December elsejével elindul a továbbfejlesztett tengelysúlymérő rendszer
Az ország 189 helyszínén, összesen 280 forgalmi sávot figyelő ellenőrzőkapuk a jövőben a csalókkal szemben is hatékonyan fel tudnak lépni.
Az ország 189 helyszínén, összesen 280 forgalmi sávot figyelő ellenőrzőkapuk a jövőben a csalókkal szemben is hatékonyan fel tudnak lépni.
Teljeskörű megoldásokat kínáló e-depók kialakítására írt alá szándéknyilatkozatot a két vállalat.
Idén január és szeptember között 89 ezer 52 új személygépkocsit adtak el, míg egy évvel korábban 83 ezer 16-ot, ez 8,6 százalékos növekedés.
A logisztikai vállalat két rózsaszínre festett Volvo FH Aero vontatója októberben női sofőrökkel járja az országot és Európát a partnerek megrendeléseit teljesítve.
Kiemelt közúti ellenőrzési akció keretében a déli határhoz közel eső helyszíneken egy hétig ellenőrizték a nemzetközi tehergépjármű-forgalmat. A kiszabott bírság összesen csaknem százötven millió forint.
Rendszeres együttműködésről állapodott meg a MÁV és az MLSZKSZ.
Az idei szezonban a bioüzemanyaggal üzemelő kamionok száma több mint kétszeresére, összesen harminchét kamionra nőtt az európai szakaszon. Minden egyes kamion átlagosan nyolcvanhárom százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást a dízelüzemű társaikhoz képest.
Július elsejétől az EU-ban értékesített összes újonnan regisztrált teherautónak meg kell felelnie az Általános Biztonsági Szabályzatnak.
Újabb egyszerűsítéssel, ezúttal a nagykategóriás jogosítványszerzés gyorsításával segíti az Építési és Közlekedési Minisztérium a hazai szállítmányozási és fuvarozói ágazat fejlődését, a szektorban tapasztalt munkaerőhiány csökkentését. A jövőben a teherautók vezetésére jogosító C kategóriás jogosítvánnyal egyidőben megszerezhető az ahhoz kapcsolt nehézpótkocsiból álló járműszerelvényekre szóló CE kategóriás vezetői engedély.
Az MAN Truck & Bus továbbfejlesztett aktív és passzív biztonsági rendszerekkel ellátott kishaszonjárműve Next Level néven fut.
Az Európai Bizottság fenntarthatósági áruszállítási csomagjának egyik elemeként előterjesztett javaslatok között szerepel a közúti járművek tömegéről és méreteiről szóló irányelv felülvizsgálata.
Egyre zöldül a Magyar Posta járműflottája, miután 45 új elektromos teherautót vett át a társaság a Porsche Hungariától. Ezzel közel százra nőtt a vállalatnál használt elektromos tehergépjárművek száma.
Az olasz tehergépjárműveket és buszokat gyártó vállalat 2021-ben száznyolcvan limitált szériás, piros kamion gyártásába kezdett, de ezúttal luxus bőrbelsővel, letisztult formákkal. Ebből a különleges szériából most kettőt adott át az Iveco hivatalos magyarországi márkaképviselete.
Rengeteg fiatal jelentkezett az „5 tengelyen-biztos kézzel!” közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai versenyre.
Részvényenként 100 forintos osztalékfizetést javasolhat a Waberer's International vezetése.