Mi hajtsa a járműveket? 1. rész: A fosszilis energiahordozók

Egy nemrégiben publikált cseh tanulmány számba vette és részletesen elemezte a közlekedés területén üzemanyagként felhasználható különböző energiaforrásokat. Tényleg olyan jó a CNG, mint amilyennek beállítják? Mit hozhat a jövő? Földgáz, CNG, dízel, és ami mögöttük van.

A fosszilis módon eltárolt energiahordozók hasznosítása az emberiség energianyerésének ősi módja. Ez az energiakoncentráció az emberi test izmaihoz képestképest jóval nagyobb energiakifejtést tesznek lehetővé. Csehország minden egyes lakója naponta átlagosan 102 kilowatt fosszilis tüzelőanyagból képzett energiát használ fel, melyből 13 kilowattot kőszénből, 36 kilowattot barnaszénből vagy lignitből, 28 kilowattot kőolajtermékekből, 25 kilowattot pedig földgázból állítanak elő. Az emberi test önmagában 60-80 Watt teljesítményű fizikai munkára képes, naponta nyolc-tizenkét óra hosszan, ami napi 0,5-1 kWh energiafelhasználásnak felel meg, vagyis a fosszilisenergia-használatnak mindössze egy százada.

A fosszilis eredetű energiahordozók betörése és tömeges kiaknázása a 19-20. század során fellendítette az ipar, a közlekedés, a lakóminőség, valamint más gazdasági tevékenységek fejlődését, ebből következőleg látszólag az életminőség is alapvetően, addig soha nem tapasztalt mértékben javult. A fosszilis tüzelőanyagoknak hála télen fűtött épületekben élvezhetjük a meleget, a világosságot pedig napnyugtától reggelig sem kell nélkülöznünk. Gépeket használhatunk a földek megműveléséhez, épületek és különböző infrastruktúrák építéséhez, és a gyárakban is. A fosszilis anyagok addig elképzelhetetlen változásokat okoztak a közlekedés területén is: addig lakhatatlannak vélt területek népesedtek be, ez pedig a társadalomföldrajzra is mély hatást gyakorolt. A mobilitásnak köszönhetően elérhetővé váltak különféle oktatási, egészségügyi szolgáltatások, tovább növelve az életszínvonalat és a várható élettartamot.

Azonban nincsen rózsa tövis nélkül, vagyis a kényelem természetesen számos olyan negatív hatást is eredményezett, melyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az egyik legfontosabb például, hogy a fosszilis tüzelőanyagokat csak egyszer lehet kiaknázni és felhasználni, újratermelődésükhöz körülbelül 250 millió évre van szükség. A jelenlegi felhasználási szintet figyelembe véve egymilliószor gyorsabban fogynak, mint ahogy termelődnek! Egy másik hátrány, hogy a szén-dioxid évmilliókon keresztül egyensúlyban volt a légkörben, a növények fotoszintéziének köszönhetően. A fosszíliák elégetésével azonban a légkör széndioxid-tartalma sokkal gyorsabban dúsul. Ezt manapság a hőmérséklet emelkedésén lehet leginkább észrevenni. Az ipari forradalom előtt a légkör szén-dioxid-tartalma 280 ppm volt (vagyis a levegő egymillió egységében ennyi szén-dioxid-egység található), ami 3500 milliárd tonnát jelent, napjainkra azonban ez 400 ppm-re, azaz körülbelül 5000 milliárd tonnára emelkedett. Az ipari forradalom kezdete óta a fosszilis anyagok égetése miatt a Föld felszínén az átlaghőmérséklet átlagosan egy Celsius fokkal nőtt, és közelítünk az emberi tevékenységből származó globális felmelegedés tűréshatárához, amit az ENSZ 2015. decemberi párizsi klímaváltozási konferenciájának (COP21) éghajlat-változási keretegyezménye (UNFCC) másfél-két Celsius fokban határozott meg.

Nem mehetünk el amellett a tény mellett sem, hogy a fosszilis anyagok nem egyenlően oszlanak el a földkéregben: egyes országok jóval többel, mások jóval kevesebbel rendelkeznek, ennek következtében az előbbiek szabják meg az árakat. Ez gazdasági, politikai feszültségekhez, egyensúlytalanságokhoz vezet. További gond, hogy ezeket a fosszíliákat gyakran alacsony hatékonyságú eszközökhöz, például belsőégésű motorokhoz vagy hőerőművekhez használjuk fel, a bennük elraktározott energia túlnyomó többsége elvész.

