Hókáosz a vasúton, újrainduló 80a – ez történt a héten a közlekedésben
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló december 2-ától december 8-áig.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló december 2-ától december 8-áig.
A folyamatban lévő pályaépítés miatt azonban továbbra is vágányzári menetrend lesz érvényben Hatvan és Budapest között.
Ráadásul egy egyedien felújított téli kocsival. A hangulatot tovább fokozza a Kispöfögők mesekönyv-sorozat frissen megjelent kötete, mely a Gyermekvasútról szól.
December elején véget ért a pályafelújítás. Jövőre megkezdődhet a csisztafürdői vonal újjáépítése is.
Orom állomás átalakulóban, a nyílt vonalon pedig haladnak a munkálatok Zenta felé.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló október 28-ától november 3-áig.
Vác felé picit bonyolult lesz vonatozni. A másik fontos vágányzár: két hétig hétköznaponként nem jár a Gyermekvasút.
A tíz kilométeres pályaszakaszon jelenleg negyven–hatvan kilométer per órás sebességkorlátozás van érvényben.
Két „aprósággal” bővült az eddig ismert lista, ám azok fontosak: vasárnaptól kell majd figyelni a változásokra.
Néhány mini pályafelújítással bővült az eddig ismert lista, ám ha nem figyelnek oda ezekre, akkor bizony bosszankodhatnak.
A pályaszakasz tizennégy és fél kilométeren épülhet át, a nagyállomás és a Tócóvölgy között kétvágányúvá is válhat.