Vezető nélküli villamost tesztelnek Moszkvában

iho/vasút   ·   2024.05.30. 15:45
moszkva_villamos

A lézer alapú távérzékeléssel (Lidar) ellátott jármű utasok nélkül, majd utasokkal is végigmegy a 10-es vonalon. Az autonóm villamos várhatóan 2025 végére állhat menetrend szerinti forgalomba.

A fejlett Lidar-rendszer rendkívül pontos helyadatokkal szolgál és teljes, 360 fokos térlátást garantál a villamosnak, mely ennek köszönhetően érzékeli a fizikai akadályokat és időben megáll, ha valaki vagy valami a síneken tartózkodik. A szoftvert metróspecialisták fejlesztették ki, külső cégek bevonása nélkül.

A teljes tesztprogram három szakaszból áll. A napokban kezdődött első fázisban utasok nélkül, vezetővel közlekedik a villamos. Ennek során a rendszer megjegyzi a villamosvezető tevékenységeit, több mint kilencven százalékát meg is ismétli, hibázás esetén pedig ki is javítja azokat. Habár elsősorban a rendszer irányítja a villamost, a végső döntés még mindig a vezetőé. A remízben viszont már teljesen autonóm módon fog mozogni a jármű.

A második fázis során már a rendszer veszi át az irányítási és döntéshozatali szerepeket, a vezető csak felügyeli azt. Ekkor már utasokat is szállít majd a szerelvény a Kulakova úttól a Scsukinszkaja metróállomásig vezető 10-es vonalon.

A harmadik szakasz célja, hogy utasokkal, de már teljes mértékben autonóm módon haladjon a villamos.

A jármű a tervek szerint már idén év végén menetrend szerinti szolgálatba állhat, igaz, még felügyelő vezetővel, a teljesen autonóm üzem pedig 2025 végére valósulhat meg. Az oroszok azt remélik, hogy 2027-re a moszkvai villamosflotta több mint nyolcvan százalékán bevethetik az automata vezetőrendszert – jelenti az Urban Transport Magazine.

Az 1899-ben elindított moszkvai villamoshálózat jelenleg negyven vonalat foglal egybe, összesen 418 kilométernyi pályával. A széles, 1524 milliméter nyomtávú pályákon több mint hatszáz, 2012–2021 között gyártott villamos közlekedik – a nosztalgiaflottát leszámítva. A flotta nagy részét – több mint 460 kocsival – az orosz PSZ Transzportnij Szisztyem által a tveri vagongyárban (TVZ) épített, 71-931 sorozatú villamosok jelentik: a Vityaz (magyarul: lovag) elnevezésű, háromrészes szerelvények száz százalékban alacsonypadlósak.

(Nyitóképünkön az automata üzem tesztjeire kiválasztott villamos. Kép forrása: Moszkvai Metró / Urban Transport Magazine)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek