Görögország és Románia között indítana konténervonatokat a COSCO
A lépéssel a konstancai kikötő terhelését enyhítené a logisztikai vállalat.
A lépéssel a konstancai kikötő terhelését enyhítené a logisztikai vállalat.
A logisztikai vállalat új, továbbfejlesztett intermodális vasúti szállítással tér vissza a nemzetközi szállítási útvonalra, a megrendelőket pedig a szabad kapacitások kihasználására ösztönzi.
Az azeri és az osztrák vasútvállalat képviselői a napokban írtak alá egyetértési nyilatkozatot, kiemelve a multimodális szállítás szerepét a két ország közötti gazdasági kapcsolatok erősítésében.
A moldáviai Giurgiulestit a határ túloldalán fekvő Galac (Galați) kikötővárosával összekötő, széles nyomtávú szakasz helyreállításával az ukrán áruk exportját segítenék elő.
Az idei év első negyedében a tavalyihoz képest 28 százalékkal nőtt a konténerforgalom a Kínát Európával Kazahsztánon keresztül összekötő nemzetközi szállítási útvonalon.
A romániai civil szervezet szerint a szállításügyi minisztérium akár 17 milliárd eurót is invesztálna a Nagyváradtól Kolozsváron és Bukaresten át Konstancáig vezető pálya megvalósítására, miközben a hagyományos hálózat fenntartására sincs elég forrás.
Olasz Typhoonok Lengyelországnak MiG-29-esek, norvég F-16-osok Romániának LanceR-ek pótlására.
A Szalonikiből induló, a bolgár–román határig vezető pálya tervezését Görögország és Bulgária együtt végzi el. Alexandrúpoli kikötőjének fontos csomóponti szerepet szánnak.
Utolsó hírek szerint hét halottja van a két balesetnek. A román védelmi miniszter kizárta az összefüggést a háborús eseményekkel.
A 2000-es kizárólagos helyzetéhez képest a CFR Marfă jelenlegi piaci jelenléte mára a harmadára zsugorodott, a többin a magánüzemeltetők osztoznak.
A 24 kilométeres szakasz átadásával teljes hosszában használhatóvá vált az A1-es dél-erdélyi és az A3-as észak-erdélyi pályát Szászsebes és Torda között összekötő sztráda.
Az utasok javaslatait figyelembe véve bővül a december 12-én életbe lépő 2021/2022-es vasúti menetrend. Újabb IC-k és nemzetközi vonatok, több és gyorsabb járat Pusztaszabolcs és Gödöllő térségében, esztergomi elővárosi közlekedéshez jut Süttő, az oroszlányiak pedig hétvégén is használhatják a közvetlen fővárosi vonatokat.
Nem a katonák, hanem a belügy, a katasztrófavédelem kapja a gépeket. Az Airbus Helicopters ajánlata túl drága volt, a Leonardo hiába óvott.
Románia is igyekszik felzárkózni a saját fejlesztésű és gyártású, elektromos üzemű városi buszok területén. Egyelőre még prototípus járműről és annak több városban történő tesztprogramjáról van szó, de már az első hetek eredményei alapján mindenki bizakodó.
Az eddigi heti egyről kettőre emelte az intermodális TransFER-járatok számát a viszonylaton az osztrák teherfuvarozó vállalat.