Hogy valóban százhatvan legyen

iho   ·   2014.03.03. 19:00
00kicsi

A Budaörs–Biatorbágy szakaszon még 2010-ben végeztek teljes alépítmény-megerősítést, azóta a komoly felújítások elkerülték ezt az igen fontos vasútvonalat. A következő évben kezdték el a Biatorbágy–Tata szakasz felújításának előkészítő fázisát. A pálya korszerűsítésén kívül az állomások, a felsővezeték-rendszer, a biztosítóberendezés, a távközlés is teljes megújuláson esik át. Ezzel a szakasszal fejeződik be teljes egészében a Budapest–Bécs vasútvonal korszerűsítése. A projektet a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklusban elérhető forrásokból finanszírozzák.

Alépítményi munkák 2010-ben Budaörsnél<br>(fotók: Kemsei Zoltán)

A már az önkormányzat kezelésében levő tatabányai vasútállomást teljes egészében átépítik, az alsógallai megállóhelyet – a helyi közlekedési kapcsolatok miatt – áthelyezik. A tatabányai városházán tartott szakmai műhelykonferencián Ungvári Csaba, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta: a 2015-ben életbe lépő menetrendben átlós: Debrecen–Bécs, Belgrád–Bécs és Kolozsvár–Bécs eurocity vonatok közlekedtetését tervezik. A vasúti pálya tervezési paraméterei: 225 kilonewton tengelyterhelés, 140–160 kilométer per órás sebesség, a nyílt vonali szakaszok 60-as, az állomási vágányok 54-es, a mellékvágányok 48-as rendszerrel épülnek.

Megváltozik Tatabánya pályaudvara is

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Személyvonat siklott ki Lengyeltótiban

MÁV/iho   ·   2024.06.18. 10:20

A Desiro három tengellyel lépett ki a sínekről. A Kaposvár–Fonyód vonalon és a Helikon interrégióknál jelentős késéssekkel kell számolni. Az eseményhez a dombóvári segélyvonat vonult ki.

Vasút Repülés Hajózás Nagyvasút Légiközlekedés Belvíz

Brüsszel döntött: 2040-ig el kell készülnie a Budapest–Bukarest NSV-nek

iho.hu   ·   2024.06.17. 11:45

Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.