Török Szuhojok? Kételyek a nagy váltás körül

Túlzottan nagy meglepetések nélkül zárult a XIV. MAKS, a nagy moszkvai repülési szalon: már ami magukat a betonon felsorakozott és a levegőben bemutatkozó gépeket illeti, a zárást követő külföldi elemzések ebben nagyjából egyetértenek. Fontos volt, hogy az új egyfolyosós, középhatótávolságú utasszállító, az MC-21 nem is egy példányban jelent meg először a nagyközönség és a sajtónyilvánosság előtt, ráadásul az első elkészült prototípus repült is. megjelent (de sokak csalódására nem repült) az orosz harcigép-fejlesztések egyik legizgalmasabb prototípusa, az előre nyilazott szárnyú, látványosan feketére festett Berkut. Bár egyes nyugati sajtómegnyilvánulások szerint az ilyen különleges, de sokéves darabokat épp akkor húzzák a szervezők a betonra, amikor más rendkívüli – és repülőképes – bemutatni való amúgy nincs a kollekcióban.

Az igazi szenzáció a nyitónapon adódott, méghozzá a legfelsőbb szinten, az orosz és a díszvendég török elnök közötti, még nem teljes elkötelezettséget jelentő, de azért elég határozott kijelentések formájában, miszerint a két államfő tárgyalt orosz haditechnika beszerzéséről Törökország részéről, beleértve a Szuhoj termékeit: Szu-34-es bombázókat, Szu-35-ös többfeladatú  harci gépeket, és ami persze a legfőbb téma volt, Szu-57-es ötödik generációs harci gépeket. Mint ismeretes, utóbbi típus sorozatgyártása párhuzamosan indult a le nem zárult fejlesztési folyamattal.

A szak- és nem annyira szaksajtó azóta is erősen találgat a lehetséges szenzációs beszerzésről, amit egy portál úgy foglalt össze, hogy: „No US, no problem”. Kicsit részletesebben: ha nincs F-35-ös, márpedig a török exportot az amerikai törvényhozásban már az első gép roll-out ünnepsége idején megkérdőjelezték, akkor majd Oroszország ad el gépeket a törököknek, miután Ankara az orosz Sz-400-as rakétarendszer beszerzéséről döntött, és erre válaszként az amerikaiak politikai döntést hoztak Törökország kizárásáról az F-35-ös programról. Most keresnek más beszállítókat a programban eddig részes török cégek helyett, és nem szállítják le a török légierőnek a megrendelt száz gépet.

A Szu-57-es megvásárlása ehhez képest természetes döntésnek tűnik, ugyanakkor már megjelentek azok a szkeptikusabb elemzések is, amelyek szerint a törökök nem járnának igazán jól az orosz ötödik generációs harci géppel, legalábbis a két típus nem igazán összehasonlítható és nem pótolná egyik a másikat.

Az első kérdés az, amivel az orosz fejlesztés sok-sok éve küszködik, a megfelelő hajtómű. A törököknek ugyan szintén van hajtómű-programjuk a későbbre tervezett saját ötödik generációs harci gép számára, amihez a Rolls Royce adna technológiai segítséget, de a brit cég az Sz-400-es konfliktus hatására kihátrálóban van a tárgyalásokról.

Egy Moszkvában dolgozó, a török-orosz kapcsolatokkal kiemelten foglalkozó szakértő, Karim Has arra mutat rá, hogy az Sz-400-as beszerzés kizárólag politikai eredetű döntés volt.  A kétségkívül drágább amerikai Patriot-rakéták beszerzésére kötött szerződés azonban még továbbra is nyitva van, sőt, amiről ritkán beszélnek, a politikai döntés ellenére maga az F-35-ös beszerzést sem teljesen lehetetlen a jövőben mégis megvalósítani, a Lockheed legalábbis kész lenne „megfelelő körülmények esetén” a török részvétel megújítására és a gépek leszállítására.

Az elemző is úgy véli, az amerikai-török viták elcsitulhatnak jövőre, és Erdogan inkább erre számít, ennek fényében a Szuhojok megvásárlásának bevillantása, a MAKS-on tett hosszú látogatás, beleértve és a Putyin által a török elnöknek felkínált fagylaltot, igazából a nyomásgyakorlás gesztusaként értelmezhető. Ennek azonban ellentmond, hogy az első Sz-400-as ütegeket az orosz fél sietett máris leszámítani, Washington pedig világossá tette, amíg Törökországban léteznek ezek a föld-levegő fegyverek, a „lopakodók” detektálására fejlesztett radarokkal, addig szó sem lehet az F-35-ösökről.

A törökök eddigi katonai rendszerei NATO-szabványoknak megfelelőek, katonai repülő flottájuk alaptípusa az F-16-os. Ebbe beleilleszteni egy, pláne több orosz harcigép-típust, a gépek beszerzésén túl is igen komoly erőfeszítés és költség. Amúgy, amint az amerikaiak nagyon nem örültek volna, ha az Sz-400-as révén a törökökön keresztül az oroszok plusz információkhoz jutnának az F-35-ösök valódi képességeiről, alacsony észlelhetőségéről, úgy az oroszok sem örülnének, ha a maguk technológiai vívmányai a Szu-57-esen keresztül egy NATO-ország, illetve rajta keresztül az atlanti szövetség birtokába kerülnének.

Egy következő szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy ellentétben az F-35-tel, amelynek már többszáz példánya repül, a Szu-57-es még messze van a szolgálatba állításról, annak ellenére, hogy első sorozatpéldányai már az orosz légierő kötelékében repülnek, de források szerint jelenleg ez nem több, mint tíz gép, amelyek a típus számos fontos képességét még nem tudják alkalmazni.

És még egy érdekes megjegyzés: az oroszok ugyan remélhetik, hogy a török részvétel plusz pénzeket jelentene az amúgy is súlyos költség-túllépésekkel terhelt program számára, de a megfigyelők szerint amikor komoly technológiai akadályokról van szó, a több pénz önmagában nem jelent feltétlenül komoly gyorsítást. Ezzel kapcsolatban többen utalnak a gyakorlatilag meghiúsult orosz-indiai Szu-57 együttműködésre. Igaz, ki tudja, az indiai köztársasági elnököt Putyin meghívta az októberi nagy moszkvai ünnepségekre, ki tudja, nem próbálják-e feléleszteni a típus fejlesztéséhez a partnerséget.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!