúlt harminc évben átépült utasforgalmi létesítmények formai jegyeik alapján egyértelműen időrendbe állíthatók, legkorábbi képviselőikről sem lehet elmondani, hogy mára elavultak volna. Anyagban, színben, szemléletben, jól eltalált arányokban tükröződik a maradandóság. A fejlesztéseknek ez a folyamatossága a határ innenső oldalán megszokott „a múltat végképp eltörölni” hozzáálláshoz képest feltűnő különbség. Nincsen újra ás újra az alapoktól való kitalálás, inkább az elmúlt évtizedek eredményeire való támaszkodás és azok szerves továbbfejlesztése.

Az „alapot” itt jól beazonosíthatóan Korneuburg 1978-ban átépült állomása jelenti, amely a bécsi S-Bahn fejlesztéséhez kapcsolódott. A „Röhrenstil” elnevezés utal a létesítmények tartóvázát adó csövekre, amelyek közé beton- és üvegpaneleket helyeztek el. Arculat van, tartósság van, építészeti minőség van, a modernitás üzenete átjön, de mégis, ami a hetvenes évek végén úttörő jelentőségű volt, azt a kilencvenes években már más eszközökkel kellett folytatni.

A fejlődési ív másik, napjainkat képviselő végpontját – konkrét állomás megnevezése nélkül – azzal az érzéssel lehet talán a legjobban szemléltetni, amikor egy EuroNight vonaton szundikálva az éjszaka közepén felriadunk, mert úgy érezzük, egy soha nem látott, suhanós szerelvény érkezett a mellettünk húzódó vágányra. De nem, a suhanós vonat helyett a mi vonatunk kígyózott be a könnyed perontetők közé, visszafogott, szórt fények, rozsdamentes acél- és üvegfelületek egymásra reflektálása, a mozgólépcsők és a liftek pedig olyan precizitással siklanak pályájukon, mintha az egész állomást egy földöntúli hatalom működtetné. Hogy a kontraszt azért érezhető legyen, történjen mindez egy Mezőkövesdnél kisebb település állomásán. Bahnhofsoffensive.

Az ÖBB marketingstratégiájába illeszkedően kissé agresszív, de találó névvel illetett beruházási program 1997 óta fut, amely kezdetben negyvenhárom állomás és ötven megállóhely alapvető korszerűsítését foglalta magában. A kezdetben 500 millió euróra taksált program időközben a négyszeresére hízott, többek között azért, mert nyilvánvalóvá vált, hogy az állomások többségét a peronok alapjaitól újjá kell építeni. A program fő számait ezért felülvizsgálták és a jelenleg érvényes, 2006-ban meghatározott keretek közé húsz állomás felújítása fér be, mintegy 300 millió euróból. Ez fedi le a közismert osztrák vasúti nagyprojekteket (elsősorban az osztrák nagyvárosok pályaudvarain és az átmenő fővonalakon). Ezen túl – és számunkra inkább ez az érdekes – a szövetségi kormányzat gazdaságélénkítési csomagja is tartalmaz vasúti beruházásokat, bár más hangsúllyal, hiszen ennek célja elsősorban az építőiparban foglalkoztatottak munkahelyének biztosítása a válságsújtotta időkben, távolabb a gazdasági centrumoktól. Ebből a keretből újult meg Wolfsberg, Reutte, Leibnitz, Schladming, Zeltweg és Gmunden állomása. Hangsúlyozni kell, hogy pusztán a méretekben van különbség, az arculat, a minőség és az átfogó szemlélet ezeknél a kisebb beavatkozásoknál is változatlan.

Egy komplett közlekedési infrastruktúra egységes arculatú kialakítása Ausztriában korábban sem volt ismeretlen jelenség, hiszen a bécsi metró építészeti kialakításánál főszerepet kapott az építőelemek standardizálása, amely nemcsak a költségeket csökkentette és a fenntartást tette racionálissá, hanem mindmáig egyedülálló vizuális jelleget kölcsönzött a rendszernek.

Az elv olyannyira tartósnak bizonyult, hogy – a technikai fejlődésből fakadó kisebb változtatásoktól eltekintve – ma is ezt az arculatot alkalmazzák, több mint harminc évvel az első vonal megnyitása után.

Látható, hogy a tapasztalat és a szemlélet megvolt, csak más területre kellett átültetni. A vasútállomások átépítésének vezérmotívuma egy erős vizuális elem, amely „mindent visz”, ennek árnyékában az arculat még az elvileg szükséges kisebb korrekciók dacára is egységesnek hat. Ez az elem a perontető, amelynek szélessége, hossza – sőt, ahogyan Schladmingban látható, alaprajza is – szabadon változik, de szélének karakteres, erős, ferde letörése állandó.

A szárnyprofilhoz hasonló kiképzés miatt az egyébként tekintélyes szerkezeti vastagság vizuálisan egyszerűen eltűnik, csak egy vékony élként jelenik meg. Hogy a forma dinamizmusát semmi se zavarja, még egyet csavartak a repülőgépszárny-párhuzamon és a teljes konstrukciót rozsdamentes acéllemezzel burkolták, kerülve bármiféle rátett tárgy, borda megjelenését, csupán a burkolati elemek finom csatlakozási vonalát megmutatva.

Önmagában nem egy nagy truváj, szinte magától értetődő megoldás, mégis hallatlanul elegáns – tegyük hozzá, a bécsi metróban alkalmazott burkolati rendszerre ugyanez igaz. A simaság és a suhanósság érzését a besüllyesztett világítótestek fokozzák, amelyekben nem fénycsövek – pedig ez lenne a megszokott –, hanem meleg fényű fémhalogén reflektorok foglalnak helyet. Ez a fajta világítás szinte a kiállítási tárlók bensőséges megvilágítását hozza, szokatlan hangulatot kölcsönözve egy vasútüzemi területnek.

A tetők állomásról állomásra váltakozva gyűjtik maguk alá az egyéb utasforgalmi létesítményeket, építhetők aluljáróval, felüljáró-folyosóval, liftekkel, zárt várakozóhelyiségekkel. Az elképesztő mennyiségben alkalmazott rozsdamentes acél és üveg biztosítja, hogy rozsdafoltok vagy lepergő festék itt sokáig nem fogja zavarni a – kissé talán túlhajtottan – futurisztikus összképet.

És itt meg kell állnunk egy pillanatra! Tudatossá kell válnia, hogy a vasút – mint a nemzetgazdaság sok más szereplője – egy globális rendszer egyik versenyzője, ezért racionalizál, minden lehetséges eszközzel növeli a hatékonyságát, marketingstratégiát hajt végre, akár agresszíven, de levadássza a lehetséges kuncsaftokat. Ezek a szemléletbeli váltások nyilvánvalóan erős kihatással lesznek az arculatra is. Ami Ausztriában történik, tehát nem egy szervetlen, felülről oktrojált, a külsőségekre koncentráló átalakulás, hanem a versenyhelyzet megértésének kivetülése az épített infrastruktúrára. Érdemes erre gondolva nézegetni a Tárnok–Székesfehérvár vagy a Szajol–Püspökladány vonalszakaszt.

Aki pedig ezek után Ausztriában még vasúti romantikát keres, az kerülje el ezeket az állomásokat. Jó messzire!

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!