Már élesben tesztelik az első új budapesti CAF-villamost
A korszerű, alacsonypadlós jármű egyelőre utasok nélkül közlekedik, és akkor állhat utasforgalomba, ha a kifogástalanul teljesíti a közlekedési hatóságok által előírt ezer kilométeres próbafutást.
A villamos annak a korábban megrendelt és folyamatosan gyártás alatt lévő, ötvenegy járműből álló flottának a része, amelynek köszönhetően a jelenlegi harmincról mintegy negyven százalékra növekedhet az alacsonypadlós villamosok aránya a fővárosban.
A gyártó baszk CAF szakemberei a tesztek előtt alaposan átvizsgálták és tesztelték a jármű vezérlőberendezését: többek között a fékberendezést, a klímaberendezést, az ajtók működését vezérlő szoftvereket, és összehangolták ezeket.
Az új járművet a sikeres tesztek, a következő hetekben kezdődő ezer kilométeres kötelező próbafutás, majd a hatósági vizsga hibátlan teljesítése után adják át a megrendelő BKK-nak, és akkor állhat az utasok szolgálatába. Forgalomba állását követően először tervezetten a dél-pesti vonalakon növekedhet vele az alacsonypadlós villamosok aránya.
A spanyolországi Zaragozában gyártott és ott összeszerelt, 34 méter hosszú villamost a korábbinál nagyobb teljesítményű klímaberendezéssel szerelték fel, kialakítását pedig továbbfejlesztették a Budapesten már jelenleg is közlekedő CAF-okhoz képest. Korszerűbb a karosszériája, ezért megújultak a jármű oldalai, az ajtók és az azokhoz kapcsolódó belső burkolatok.
A megújuló járműállomány lehetőséget ad arra, hogy a jelenleginél több alacsonypadlós szerelvény közlekedjen azokon a vonalakon, ahol már most is járnak, így a jövőben többek között az 1-es, a 14-es, a 42-es, az 50-es és a 69-es vonalán is tovább bővülhet a kényelmes, alacsonypadlós, légkondicionált villamosok száma.
Az ötvenegy új jármű forgalomba helyezésével a tervek szerint a 2-es, a 23-as és a 24-es járatcsaládon, valamint az 51A és a 62-es vonalon is megjelenhetnek a korszerű villamosok, ha a szükséges európai uniós támogatás rendelkezésre áll, és megvalósulnak az új járművek közlekedtetéséhez elengedhetetlen infrastrukturális beruházások.
A flotta utolsó járműve előreláthatólag 2026 végén állhat forgalomba.
További járművek beszerzése is esedékessé válik a jövőben: a BKK már dolgozik annak a tendernek a kiírásán, amelynek köszönhetően 2030-ig akár további több mint száz új, korszerű villamos érkezhet Budapestre. A 2022-ben kezdett műszaki előkészítés, az egyeztetések, majd a sikeres hatósági eljárás eredménye, hogy elvi előzetes típusengedélyt szerzett a BKK.
A budapesti villamosfejlesztésekről és a járműflotta megújításáról ezen az oldalon olvasható bővebb információ.
(Nyitóképünk forrása: BKK)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!