Zhuhai Airshow: a kis kínai lopakodó és a zsugor-C-17

Vigyázó szemünket Kínára vessük: nemcsak azért, mert szinte valamennyi civil és katonai kategóriában prezentál valami újdonságot, hanem mert például a fegyvereladások, a haditechnikai export volumenében ma már megelőzte az olyan hagyományosan erős államokat is, mint az Egyesült Királyság vagy Franciaország.

A minden szinten való jelenlét szemlátomást a legfontosabb közlendője ezekben a napokban a nagy kínai repülőszalonnak is: a Zhuhai Airshow az első napok tanúsága szerint valóban azt üzeni a világnak, a kínai repülőiparral nagyonis számolni kell, méghozzá Kínán kívül is.

Ez még akkor is igaz, ha a kínai termékek elsőrendű piaca momentán még mindig csak maga Kína. Ez tükröződött az első komoly repülőgépvásárlási bejelentésben is, amely szerint a CMB Financial Leasing harminc példány megvásárlására kötelezte el magát szándéknyilatkozat formájában a Comac C919-esből, ebből az új, a keskenytörzsű világban a Boeing és az Airbus kihívójának számító utasszállítóból, amelynek most építik az első példányát.

Kevés bogarászás kell ugyanakkor a neten ahhoz, hogy megtudjuk, a CMB nem más, mint a Kínai Kereskedelmi Bank 2008-ban alapított lízing-vállalata. Vagyis ennek a harminc gépnek is kínai lesz a végfelhasználója, csakúgy mint a megrendeltek túlnyomó többségének, kivéve annak a másik lízingcégnek a lekötése, amely, mint korábban megírtuk, a hajtóművet gyártó General Electric vállalata. A CMB a Flightglobal beszámolója szerint „kínai álomként” emlegette a gépet, ami azonban a nemzetközi szaksajtó nem annyira lelkes elemzései szerint technológiájában nem igazán mérhető a nagy gyártók modernizált neo illetve MAX-verzióihoz.

A C919-es még csak jövőre repül, a regionális ARJ21 már évek óta, tehát nem jelent frenetikus újdonságot, viszont a kínai katonai gyártmányok közül több is most kerül először lesifotósok, spotterek felvételei után legálisan a nemzetközi figyelem fókuszába. Az egyik, ami természetesen talán a legnagyobb érdeklődést gerjeszti, a két kínai alacsony észlelhetőségű, ötödik generációs harci gép egyikének megjelenése: a kisebbik, F-35-ös kategóriájához sorolható J-31-es. Az amerikai típussal szemben nem egy, hanem kéthajtóműves, és nem rendelkezik röviden felszálló és függőlegesen leszálló változattal, és persze nagyon keveset tudni vagy sejteni arról, hogy a valóban ötödik generációs sárkány mit rejt avionikában, fegyverrendszerekben, radarban, és így tovább.

Hogy a feltehetően orosz hajtóművek óvatosan fogalmazva nem annyira biztosan ötödik generációsak, arra az utal, hogy – amint azt a gyakorlásról készült videófelvétel is mutatja –  bizonyos üzemmódokban igen látványosan füstölnek, és ez persze az alacsony láthatóságot is elég nagy láthatósággá változtatná légiharcban, de gyanítható, hogy nem ezek a hajtóművek lesznek a gépbe véglegesen beépítve.

Ugyanakkor a J-31-es és egy másik újdonság kapcsán is éppenséggel a hajtóművek kérdése kerül előtérbe, a helyzetet nagyon leegyszerűsítve úgy lehet összefoglalni, sok mindenben sikerült már Kínának többé-kevésbé beérni a világ élvonalát, a hajtóművek terén azonban még nem. Az Y-20 típusjelű négyhajtóműves katonai szállítógép – leginkább egy kicsit zsugorított C-17-esre emlékeztet, pláne ahogy a közelében parkol – láthatóan az Il-76-osoknál rendszeresített hajtóművekkel, vagy azok kínai verziójával repül.

Az Iljusin-szállítógép a bázisa egy harmadik katonai újdonságnak, a KJ-2000-nek, amely gyakorlatilag nem más, mint egy légtérellenőrző illetve légi harcálláspont, hatalmas tányérantennával a törzs fölött: a Flightglobal úgy tudja, négy példánya repül már aktív szolgálatban a kínai légierőnél.

Az egyelőre pavilonokban lévő, tehát még el nem készült gépek közül a legígéretesebbnek megint csak egy utasszállító tűnik, egy regionális lgt, a Xian MA700-asa, amelyet a jövendő gyártó úgy jellemez, hogy a gép egyesítené a jelenlegi piacvezetők előnyeit, gyors lenne, mint egy Q400-as, de a kanadai típusnál jóval olcsóbb üzemeltetésű, hasonlóképp az ATR-ekhez. Szokásos kétosztályos székezésben hetven személyes lesz, teljesen fly-by-wire vezérlésű, Pratt & Whitney PW150C hajtóművekkel, 2700 kilométeres hatótávolsággal, első repülését 2017-re tervezik.

Ha van gépkategória, amely valóban nyílt teret nyújt a versenyzésre, akkor ez az, ugyanis hatalmas a regionálisok felvevőpiaca. Természetesen a kontinensnyi Kínán belül is. Az első két üzemeltető is kínai lesz, kisebb regionális cégek: a Joy Air és az Okay Airways. Hogy vannak-e más megrendelők, pláne külföldről, és milyen mennyiségben kötötték le a típust, arról a gyártó nem adott még felvilágosítást.

Persze jönnek külföldiek is a hatalmas piac első számú szalonjára. A katonai típusok közül a leglátványosabb, legkeményebb bemutatót, nem meglepetés, a hét folyamán a Szuhoj Szu-35-ös repüli, a típust Kína jónéhány éve szeretné megszerezni, az üzlet azonban még mindig nem végleges, gyaníthatóan amiatt, hogy az oroszok még mindig nem látnak elég garanciát arra, hogy a korábbi Szuhojokhoz hasonlóan a kínai fél némi import után ne maga kezdené inkább gyártani a típust.

A szalon legnagyobb vendége az Airbus elmaradhatatlan óriása, egy gyári teszt-380-as. A Flightglobal a gép érkezésekor arra emlékeztetett, a világ kétségkívül legnagyobb légi piacán a Superjumbókból még csak egy légitársaságnak, és még csak öt példányt sikerült eladni, és ez nyilván nem tűnik elégségesnek az európai gyártónak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!