Két fontos csomópont kapott új utastájékoztató táblákat Budapesten
A Kálvin téren és a Flórián téren is korszerűvé vált az utastájékoztatás. A BKK mindkét helyszínen új típusú utastájékoztató táblákat helyezett ki.
A Kálvin téren és a Flórián téren is korszerűvé vált az utastájékoztatás. A BKK mindkét helyszínen új típusú utastájékoztató táblákat helyezett ki.
A közlekedési kultúra napjához kapcsolódóan több közlekedésbiztonsági intézkedést is kezdeményez a Budapesti Közlekedési Központ a tavaly elfogadott Közlekedésbiztonsági Stratégiájával összhangban.
Május 10-étől ismét megvásárolható a szezonális Dunakanyar napijegy, amely a MÁV–Volán-csoport térségben közlekedő, illetve a Mahart kijelölt járatain is érvényes.
Május 11-én negyedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Ikarus-találkozót a Káli-medencében.
Folytatódik a BKV nyílt nap-sorozata: az idén hetvenöt éves kelenföldi autóbuszgarázs nyitja meg kapuit a közlekedésbarátok előtt május 11-én, szombaton, a közlekedési kultúra napján.
Visszatérnek a nosztalgiajáratok a fővárosba, ismét megjelennek az utakon és a vágányokon a muzeális járművek. Budán és Pesten is lehet majd villamosozni, de még a nyár beköszönte előtt kigördülnek a garázsokból azok a buszok és trolibuszok is, amik a XX. században voltak jellemzőek Budapestre.
A MÁV és a Volánbusz azt kéri, indulás előtt tájékozódjanak az ünnepnapi közlekedési rendről.
Az 5-ös vonalon a Bartók tér és Újszeged, Gyermekkórház között négy és fél évtizede indult el a trolibusz-közlekedés, elsőként a vidéki nagyvárosok között. Emlékjeggyel, emlékmatricával és egy emlékezetes szalagátvágós balkanyarral ünnepelte az évfordulót a Szegedi Közlekedési Társaság.
Az új bérletek a korábbiaknál olcsóbb, egyszerűbb és kiterjedtebb hozzáférést nyújtanak a MÁV–Volán-csoport szolgáltatásaihoz.
Bordács Anna grafikája lett a társaság autóbusz-dekorációs pályázatának győztese.
A budapesti agglomeráció és hat megyeszékhely után hamarosan hat kisebb városban is alternatív meghajtású, környezetkímélő járművekkel korszerűsödhet a helyi közlekedés.
Április 10. és május 3. között több mint tízezer autóbusz-vezető munkavállalóját kérdezi meg a Volánbusz.
A BudapestGO-ban már megjelenő regionális buszjáratok valós idejű járatindulásai ezentúl a közterületi Futár-kijelzőkön és a járműfedélzeti kijelzőkön is láthatók lesznek.
Körbefotóztuk a híres mórágyi várótermet.
A húsvéti ünnepek és a tavaszi tanítási szünet idején várhatóan sokkal többen utaznak a vonatokon és a távolsági buszokon, mint egy átlagos hétvégén. Erre készülve a MÁV-Start figyeli az utasforgalmat.