Válságzónába tart a rakéták tüzelőanyagának előállításához használt vegyületet szállító iráni teherhajó

A Kínában nátrium-perkloráttal megrakott MV Jairan becslések szerint három napnyi hajóútra van az iráni Bandar Abbász kikötőjétől. A teherhajó útját azért övezi megkülönböztetett figyelem, mert rakéta-hajtóanyag előállításához szükséges vegyületet szállít a világ egyik válságzónájába.
Hétfőn reggel az iráni hajóstársaság, az IRISL (Islamic Republic of Iran Shipping Lines) tulajdonában lévő MV Jairan a nyugat-indiai partoktól távolodva 12–13 csomós sebességgel haladt az Arab-tengeren Irán felé. Előrejelzetten március 27-én, a délutáni órákban fut be Bandar Abbászba, útját az iráni haditengerészet számos hadihajója követi nyomon, többek között három Moudge, illetve Alvand osztályú fregatt, továbbá az Iráni Iszlám Köztársaság haditengerészetének legnagyobb hajója, a haditengerészeti hadihajók támogatásáért felelő, egyébként tankerből átalakított IRINS Makran. Bandar Abbászban egy Kilo osztályú tengeralattjáró is feltűnik a műholdképeken.
Az MV Jairant Sanghajban rakodták meg nátrium-perkloráttal, az ammónium-perklorát előállításának elsődleges prekurzorával (vagyis egy olyan vegyülettel, amely egy másik vegyületet előállító reakcióban vesz rész). Irán a legtöbb közepes hatótávolságú rakétájához ammónium-perklorátot használ, ez a szilárd tüzelőanyaga például a Fateh-110 rakétáknak, valamint azok származékának, a Palestine-2-nek; a Vörös-tengeri kereskedelmi hajózást lebénító hútik legutóbb is ilyen eszközökkel vették célba Izraelt, illetve az Aramco olajipari létesítményeit a szaúd-arábiai Ras Tanurában.
A 16 694 tonnás iráni teherhajó feltehetően legalább 24 nátrium-perklorátos konténerből álló rakományt vett fel Sanghajban. Ez a mennyiség elegendő annyi ammónium-perklorát előállításához, amennyit körülbelül 250 olyan közepes hatótávolságú rakéta tüzel el, amelyeket Irán lőtt ki Izrael tavalyi megtámadásakor a Beváltott Ígéret-1 és 2 műveletekben. A nátrium-perklorát – amellett, hogy az ammónium-perklorát alapanyaga – oxidálószerként is használható gravírozási eljárásokban és állati takarmányok előállítása során. De mivel kettős felhasználású termékről van szó, és különösen azért, mert az IRISL szállítja, a szállítmány gyanús, és az ENSZ 1929. számú biztonsági határozatának hatálya alá tartozik.
A vegyületet a Teherántól délre fekvő Parchinban dolgozzák fel, és alakítják ammónium-perkloráttá. Irán jelenleg valószínűleg komoly hiányt szenved a rakéták tüzelőanyagából: a ballisztikus rakéták hajtóanyagát előállító létesítményei megsérültek az izraeli légicsapásokban, viszont pótolni kell a saját támadások során felhasznált készleteket, és akkor még nem szóltunk az Oroszországba irányuló megnövekedett exportról. Ezek a kötelezettségek éppen elegendők ahhoz, hogy az iszlám köztársaság vállalja a további szankciókat, továbbá annak kockázatát, hogy politikailag kínos helyzetbe hozza Kínát. Peking ugyanis jelenleg arra törekszik, hogy megszilárdítsa pozícióit az Egyesült Államokkal folytatott vámháborút övező tárgyalások során.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!