Természetesen az emberiség meg van győződve arról, hogy a jelenlegi életminőséget még azután is fenn lehet tartani, hogy a Földtől valójában ajándékba kapott összes fosszilis tüzelőanyagot felhasználtuk, különben visszatérhetünk az egészen a 18. századig általános, nagyrészt a kétkezi munkán alapuló életmódhoz. Keménysége ellenére az a világ teljes mértékben önfenntartó volt, egyensúlyban állt a természettel, és stabilnak bizonyult az emberi civilizáció kezdetétől egészen az 1700-as évek végéig. A szénnek, az olajnak és a földgáznak köszönhetően sokkal összetettebbé és könnyebbé vált az élet, ezt a kényelemet alapul véve pedig nehéz elképzelni, milyen is lenne az élet a szénhidrogének nélkül. Az elmúlt két évszázad alatt azonban nemhogy stagnált volna a fosszilis anyagoktól való függésünk, hanem egyre inkább növekszik, és mára az élet minden területének működőképessége ettől függ.

A kihívás, amivel a mai társadalomnak szembe kell néznie, az elszakadás ettől a teljesen egyoldalú függéstől. Ennek egyik első jelképes lépése 2016 tavaszán, a párizsi konferencián 196 ország által elfogadott, szigorú szén-dioxid-kibocsátási ajánlást követően történt, amikor is New Yorkban 175 ország képviselője írta alá a Párizsi Egyezményt ratifikáló szándéknyilatkozatot, ezzel az jogilag kötelező érvényűvé vált számukra. Így egy világméretű program indult el, látszólag új pályára állítva az emberiség energiafelhasználását.

Az energiafelhasználás szabályozását és következményeinek kezelését nemzetközi szinten lehet csak végrahajtani. Az emberi tevékenységből származó klímaváltozás részletesebb megközelítésével azonban helyi szinten is kell foglalkozni, az EU például ezért is dolgozott ki számos stratégiát az antropogén szén-dioxid-kibocsátás, az úgynevezett ökológiai lábnyom csökkentésére. 2014 októberében Brüsszelben fontos EU-energiacsúcsot rendeztek a tagállamok miniszterelnökeinek részvételével. A cél egy olyan, a korábbi megállapodásokkal összhangban álló energiastratégia kidolgozása volt, melyek által az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 2020-ra húsz százalékkal csökkentenék, a megújuló energiaforrások használatát és az energiahasználat hatékonyságát pedig húsz százalékkal növelnék. A tárgyalások nem zajlottak gördülékenyen, mivel a fosszilis tüzelőanyagok használatát és annak a klímaváltozásra való hatását érintően két különböző nézet állt szemben egymással: a nagymértékű tüzelőanyag-fogyasztásban érdekelt politikai és gazdasági szektorok természetesen elleneztek mindenféle szabályozást, míg azok, akik meg vannak győződve a jövővel kapcsolatos felelősségvállalásról, az akár a monetáris intézkedéseket is magába foglaló, szigorú szabályozások pártján álltak. Végül sikerült elfogadni az új energiapolitikai stratégiát, mely lényegében a 2020-ra teljesítendő célok 2030-ig tervezett folytatása és kibővítése. Az új, jogszabályi megerősítést is szerző stratégia a következő célokat tűzte ki: az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 40 százalékos csökkentése az 1990-es szinthez képest (akkor 21 milliárd tonna szén-dioxid képződött, ez 2015-ben már 32 milliárdot tesz ki), valamint a megújuló források használatából eredő energia arányának és az energiahatékonyságnak huszonhét százalékra történő növelése. Az eredmények azt jelzik, hogy az EU legtöbb tagállama szükségesnek látja a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának korlátozását és a környezetvédelem szigorítását. A két különböző érték két, az ökológiai lábnyom csökkentését célzó stratégiát képvisel: az egyik az olyan energiastratégiák kialakítását, melyek nem növelik tovább az emberi tevékenységből származó szén-dioxid kibocsátásának mennyiségét, a másik pedig a még hatékonyabb energiafogyasztást elősegítő technológiákra való összpontosítás. Ebből következően a szén-dioxid-kibocsátás 40 százalékos csökkentése nagyobb, mint a környezetbarát energiaforrások felhasználásának és az energiahatékonyság 27 százalékos növekedése.

Habár az EU csak részben van hatással a fosszilis anyagok felhasználásával és a klímaváltozással kapcsolatos globális politikára, a technológiai fejlesztések terén meghatározó trendeket viszont befolyásolhatja. Számos ország annak ellenére sem várja meg az uniós szintű szabályozást, hogy azok valószínűleg már a közeljövőben életbe fognak lépni, hanem inkább saját maguk keresik az alternatív energiaforrásokat, a folyamatosan fejlődő technológiáknak köszönhetően akár emissziómentes közlekedési rendszereket is létrehozhatnak.

A globális hozzáállást egyes előre nem látható események is befolyásolják. A 2011-es fukusimai balesetet követően hívták életre az atomenergia-ellenes német Energiewende („energiaváltás”) kampányt, arra törekedve, hogy bebizonyítsák, át lehet váltani alternatív energiaellátásra. Németország mára modellje lett annak, hogy egy iparosodott, modern gazdaság hogyan tudja magát függetleníteni a fosszilis tüzelőanyagoktól. Az Energiewende mára részéve vált a technológiaváltás energiaforrások használatára vonatkozó globális programjának.

A következő részben az elektromos hajtást vesszük górcső alá.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!