Felmentették tisztségéből a GYSEV-Raaberbahn vezérigazgató-helyettesét

iho/vasút   ·   2023.11.17. 07:50
dellleman

November elején azonnali hatállyal felmentették tisztségéből a GYSEV-Raaberbahn vezérigazgató-helyettesét, Hana Dellemant. Az osztrák Szövetségi Klímavédelmi, Környezetvédelmi, Energiaügyi, Mobilitási, Innovációs és Technológiai Minisztérium első reakciójában helytelen és jogellenes eljárásról beszélt; Dellemannak ugyanis Lázár János mondott fel. 

A november elejei, egyoldalúan összehívott közgyűlésen a magyar tulajdonosok kezdeményezésére Hana Dellemannt, aki az osztrák kirendeltség vezetője, indoklás nélkül bocsátották el – olvasható az osztrák Bundesministerium für Klimaschutz, Umwelt, Energie, Mobilität, Innovation und Technologie sajtóközleményében. A minisztérium szerint az egyoldalú elbocsátás ellentmond a társaság jogi szerződéseinek. Az Osztrák Köztársaság ezért jogi lépéseket tesz az eljárás ellen. Ez viszont felveti egy magas szintű osztrák vs. magyar jogi eljárás lehetőségét. Dellemann 2017 óta irányította a vulkapordányi kirendeltséget. Eddigi feladatkörét Perényi János igazgatósági elnök, Kövesdi Szilárd vezérigazgató és Ungvári Csaba vezérigazgató-helyettes veszi át – értesült az ORF Burgenland.

A Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt. Magyarországon és Ausztriában működő vasúttársaság, és a magyar államnak van többségi tulajdona hatvanöt százalékkal a társaságban. Az osztrák államon kívül a tulajdonosi szerkezet harmadik eleme az építőiparban érdekelt Strabag SE. 

(fotó: LMS)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Kisvasút Nagyvasút Vasútmodell Városi vasút Vasút

Zárójelentés a Kálmán Imre EN vonaton kitört pánikról

T. H. F.   ·   2024.10.03. 12:00

Megjelent a legújabb Indóház, hasábjain többek között a címben is jelzett témával, a GYSEV Púposának különvonatával, az államvasúti motoros vontatás indulásával, a MÁV Igazgatóság a múlt század negyvenes évek elején jellemző napi négy-, illetve hatórás munkarendjével, vagy a ČKD Tatra KT4 rövid-csuklós villamos motorkocsi fél évszázadával.