Hétfőn élesben is elindul a tesztüzem Újvidék és Szabadka között

iho.hu   ·   2024.09.22. 15:30
Az LTE cogito ergo moveo werbelokja Szabadkán

A Deutsche Bahn Vectronja hasít majd fel és alá, miután a kivitelező jóval a határidő lejárta előtt átadta a megrendelőnek a 108 kilométeres, tetőtől talpig felújított, 200 kilométer per óra sebességre engedélyezett vasútvonalat. 

Szerbiából rendszeresen érkezhetnek hírek a nálunk Budapest–Belgrád (Bube) vasútvonalként hivatkozott, a magyar és a szerb fél szóhasználatában is stratégiai fontosságúként előforduló vasútvonal ottani szakaszának készültségi fokáról. Legutóbb a Szabadka környékén zajló statikus tesztekről tudósíthattunk, most pedig itt a hír: szeptember 23-án megindulnak, és október 11-éig tartanak a dinamikus tesztek. A próbafutások főszereplője a DB Systemtechnik Siemens Vectronja lesz – a német vasútvállalat májusban, Újvidéktől északra már tesztelte a pályát, akkor a 193 969-es Vectront hajtották meg.

Az éles tesztek után kezdődhet a próbaüzem, az első, hivatalos menetrend szerinti személyvonatok pedig november 25-én indulnak célállomásukra – az úttörő menet Belgrádból tart majd Szabadkára. A két város között a menettartam egy óra húsz perc lesz.

A vasútvonal átépítése idején is volt – és még van is – személyvonati közlekedés a települések között, de kínálatinak a legnagyobb jóindulatúnak sem nevezhető menetrend alapján, a három és fél órát meghaladó eljutási idővel: Újvidékről jókora kerülővel, Szépligeten (Gajdobra), Gomboson (Bogojevo), Zomboron és Bajmokon át napi két vonat – kora délelőtt és kora este – indul Szabadkára. Az észak-bácskai városból hajnalban és délután megy vonat Újvidékre.

Egy, a közelmúltban tartott, budapesti szakmai konferencián Vang Si Csi, a Bube-projektben érdekelt China Railway Group magyarországi projektigazgatója arról beszélt, hogy bizonyos, Budapest és Kelebia közötti szakaszokon már befejezte a kivitelező a pályaépítést, és a 2022. novembere, az első felsővezeték-tartó oszlop felállítása óta már a teljes vonalhosszra kiterjedt a vasút villamosítása.

Képünkün: az LTE cogito ergo moveo werbelokja Szabadkán (fotó: Tripolszki Dalibor)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Egy éve indult újra a személyforgalom Röszkénél

iho/vasút   ·   2024.11.28. 09:00

Nyolc éven át nem közlekedhettek személyszállító vonatok Magyarország és a Vajdaság között a 136-os vonalon. Jövőre elkészülnek a villamosítási és biztosítóberendezési munkálatok is a magyar szakaszon, továbbá a szegedi deltavágányt is üzembe helyezik.